16. Nap Január 27. Segou-Bamako

Elkezdődött az utolsó nap. A csapatok két féle úton közelíthették meg Bamakót. Az egyik a sima aszfalton, a másik egy OFF-Road útvonalon volt. Mi tegnap úgy döntöttük, hogy nekivágunk az OFF-Road szakasznak, lesz ami lesz. Talán kibírja a lengéscsillapító. Segouból kiérve letértünk a terep útra. Ez kb. úgy nézet ki, mintha 3-4 nyomvonal össze-vissza tekergőzött volna, és köztük fák meg bokrok voltak. A szakaszt nagyon lazán vettük, és csak utólag gondoltunk bele, hogy szerencsénk volt, mivel az úton semmilyen állattal és emberrel nem találkoztunk. Könnyen nagy baj lehettet volna belőle, de mi nagyon jól éreztük magunkat.
Az egyik kanyarban sajnos megint mások után mentünk, nem tanulva a korábbiakból, de ők a jelenlegi vezető Szlovák csapat volt. Úgy látszik ők is el tudják téveszteni az utat. Egy kis bolyongás után rátaláltunk a helyes és gyorsan járható útra, majd az aszfaltútra mely elvezetett Bamakóig.
MEGÉRKEZTÜNK!!! De még meg kellet találnunk a szállodánkat. Az egyik úton egy kicsit rossz irányba vettük az utat és ezért vissza kellet fordulnunk. A főúton még egy teljes fordulót kellet volta tennünk, vagyis tettünk is egy kicsit szabálytalanul. A rend helyi őre azonnal felpattant helyéről és megállásra intett. Tibi, jó szokás szerint előadta a hülye turista szerepét és megvesztegette a rendőrt egy darabb tollal! Ez sikerült és mehettünk is tovább, mert időre mentünk, és be is értünk.
A szállodánk nagyon szép! Egy probléma azért megint akadt. Jó szokás szerint megint nem voltak meg a csapatok részére lefoglalt szobák. Szerencsére kiderült, hogy van még szoba, csak nem takarították még ki. Azért így is volt még csapat, akinek nem jutott szoba.


Este az IBIZA nevű szórakozóhelyen volt a díj átadó és eredményhirdetés. 13 helyen végeztük. Örülünk neki, szerintünk jó helyezést értünk el egy most már teljesen lerobbant autónkkal. De Gizi a dömper azért még megy és halad előre rendületlenül, ha úgy kívánjuk. Csak egy kicsit lassan. Úgy határoztunk, hogy ha jó áron megvenné valaki az autót akkor eladjuk. Szabtunk neki egy jó magas árat, mert igazából nem szerettünk volna megválni tőle. Érdeklődő nagyon sok akadt, de mindenki soknak tartotta az árat, mi is. Így legalább megmaradt, és jöhetett az újabb kaland hazafelé.

15. Nap Január 26. Nara-Segou

Az ébredés és készülődés után, megint meghallgattuk a napi jó tanácsokat, de most már sokkal jobb terepviszonyokról számoltak be a szervezők. Viszont felhívták a figyelmet a rengeteg gyerekre és állatra az úton és mellette, amire nagyon vigyázni kellett.
Az út tényleg nem volt nehéz, de a mi kocsink lengéscsillapítója már a végét járta, így azért óvatosan haladtunk. Az egyik feladat Sokolo városában volt. Itt meg kellet találni a helyi iskolát, és ott egy zászlót. Illetve egy másik pontot is. A feladatok végrehajtásában megkértük a helyi előjárót, hogy segítsen. Beültettük a kocsinkba és így mentünk át a városon, mely elég nagy feltűnést keltett, főleg a gyerekek körében. Követtek minket. A városnak a segítségért átadtunk az iskola számára rengeteg írófelszerelést és sporteszközöket! Így a kocsi is megkönnyebbült egy kicsit.
Észrevettük, hogy az üzemanyagunk fogyóban van, és tankolni kellene egy kicsit. De hol? Sehol nem láttunk benzinkutat. Vagyis hát voltak, de nem kútnak nevezhetők! Egy viskó előtt egy kézi pumpa és a pumpában látszódó gázolaj jelezte, hogy ez a helyi benzinkút. Amikor megkérdeztük, hogy mennyibe kerül, a helyi szokás szerint a hülye turistát jól le akarták húzni. Mert ugye a szükség az nagyúr. Ők azt mondták, hogy 2000 CFA 1 liter, ez kb. 3,5 Euro mi azt mondtuk (mutogattuk), hogy max. 600 CFA-t adunk érte. Ez így ment egy darabig, és ők engedtek is egészen 1000 CFA-ig, mi viszont ragaszkodtunk a 600 hoz. Amit ők nem tudtak, hogy nekünk hátul van még azért tartalék, úgyhogy könnyedén alkudoztunk. Ezután jött a fordulat. megjelent a helyi előjáró, akinek átadtuk a sok ajándékot, és mindjárt rendet rakott. A szavaiból kivettük, hogy azt mondhatta a "kutasnak", hogy sok ajándékot adtunk és leírt egy számot egy papírra, hogy ennyiért adja nekünk. Ez a szám már sokkal szimpatikusabb volt, mert pont annyit mutatott, mint amit mi szerettünk volna fizetni, azaz 600 CFA-t. Valószínű, hogy az a kutas ahol álltunk ezt nem akarta elfogadni, mert jelezték, hogy kövessünk egy helyi motorost, aki átvezetett egy másik "kúthoz". Itt már kézi pumpa sem volt. Öt literes koszos műanyag kannákban hordták ki egy viskóból a kocsihoz. A tankolás ideje alatt a gyerekek megint körbevettek minket, hátha kapnak újabb ajándékokat. Hát kaptak! Hálából megmutatták a kivezető utat!
Az utunk további szakaszán egy csatorna mellet haladtuk, melynek vize gyönyörű tiszta volt. A helyiek itt mosták ruháikat és itatták az állatokat, jó lett volna egy kicsit megállni, fürödni, de azért a félelmünk a helyi fertőzésektől visszatartott minket.
A töltés melletti poros útszakasz után Niono-nál elértük az aszfaltos utat. Az egyik következő feladatnál megláttunk egy árust, aki görögdinnyét árult. Vettünk is egy szép nagyot. Már csak kenyérre volt szükségünk, mert már nagyon éhesek voltunk.
Az utunkat aszfaltos úton folytattuk Segou felé. Segouba beérve láttuk, hogy itt valami készülődik. Minden nagyon színes, sok az ember, vidámak és segítőkészek. Két nap múlva kezdődik az Afrika Fesztivál, Mali legnagyobb eseménye. Sajnos mi nem maradhattunk itt.
Szállásunkat hamar megtaláltuk, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy nagyon hamar beértünk és még volt szoba, ahol lehajthattuk fejünket. Szobának lehetet nevezni, da másnak nem. Van benne egy rozoga francia ágy és egy asztal. a fürdőről ne is beszéljünk, itt egy deszka nélküli angol WC felett lógott egy zuhany. Ez mindössze 1/2 m2-en. Megérkezésünkkor jelezték, hogy még nincs víz, de majd nemsokára bekapcsolják azt. Ez megtörtént, de nyomás az nem volt. Szerencsére a zuhany alatt volt egy másik csap alacsonyan ahol így nyomás hiányában is folydogált a víz. Jobb volt mint a semmi. Megfürödtünk, jól esett.
Balázs még este átnézte a kocsit és javított egy kicsit a lengéscsillapítón, hogy a holnapi OFF-Road szakaszt kibírja még.
A helyiek itt is megpróbáltak nekünk méregdrágán eladni a portékáikat, de aztán sikerült egy barátságosabb árat is kialkudni náluk. Sokan vettünk ajándékokat itt az otthoniaknak. Megpróbáltak még, helyi bódító szereket is kínálni, de attól inkább távol tartottuk magunkat, de rajtuk látszott, hogy nem vetik meg azt!
A napot a szálloda éttermében zártuk több csapattal közösen. Halat és helyi csirkét (tyúkot) ettünk, ja és persze a hideg sör és üdítő sem maradt el.
Az éjszakánk nem igazán volt jó. A sok szúnyogtól nem tudtunk aludni! Már aki!

14. Nap Kiffa-Nara

A mai nap sem kezdődött sokkal jobban, mint a korábbiak. Korai kelés a hideg hajnalban és a pakolás után újra meg hallgattuk a napi jó tanácsokat. Volt egy kis konfliktus egy másik csapat tagjával, de szerencsére hidegvérrel tudtam még kezelni. Ennek ellenére sokan mondták utána, hogy ők meg ütötték volna. A konfliktus okát most nem részletezném, de úgy gondolom, hogy a vége felé már mindenki feszült egy kicsit, mi is.
A reggeli őrsgyűlésen elmondták, hogy a mai könnyű aszfaltos szakasz után OFF-Road terepen fogjuk elhagyni Mauritániát és átlépünk Maliba. Az aszfaltos út végén katonák jelezték, hogy merre kell lehajtanunk a szavannás, sivatagos területre. Ez eddig rendben is volt. Az első feladatot próbáltuk megtalálni, de az adott helyen az nem volt ott. Később kiderült, hogy pár méterrel arrébb volt megtalálható. Ez után kezdődtek a problémák. Négyen négyfelé szerettünk volna menni. Annyi kijárt keréknyom volt abba az irányba ahova kellet mennünk, hogy rigtig a rosszat választottuk a végén. Erre már csak akkor jöttünk rá, amikor túl messze voltunk már a kiindulási ponttól. Ekkor jött az a szitu, amikor mindenki azt mondta, na ugye én mondtam, hogy nem erre, hanem arra! Igazából senki sem tudta, hogy hol rontottuk el, hol kellet volna másik irányba menni. Na, mindegy. Úgy döntöttünk, hogy a következő pontot, ahol valószínű, hogy már a helyes úton lesz, toronyirányt közelítjük meg. Ugye az egyenes a legrövidebb. Sajnos a szavannán egyenesen nem igazán lehet menni, de azért megpróbáltuk. Néha egy dinnyeföld, néha egy nagyobb bokros terület vagy egy homokdűne vágta el az utunkat, de megérkeztünk a következő koordinátához. Ahol már láttuk, hogy sokan voltak előttünk. Kezdett sötétedni. Biztosra vettük, hogy csak késő este fogjuk elérni a napi táborhelyet, ami megint egy vadkemping. A megtalált pont után elindultunk Mali felé, hogy átlépjük a zöld határt. Az út egy sík területen haladt át, így nagyobb sebességgel tudtunk haladni a naplementében az utolsó katonai ellenőrzőpont felé. A látványt és az érzést nem tudom leírni, mint korábban máskor sem. Csak javaslom, hogy mindenki próbálja ki jövőre! Az ellenőrzőponton már vártak ránk. Itt is volt egy feladat. Egy kis ajándék után a katonák azonnal megmutatták, hogy hol van a felirat elrejtve, amit keresünk.
Ez után már csak Maliban az első falut és a táborhelyünket kellet megtalálnunk. Az utunk egy elég mély nyomvályús laza homokos úton vezetett, immár a vak sötétben. Csak ami előttünk volt és megvilágítottuk az láttuk. Egyéb tájékozódást csak a GPS adott számunkra. A mély homokos utat próbáltuk a mellette lévő füves területen kikerülni. Ez elég jól ment, de még így is lassan haladtunk. SE előttünk, se utánunk nem láttunk fényeket, hogy bárki is haladna ezen az úton. Úgy gondoltuk, hogy mi leszünk az utolsók, akik beérünk, de szerencsére ez nem így volt.
Maliban az első falu megtalálása nem volt nehéz. A sötétben egy helyi jellegzetes körbe kerítet település mellet árnyak jelezték, hogy jó helyen járunk. Megálltunk, adtunk nemik egy kis ajándékot és a Balázst bevezették az egyik kunyhóba, ahol a feladat volt elrejtve. Nagyon kedvesek voltak, kár hogy nem tudtunk tovább maradni. Majd jövőre. Már csak a táborhely megtalálása volt a feladat, nem volt nehéz.
A hatalmas változás, amivel szembesültünk az, hogy itt a katonák helyett a helyi emberek és gyerekek vártak minket. A gyerekek minden érkező csapathoz oda mentek, hogy egy kis ajándékot kérjenek. Voltak olyan gyerekek, aki szőrén megült lóháton érkeztek. Néztük egy más paripáit, csak a miénkbe egy kicsit több lóerő volt :)
Felvertük sátrainkat, ettünk egy kicsit és lefeküdtünk aludni.