Február 13-15 péntek-vasárnap

Mintha egy hosszúhétvégén lennénk. Kagylót szedünk a tengerparton, egyik kávézóból a másikba megyünk teázni, kávézni. Felfedezzük a télen alvó környéket. Minden este meglátogatjuk a helyi piacot, bazárt. A végére már mindenki ismerősként köszönt minket. A pék, a zöldséges, és a süteményárus is. A helyi éttermekben ebédelünk, vacsorázunk. Európai mértékkel nagyon olcsó itt az élet. Az egyetlen említésre méltó esemény amikor péntek reggel sms érkezik a kamionból, nem engedtek el Tangerből, segítsetek.(Afrika nehezen fogad be, de nehezen is enged el). A kompjegyükkel van baj, visszafelé üres kamionra vették meg, pedig tudták, hogy rakott lesz a gép. Délutánra megoldják a gondot és este már hajóznak Spanyolokhoz. Mi csak hétfő éjjel indulunk. Nem is bánjuk, nem sietünk haza.

Február 12. csütörtök

Virágos kiskert mellett ébredünk a szálloda parkolójában. Már csak 150km-re vagyunk Tangertől. A reggeli készülődés után útnak indulunk a kikötő felé. Kicsivel több mint két óra múlva már a kamion kilépőpapírjait intézzük. Ez nem is olyan egyszerű feladat. Hat órával később érzékeny búcsút veszünk a fiúktól, beállhattak a kompra menő sorba. Nincsen gond két óránként indulnak a hajók Spanyolországba. Mi elmegyünk megvenni az időközben lealkudott jegyünket Genovába. (2 autó és 4 fő kabinban első osztályon 1147 euró). Este 7 után indulunk el a 70 km-re lévő Martilba az üdülő városkába. Ott a lakótelep közepén lévő campingben előbb egy lakókocsit akarnak adni, majd amikor kilátásba helyezzük távozásunkat, akkor kapunk egy kis 2 szobás házat 120 euróért a négy éjszakára. Mivel nincsen kedvünk a városban este nézelődni, ezért a megmaradt babkonzerveket kezdjük elpusztítani. A kikötő vámmentes boltjában vásárolt borral koccintunk lefekvés előtt.

Február 11. szerda

Nyirkos hideg ellenére reggel mosolygó arcokat látunk a sátorból kibújva. Megérkeztek az építőmunkások a campinget építeni. A külső falak már elkészültek, de belül még most épült. Így várhattuk volna este, hogy valaki kaput nyisson nekünk. Bepakolás után útnak indulunk, a reggelit is a kocsiban esszük meg. Casablanca előtt találkozunk újra a kamionnal. A város határában lerakjuk a kamiont és a terepjárókkal megyünk be a városba. Cél az Óceán partján álló Mecset megtalálása. A város hömpölygő forgalma magával ragad minket, így jutunk el a célig. A Mecset monumentális mérete elragadó. A környezete szépen ki van építve. Az összképet csak a parkolóban lakó franciák kiteregetett gatyái rontják egy kicsit. Órákat időzünk a téren. Minden páros órakor 120dirham/fő körbevezetnek a mecsetben. Tél lévén csekély létszámú a csoport. Elkészített fényképek tömkelegével távozunk a partról. Új célunk a bazár. Itt fakultatív ki merre megy, megbeszéljük három óra múlva találkozunk az autóknál. A bazár egy kisebb negyedet elfoglal a városból. A bejárata az Ecseri piacéra hasonlít, majd a kis sikátorokban folytatódik. A lakóházak földszintjén megfér egymás mellett a zöldséges a hentes és az öltönyárus is. Inkább nézelődünk, mint vásárolunk. Még így is majdnem kevésnek bizonyul az idő a forgatagban. Az autóknál mindenki az apró ajándékaival büszkélkedik és, hogy ki mennyit tudott alkudni. (Nagy horgász története, ki fogott nagyobb halat). Csomagolás után megkeressük a helyi autómentő állomást. Ők tudják hol van szerelő akinél első lámpát kaphatunk. Néhány saroknyira az állomástól van is egy kis bolt, itt 100dirmanért van lámpa. A beszerelésben is segítenek, jattot nem fogadnak el. (Ez is ritka itt) A várost elhagyva a tengerparti úton folytatjuk utunkat Tanger felé. Este tíz körül egy szálloda parkolójában térünk nyugovóra.

Képek a galériából

További képeket az alábbi linken találod ITT!

Február 10. kedd.

Ébredés után irány Agadir. Ez a legközelebbi nagyváros ahol a fogytán lévő élelmiszerkészleteinket feltölthetjük. Első utunk a gumisműhelybe vezet. A Land Rover jobb első kereke vészesen lapos. Szelepcserével megússzuk a dolgot, és a szemközti közértben is bevásárlunk tonhalkonzervből. A piacon zöldséget, gyümölcsöt is veszünk, kell a vitamin. Innen utunk a kiépített tengerparton vezet végig. Az egyik üdülőfaluban megálltunk ebédelni. A szendvicsek után jólesett az itt már kapható csokis palacsinta. Végre valami más ízt is megtapasztaltunk. A sziesztaidőt a parton napozással töltjük. Nem kell sietnünk a kamion is itt időzik. Délután nekiveselkedünk a dombvidéknek, itt hidegen sajtolt olajat lehet vásárolni a helyi kistermelőktől. Mi is veszünk néhány üveggel. A legfinomabb a mézből, mandulából, Oliva olajból készített helyi csemege. Ez reggel nagyon hatásos energiabomba. Estére megpróbálunk hotelt keresni, most már kezd hiányozni az ágy és a zuhanyzás. A kisváros hoteljeiben szoba van viszont fürdési lehetőség nincsen. A hotel mellet található hentesnél veszünk darált húst amit mindjárt faszénen meg is sütnek nekünk. Az így elkészített szendvicset jóízűen falatozzuk. Csodák csodájára a kezdeti ódzkodás után a lányok is kérnek repetát. Most, hogy már nem vagyunk éhesek nekilátunk fürdőházat keresni. Némi kérdezősködés után rá is lelünk. A fürdőházban közös helyiségek vannak, ahol mindenki nagy medencékből meri a hideg-meleg vizet vödörbe. A vödörben lévő vízzel moshatod magadat. Mindenki kisgatyában fürdik és ha kéred a fürdőmesterek lesikálják a hátadat is. A hátsikálás kimarad, a fürdés ellenben jólesik. Mindenki mosolyogva ül vissza az autóba, hogy folytassuk utunkat hazafelé. Nem jutunk messzire a város határában campinget fedezünk fel. Megállunk, próbálunk bejutni. Hiába nyomjuk a csengőt verjük a kaput senki nem jön ki. Ezért a Camping parkolójában verünk tábort. Nem megyünk tovább itt alszunk.

Február 9. hétfő

A halászviskókban van élet. Reggel szatyorban hozzák a friss halat amit megvételre kínálnak. Mivel lábas és olaj híján vagyunk lemondunk a friss sült halról. Maradunk a májkrémes kenyérnél. Reggelizés közben a tengerparton gyűjtik a lányok a kagylókat, köveket. Mi elmegyünk felfedezni a közeli sziklát. Tíz óra felé már a nap is elég melegen süt ahhoz, hogy élvezzük a tengerpartot. Maradunk még egy kicsit az érintetlen környezetben. Majdnem dél van amikor újra úton vagyunk. A cél utolérni a kamiont. Este tízkor ez meg is történik Tiznit után az első benzinkúton. A sátrinkat is a kút parkolójában verjük fel a kamion és az autók közé. A friss tengeri levegő után most benzingőzben alszunk egész éjjel.

Február 8. vasárnap

A reggel tanácskozással telik. A Genovai komp hétfő éjjel indul azt ezzel a tempóval nem érjük el. Európát körbeautózni ezzel a vassal nem ildomos. Maradunk még egy hetet Marokkoban, kényelmesen autózva. Ennek tudatában indulunk útnak Tanger felé. A Nyugat Szaharában az a jó ha készítesz 3 képet az elején és 3 képet a végén akkor abban benne van a közel 900km-es szakasz minden részlete. Ezért mi megpróbálunk valami mást is fényképezni. Tarfaya előtt néhány halászház közelében verjük fel sátrainkat éjszakára.

Február 7. szombat

Párás reggelre ébredünk. Minden vizes, az éjjel nagyon lehűlt a levegő két fok volt. Rudiék meleg teával kínálnak, jól esik a hűvös reggelen. Reggelizéssel ütjük el a határnyitásig hátralévő időt. Mint amikor a vasfüggönyt bontották akkor is vártuk a határnyitást. Lassan vánszorognak a percek. Végre kilenc begördülünk a határra. Az olajfa alatti ember beköltözött az épületbe, a kerítést lebontották. Micsoda fejlődés két hét alatt. Az útlevelet is gyorsan visszakapjuk, kezdünk meglepődni lehet nem is jó határnál vagyunk. A rendőr visszaránt minket a valóságba. A kamion tranzitengedélye Dakhlában van menjünk el érte. Az út oda vissza 540km-er. Alkudozás, pénz és telefonálás megteszi hatását. Mindenki papíron kap egy autót, és a kamion beléphet az országba. Már kora délután van amikor megszabadulunk a határtól. Cél a dakhlai termálkút ahol szeretnénk végre megfürdeni. (Bamakoi indulásunk óta nem fürödtünk.) Mire a városhoz érünk lehűl a levegő, ezért a Bamakoba menet megtalált fürdőházat választjuk. Az időközben minket utolérő LusteeNet csapat is csatlakozik hozzánk. A fürdés után a helyi mecsethez megyünk vacsorázni. A sarki kifőzdében halat, csirkét, kecskét süttetünk, amihez sült krumplit eszünk. Vacsora után a tengerparti szabadcampingben verjük fel a sátrunkat. Mintha csak hazajárnánk ide.

Február 6. péntek

Ági panaszkodik az éjszakára, olyan érzése volt mintha minden kamion átment volna a sátrán. Együttérzésünk hatására sem lesz fittebb, nem aludta ki magát. Nekilátunk szétszedni a kardánkeresztet. Nem egyszerű feladat, már teljesen eldeformálódott. Órák kérdése és sikerül szétvernünk. Ekkor úgy döntünk mi nem várjuk meg az összeszerelést, előremegyünk hátha elérjük a határt. A Kamion és Balázs a max 1 órás hátrányt ledolgozza a nagyobb sebességgel. Ember tervez Isten végez. A határig vezető szakaszon csak két benzinkút van. Mi az elsőnél teletankolunk (50l) és felveszünk két stoppost. A Fővárosban voltak hivatalos ügyeiket intézni és csak heti egy buszjárat van a városuk felé. Nem jutunk el a következő benzinkútig ami valamivel több mint 200 km-re van az elsőtől. A folyamatos szembeszél miatt több mint 20l/100km-es fogyasztásunk van, porzó tankkal állunk meg a sivatagban. Várjuk, hogy Balázsék utolérjenek minket. Szemben Francia túrázók állnak meg. Van gázolajuk, és adnak 10 litert 10 euroért. Köszönjük a segítséget. Megtankolunk és irány a 12km-re lévő benzinkút. Nouadhibou ellenőrző pont előtt érnek utol minket Balázsék és a kamion. Nekik is elfogyott az üzemanyaguk a sivatagban. A két stoppost az ellenőrzési pontnál a rendőr leszedi az autónkról, azt hiszi ki akarjuk csempészni őket az országból. ( elvégre jól eldugtuk őket a tetőn). A Mauritán kilépés gyorsan megvan ám hiába sietünk csak 7-re érünk a Marokkoi belépőhöz. Itt kedvesen közli velünk az őr a határ zárva reggel 9-kor nyit ki. A senki földjén alszunk. Mivel az egész terület köves és alá van aknázva ezért a lányok a kocsiban, én az autó tetőcsomagtartóján ágyazok meg magamnak. Csillagos éjszakánk van. Itt senki nem jár éjszaka.

Február 5. csütörtök

Az éjszaka Szilvi többször felébredt valami kopácsolásra. Én jól aludtam a kocsi mellett a sátorban. (Akár a német hadsereg is elmasírozhat a fejem mellett ha alszom.) Pakolás után fedezzük fel, hogy az autó egyik első lámpáját kiszerelték. Biztos nem láttak az éjszaka és kellett a lámpa világítani. Ez legyen a legnagyobb gondunk hazafelé. Reggeli a szavannán és megyünk tovább. Faljuk a kilométereket. Sziesztaidőben érünk Kiffába. Az autóboltos régi ismerősként köszönt minket. Kardánkeresztet veszünk nála, mert kezd szétmenni Toyotán. Mivel a szerelésre nem tudunk megállapodni ezért megyünk tovább. Nouakchott-nál a rendőri ellenőrző pontnál érjük utol a kamiont éjfél előtt nem sokkal. Úgy döntünk mi is itt alszunk sátorban. Ez olyan mintha a 6-os út pesti kivezetője mellett az útpadkán felvernéd a sátrat. Mi megtesszük. És jót alszunk.

Február 4. szerda

A reggel a csomagolás jegyében telik. Nem akaródzik indulni. Amikor elkészülünk nekilátunk még egy utolsó bamakoi reggelinek. tizenegy is elmúlik amikor fizetés után kihajtunk az utcából. A kamion már reggel 7 kor elindult. Cél, hogy Kiffában a campingben találkozzunk. A Salamból elküldjük az utolsó e-mailt is és irány Budapest. Már csak 7700km van hazáig. Az úton jól haladunk  tartjuk az 50-60-as tempót. A Land Rover nem tud többet. A nagy száguldozás közepette Bamakotól kb 300km-re egyszer csak megáll a technika. Az üzemanyag szintjelző még negyedet mutat mégis elfogyott az üzemanyag. Pár km vontatás után találunk egy kis falut, ahol egy kisházból kapunk 10 liter gázolajat ami elég a 50km-re lévő városig. Vasunk a kétes gázolajtól megrészegedve repít minket hazafelé. Tankolás után a határátlépés simán megy. A Mauritán határon a rendőr a belépésért 25 euró kér vagy 9000 oguját. Esti alkudozásunk eredménye 7000 oguja és 2db toll. Még egy órát vezetünk, majd 11h-kor Kiffától 300km-re az út melle parkolunk aludni. Mára elég volt a vezetésből.

Február 3. kedd

Verőfényes napsütésre ébredünk. Már 9 is elmúlt amikor kikászálódunk az ágyból. Reggeli készülődés után megnézzük a reggelit, juice, kecskehúsos rántotta hagymával, a lányok maradnak a lekvárnál, és a méznél. A délelőtt a lustálkodásé. Egyik helyről a másikra fekszünk. Kicsi szundi után elmegyünk ebédelni. Az utcán mindenki invitál, nála együnk. A szomszédban bolognai van meg rizses hús. Ez mellett döntünk. Pálmafás terasz alatt 35 fokban esszük az ebédet. Nem sietünk nincsen mikért. A mosást is megbeszéljük. 2 nadrágot és egy pulóvert 2 euróért kimosnak. Ez is elintézve. Elindulunk a szállodához, hogy a Land Rovert amit bevállaltunk, hogy lábon hazaviszünk elhozzuk. A Salam parkolójából nem lehet kijönni. Nem mondják meg miért. A szállodaportás figyelmetlenségét kihasználva amíg egy autót beenged gyorsan kihajtok. A kamion mellé állva körbevesznek a biztonsági örök. Rám hívják a vámosokat. Kiderül a probléma az, hogy valaki berepült az amerikai követség fölé és azt gondolják Bamakos volt. A vámparancsnokkal megbeszélem miénk a kamion, és van két terepjárónk amiből az egyik csak itt parkolt. Megnyugtat velünk nincsen gond mehetünk tovább. Az autót lerakjuk a szállásunk előtt és a lányok örömére irány a bazár. Mikivel (Daciával Bamakoba Taem) futunk össze. Két órát alkudozunk telefonra, majd vásárlás nélkül otthagyjuk a telefonost. A nyakláncosnak, faragott székesnek, és a faragott edényárusnak nagyobb szerencséje van velünk. Mindenkitől veszünk valami apróságot. A faragott oroszlánra megalkuszunk amit a szállodához hoznak este 9-re ha elkészül. Sötétedés után indulunk el a szállásra. Legnagyobb meglepetésünkre már várnak minket az oroszlánnal. Fizetünk, majd indulunk vacsorázni. Újra népes asztaltársaságunk van. Ez már a búcsúeste. Iszogatunk, eszegetünk, beszélgetünk. Franciák érkeztek a szállásra, ők is megosztják velünk a sztorijaikat. Éjfél előtt bontunk asztalt, a holnapi indulás miatt.

Február 2. hétfő

A tegnap megbeszélt reggel 7 órai találkozóra csak egy csapat érkezik meg. Velük indulunk vissza az iskolához. A kora reggeli csúcsforgalomban nem is olyan egyszerű átvágni a városon. Majdnem két óra alatt tesszük meg a nem egész 10 km-es utat. Az iskolában már nagyüzem van. Mindenhol gyerekek rohangálnak. Mi Megkeressük az igazgatót. Ez nem egy egyszerű feladat. Hét iskola van egyben, mindegyiknek van külön igazgatója. A hét iskolát egy igazgatótanács vezeti. Velük kell egyeztetni a lepakolásról. Amikor ez megvan már simán megy minden. Diákok jönnek segíteni. Mindjárt válogatják is a felszerelést, úgy hordják be a raktárba. Pakolás után szeretnének megvendégelni minket. Nem fogadjuk el, de szívesen körülnézünk. Alkalmi idegenvezetőnk az angoltanár, visz körbe az iskolákon. Hét iskola van egybeépülve 5000 gyerek jár ide az 5-évestől a 20 évesig. Egy osztályban 60-70 gyerek jár, a legtöbbnek csak palatáblája van amire krétával ír. Füzet, toll csak a nagyobbaknál látható. Matekórán a hatványozást, Földrajzórán az amerikai kontinenst tanulják a gyerekek. A kicsiknél énekórába kapcsolódhatunk be. Örömmel veszik, hogy ott vagyunk, pedig nem tudják jövetelünk okát. Szünetben a gyerekek érdeklődve nézegetik a róluk készült fényképeket. Mégis csak jó helyre kerültek az ajándékok. Az iskolalátogatás után irány rámpát keresni. A hazafelé szánt autókat már tegnap fel kellett volna pakolni a kamionra. A toyota szalon udvarára nem tudunk beállni, túl magas a kamion. A pályaudvaron sóderkupac miatt nem lehet a rámpát használni. Végre találunk egy romos állapotban lévőt a külvárosban. A tulajdonos közli velünk 70 euroért mehet fel rajta a három autó. Piacgazdaság van, nincs több rámpa nem enged az árból, fizetünk. A rakodás órákig tart, nem férnek el az autók, motorok egymás mögött. Autókat cserélünk meg, pótkerekek, csörlők kerülnek az autók alá, motorok az autók mellé. Végre minden fent van a kamionon. Irány a szállás. A szálloda előtt Tündiék kérnek segítséget, nem tudják a motorjaikat hazavinni, mert aki vállalta az lerobbant. Oldalról paszírozzuk fel a 2 motort a még meglévő szűk helyre. Végleg lezárjuk a kamiont, már nem fér fel több jármű. Elhatározzuk maradunk még egy napot pihenni, csak utána indulunk haza. Az estét újra az utcai büfénél töltjük. Csirke,- kecske-sültet eszünk, beszélgetünk az árusokkal. A Bamako közeli szállásért havi 15000cfa-t fizetnek, az utazás havonta kb 3-4000cfa. A kaja a saját elmondásuk szerint nekik nem drága, mindenkinek megvan hol eszik és mit ad ezért cserébe. Mindenki üzletel, az otthonmaradtak kézzel készítik az eladásra szánt szuveníreket. Ebből kell megélniük. Baba a tőlünk kapott 10db pólót még aznap este elosztogatta a környezetében élőknek. A sapkát és a nagyobb hátizsákot tartotta meg magának. (A nagyobb hátizsáknak köszönhetően nőtt az üzletének a mérete.) Asztaltársaságunk portugál, spanyol utazókkal bővül. Sztorizgatásainkat hajnalba fejezzük be, elvégre kicsit pihenni is kell.

Február 1 vasárnap

A szokás hatalma. Korán reggel (7h-kor) már ülünk a teraszon élvezzük a reggeli semmittevést. Reggelit majszolgatunk, lekvár, méz, vaj, tea, kv a menü. Nem kell sietni, tíz-kor találkozunk az Salam hotelnál, innen indul a közös ajándékozás. Élvezzük a percet, az órát. Afrikában kap értelmet Einstein relativitás elmélete az időről. Ők ráérnek, csak mi rohanunk, nekünk kell minden azonnal, pedig nem kéne. Kicsivel több odafigyelés a másikra és máris jobban érezzük magunkat. A reggeli készülődés is komótos tempóban halad. Mire észbe kapunk már késésben vagyunk. Ciki ha pont mi késünk az ajándékosztásról. A reggeli forgalomban repesztünk a városban. A duda a legnagyobb segítségünk az előrehaladásban. Felesleges volt a nagy sietség. Fél órás késéssel indul el a konvoj a kijelölt iskolához. A 15 perces út alatt a város forgalmát sikerül megbénítani. A kis utcába alig tud beállni a kamion. Csatárláncban állunk, egymásnak adogatjuk az ajándékokat tartalmazó dobozokat, zsákokat. A nagyobb darabok kiskocsikra kerülnek. Nagy halom gyűlik az udvaron. A kamion rakományának közel 1/3-a kerül lepakolásra. Valaki üdítőt nyom a kezembe. Egy húzásra megiszom, ha lehetne az üveget is kicsavarnám. Már most 35c-ot mutat a higany. Pakolás után jólesik leülni az árnyékba az iskolaudvaron felállított székekre. A gyerekek műsorát innen nézzük végig. Az igazgató megköszöni a rengeteg ajándékot, fotózás majd rövid búcsúzkodás után irány a közeli fogorvosi rendelő. Ide fogorvosi székek, fogászati segédeszközöket viszünk. Gyors pakolás után megyünk a folyó túloldalán lévő V. Mohamed korházba. Itt gyógyszerek, segédeszközök kerülnek átadásra. A Bamako szervezői sem gondolták, hogy ennyi ajándék fér el a kamionon. Innentől ők már nem foglalkoznak vele mi lesz a többivel, pedig még mindig félig tele a track. Baba a szállásunknál megismert helyi suvenirárus (az üzlet készlete elfért a hátizsákjában) vezetésével a maroknyi még lelkes magyar csapat elindul szétosztani az ajándékokat. Még az indulás előtt tisztázzuk Babával, nem eladni szeretnénk a kamionon található adományokat, hanem elajándékozni. (ekkor még nem értettük a kérdésének a lényegét). Kiderül Bamakoban 2 korház van ami ingyenes az egyik a belvárosban a másik a hegyen található. Mi a hegyi korházat vesszük célba. A megérkezés még simán megy, ám itt is az idővel kerülünk bajba. Vasárnap van. Ilyenkor a helyiek nem dolgoznak, főleg nem a vezetők. Senki sem akarja vállalni a felelőséget, hogy ekkora értékű adományt átvesz. Mindenki azt szeretné, ha holnap hoznánk vissza. Mi ragaszkodunk a tervünkhöz, ma szeretnénk lepakolni. Nagy nehezen megegyezik az ügyeletes orvos és a biztonsági szolgálat, hogy az orvos átveszi a gyógyszereket, orvosi felszereléseket, a biztonságiak meg egy napig adnak, egy őrt aki vigyáz az ajándékokra. Már végeztünk a lepakolással amikor megjelenik Pat a Bamakot segítő helyi emberke, aki kikelve magából leüvölti a fejemet, hogy mit képzelek én ez nem az a hely ahova az ajándékokat adni kell. Amilyen fogadjisten olyan lesz az adjonisten is. Nagy hirtelen beígérem neki, hogy beverem a fejét a kamion kerekébe és átmegyek a nyakán csak, hogy jól érezze magát. Erre elkezd fenyegetni a rokonával aki a helyi rendőrség akárkije és bármikor lecsukathat. Indulásnál nem szerepelt a fakultatív programok között a börtönlátogatás. Na mindegy, Pat őrjöng otthagyjuk, mi elindulunk iskolát keresni, hogy a még meglévő tanfelszereléseket lepakoljuk. Baba vezetésével eljutunk egy egész háztömböt kitevő iskolához. Vasárnapra való tekintettel itt sem találunk senkit. Már éppen elfeledett Pat „barátunk” megjelenik majd kaján vigyorral közli, itt csak ő tud segíteni. Babát franciául megfenyegeti, ha továbbra is segít nekünk akkor őt is lecsukatja, nekünk felteszi a kérdést Baba miért tőle kér pénz a segítségért. Szar ügy, Ági hat évig élt Algírban tud Franciául értett eddig is mindent, csak Patnak ezt nem fedtük fel. Nem kérünk a Pat féle segítségéből. Elhatározzuk, visszavisszük a kamiont a szálloda elé, holnap pakoljuk le az iskolának szánt felszereléseket. A szállodánál ismét barátokra lelünk. A szálloda halljában iszogatás közben osztjuk meg egymással az élményeket. Villámcsapásként ér a hír, Pat és bandája a parkolóban éppen átforgatja a kamiont. Többen indulunk a parkolóba. A kamionnál kisebb tömeg, a kamionban többen tapossák az ajándékokat. A hangzavarból nehezen kivehető, Pat a saját csomagját egy dobozt kerestet az emberekkel, nem törődve mások csomagjával. Pat által beígért rokonával hamar megtalálom a közös hangot. A megtalált csomag után az emberek is lekerülnek a kamionról, amit újra lezárunk. A rendőr rokon még egy embert is a kamion végébe ültet, őrnek reggelig. Nem is olyan könnyű dolog az adakozás. Mivel erősen esteledik elmegyünk mi is a szállásunkra. A szembelévő büfé udvarán terítenek meg nekünk a közelben lakó Franciák társasága mellett. Hajnalig beszélgetünk a helyi árusokkal, sült krumplit, hamburgert eszegetve, sört, rumos kólát iszogatva. Ez a nap is hosszúra nyúlt.

Afrikából jelentjük - Bamako

Január 31 szombat.

A hajnali fekvés ellenére 6kor már a többség befelé pakol az autókba. Elvégre ez az utolsó versenynap. Észrevehető mindenkin,hogy egyre felszabadultabb. Most már ha megáll az autó akkor is valaki bevontat a célba. Utolsó nap már a helyezések sem igen változnak. (három napja nem volt eredményhirdetés) Fél 9-re lemegyünk az iskolaudvarra. Itt a helyiek zenés, táncos bemutatóval fogadnak minket. Mindenki lerakja a magával hozott tanszert, ajándékot. Az eligazítás kicsit megcsúszva kezdődik el. A mai 5 feladat közül az elsőt és az utolsót törlik,tehát 3 feladat vár még megoldásra. Tiz kilométer földút után csak aszfalt lesz a mai napon. Nekilátnak a feladatlapokat kiosztani. Jól helyezkedünk, tízkor negyedik autóként elrajtolunk. Ne mi szívjuk mások porát az utolsó földutas szakaszon. Bamambát hamar elérjük, az aszfalton kisebb konvojok alakulnak ki. Mindenki kényelmesre veszi a tempót, akik eddig száguldoztak, azok is 90-100-as tempóban haladnak. Az első feladat a Niger partján egy út alatti csatornában található. Könnyedén megvan. Minket megfog a folyópart szépsége földúton indulunk tovább. Helyi halászokat, homokkitermelő munkásokat, pálmafákat fotózunk. Szívem szerint a kristálytiszta vízben meg is mártóznánk. Néhány kilométer megtétele után mosónőket látunk. A partra kiteregetett ruhákat nem szeretnénk összeporolni, ezért visszatérünk az aszfaltra. Irány Bamako. A következő feladatot a bamakoi buszpályaudvar feletti hegyen találjuk meg. Ez olyan mintha a Gellért hegyre gyalog mennél fel. A fárasztó sziklamászásért a bamakoi panoráma kárpótol. Nem sok időnk van a nézelődésre, a sziklán található koordinátára még el kell jutni, és beérni a célba. Bamakoban közlekedni káosz. Több a motoros mint az autó. Minden oldalról előznek. Aki erőszakosabb az halad előre. A koordináta az állatkerthez vezet el minket. Kipipálva a három feladat, irány a cél. Fél egykor futunk be a zsúfolásig megtelt parkolóba. Leadjuk a feladatlapokat és vele együtt a kérelmet, hogy az első és a Kiffai napunkat fogadják el a kamion ügyintézése miatt (később megtudjuk nem fogadták el). Mindenki boldog, két hét több mint 8000km-er és újra itt vagyunk. Állunk a ragyogó napsütésben, 33 fok van most, mindenki mosolyog, hideg üdítővel kínál. Boldogok vagyunk. Nagyon boldogok. Nagyon nagyon boldogok. Ezt az érzést nem lehet leírni át kell élni. Újra és újra. Mindenki ölelkezik készülnek a képek. A helyi árusok megrohannak minket, vásároljunk, vagy adjuk el az autót. Egyiket sem tesszük majd holnap vagy holnapután. Mi ráérünk. A kamion a szálloda mögött parkol, biztonságban megérkezett már tegnap. Örömünk határtalan. Amit elterveztünk megcsináltuk. Mégha sokan kételkedtek is bennünk, néha leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütköztünk, de valaki, valakik mindig segítségünkre sietett. A Herczegh Speciáltransport két vezetőjének, Józsinak és Rudinak sokan gratulálnak, itt vannak, megcsinálták. párórával később már ürül a parkoló. Mi is elindulunk szállást keresni. A híd túloldalán egy magánház a cél (Köszönöm a koordinátát Zita), könnyen megtaláljuk. Európaiaké a ház, kis kertel, néhány szobával, a tetőtérben 10-12 ággyal. Van zuhanyzó, és büfé is. A tetőtérben 4000 cfa-ért kapunk ágyat. Maradunk. Percekkel később ülünk a teraszon a helyi faszékeken afrikai zenét hallgatunk és isszuk a hideg sört. Nem sietünk sehová. Nem tudom miért, az az érzésem hazaértem. A lányok kezdik a fürdést, majd mi is elkezdünk készülődni. Kilenckor eredményhirdetés az Ibiza clubban. Ez Bamako egyik legfelkapottabb szórakozóhelye. Mi úgy döntünk kocsival megyünk, Én vezetek, Balázs majd sörözik. Nem sokkal 9 előtt érünk a clubba. Már az ajtóban nagy a tömeg. A csapatokat egymás után nyeli el a nagy fekete ajtó. Bent dübörgő zene fogad, a Polgártestvérek mixelik a számokat. Buza Sanyit keresem a megígért pálinkával. Rézangyalos Mézes Barackot kap amit mindjárt fel is bont. Körbejár az üveg hamar fogy a pálinka. Van még utánpótlás. Az eredményhirdetésre már emelkedett a hangulat. Előbb a különdíjak kerülnek átadásra. Mi a Teréz Anya jótékonysági díjat kapjuk. Rövid beszédben megköszönjük a segítséget és az ajándékokat a csapatoknak. Ez nem csak a mi elismerésünk, ez mindenki elismerése, közös a siker. Kihirdetik az első 5 helyezetett. Megyünk gratulálni nekik. Mi a 122 csapatból az 54.-ek lettünk. (tavaly a több mint 60 csapatból a 13.ak) Elégedettek vagyunk magunkkal. Kezdődik a buli, kezdődik a tánc. Éjfél előtt átsétálunk a szomszédos pizzériába, vacsorázni. Egyre több csapat érkezik, van miről beszélgetni. Újra pirkad amikor ágyba kerülünk. Ma a buli napja volt, holnap az ajándékok szétosztása a feladatunk.

Afrikából jelentjük - Folytatás

Január 30 péntek.

Reggel 6-kor már úton vagyunk Nioro felé. A bank már nyitva van,pénzt váltunk, majd a benzinkútnál mivel nincsen áram kézzel telepumpálják a tankunkat gázolajjal. Esélytelen,hogy beérjünk a reggeli eligazításra, ezért közértet keresünk,hogy kenyeret, vizet, üdítőt vegyünk. A közértben felfedezett csokis keksz életet ment. Végre nem csak a megszokott íz van a szánkban. Kihajtunk a városból, és az első lehetséges helyen leparkolunk reggelizni. Reggelizés közben elsétálunk a közeli nagy fához, itt is fényképek készülnek. Már több mint 2000 képkészült az útról. Tíz után indulunk el Bamamba felé a Bamakoba vezető aszfaltúton. Az autóban kisebb vita van kibontakozóban. Ági Bamakoba menne, neki elege van a versenyzésből, mi legalább szeretnénk tisztességesen befejezni. Szavazásra eredménye 3-1,így irány Bamamba. A főútról lekanyarodva 50 km-er földút következik. Ez legalább kemény út nem homokos. Utunk során rengeteg kis falunk megyünk keresztül. Négy órakor állunk meg az iskola udvarán, ahol az esti tábor helye van kijelölve. Mivel 5-6 versenyzőn és a több száz helyi gyermeken kívül senki sincs még bent ezért, úgy döntünk, hogy elmegyünk a 10 km-re lévő Bamambába szétnézni. A péknél kapott meleg kenyér ami jó városban, ezen kívül a már megszokott városképfogad minket. Mindenhol poros,koszos utcák, az emberek mindent el szeretnének adni. Már sötétedik amikor visszaérünk a táborba. A szervezők vad tanácskozásba kezdenek. A már közel ezer helyitől nem lehet majd nyugodtan aludni az iskolaudvaron. Megadnak egy másik koordinátát, a közeli fennsíkon néhány kilométerre a falutól. Mindenki ide indul. Régi ismerőseink, barátaink táboroznak le mellénk. Vadlibák, a 03-as, 61-es Viktorék, ésmég sokan mások. Hirtelen előkerülnek,boros,pálinkás üvegek, elkezdődik a vacsorafőzés. Reggel nem kell korán kelni, 150km-er van a célig. Kilenckor van eligazítás, tízkor rajt és13h-ig kell Bamakoba beérni. Mindenkinek van valamilyen érdekes sztorija az elmúlt két hétből. Akár napokig is lehetne beszélni az útról. Így esik meg, hogy újra hajnalodik amikor sátrainkba megyünk aludni.

Afrikából jelentjük - Folytatás

Január 29 csütörtök

Reggeli eligazításnál elmondják, hogy ma a kevés aszfaltút után a földutas szavannát kell meghódítani. A homoknak innen már vége. A túrázóknak a közös ajándékozás 8 órakor lesz. Mivel mi szerveztük a kamiont elhatározzuk, hogy megvárjuk, majd este utolérjük a versenyzőket a táborban. Balázs nekilát egy helyi szerelővel az időközben széteső félben lévő első kardán keresztünket kicserélni. Mi Idomú segítségével elkezdjük az ajándékok egy részét lepakolni a campingben, mivel a kamionnal nem egyszerű a szűk utcákban mozogni. Lada Nivára pakoljuk a gyógyszerek egy részét, amivel a Kuzin Team elmegy a helyi kórházba. A többi ajándékok katonai terepjárókra kerülnek, azokkal viszik szét a környező falvakba. Már majdnem dél van amikor a kamionnal közösen elindulunk Kiffából. Alig érünk ki a városból amikor megpillantjuk a Kacsát az út szélén nyitott motorháztetővel. Megállunk segíteni nekik. Ekkor vesszük észre az egyik katonai terepjárót ami követett minket. Megkérdezzük mi a feladatuk. A válasz megnyugtató, a kamiont kell a Mali határig elkísérniük. Ez számunkra is jó hír. Nyugodtabban versenyezhetünk. A kacsa kamion mögött vontatókötélre kerül, ők Bamako felé indulnak, mi lefordulunk az első feladathoz a közeli földútra, reményeink szerint három nap múlva találkozunk a Saalem hotelnál a célban. A reggeli eligazításhoz képest a kemény földút majdnem 300 méteren keresztül tart. Belefutunk az első homokdűnébe. Négykerék hajtással nem lenne gond, de így egyből elakadunk. Lekerül a homokvas, kiszállunk tolni az autót. Két méterenként küzdjük le a dűnét. Csak reménykedünk, hogy nem lesz sok ilyen szituáció. Jól haladunk a földutas szavannán. Vad Dromedárok legelésznek a szavannán, nem sokat törődve azzal, hogy mi itt autózunk. Kiválasztunk egyet, Balázs kamerával indul a nyomába. Később mi is becsatlakozunk autóval, hogy bekerítsük. Balázs Pampalinire hasonlít amit egyik fától a másikig szalad a dromedár után. Játékunk majd félóráig tart, mi jobban elfáradunk mint a dromedár,ő mosolyogva néz távolodó autónk után. Homokmentes reményeink a nap hátralévő részében szertefoszlanak. Minden kis falúnál 300-400métert teszünk meg 2 méterenként előrejutva a homokvason. Allah a kis faluktól ments meg minket. Imánk süket fülekre talál, ez a sorsunk este 10 kor érjük el az aszfalt utat Nioronál. Megkönnyebbülés már csak 60 km-er a tábor. Örömünk nem tart sokáig. Néhány kilométer múlva le kell fordulni újra a szavannára. Minden kiszáradt folyómederben elakadunk,nem kevés van belőle. Három óra alatt 10 km-ert haladunk a tábor felé. Fogytán az üzemanyag is kényteleneke vagyunk visszafordulni Nioro felé. Fél 5-kor vergődünk ki az aszfaltútra, hullafáradtan a sok homokvasazástól. Megállunk az útmelletti padkán. Én az autó mellé fekszem le a szivacsra aludni, amíg a többiek az autóban dőlnek le aludni. Ez a nap is összecsúszott a következővel.

Afrikából jelentjük - Folytatás

Január 28 szerda

Reggel autók fékeznek táborunknál. Régi ismerősök szállnak ki az autókból. Jutasi család érdeklődik,milyen volt az éjszaka. Tavaly Alegnél rabolták,majd megölték a Francia házaspárt. Mi nyugodtan aludtunk,senki sem zavart minket. Becsatlakoznak a reggeli kávézásba de utána elválnak útjaink. Ők még elmennek Tidjikjaba is szétnézni. A versenyzők ma rajtolnak el onnan. A tavalyi verseny egyik legszebb napja volt aTidjikja Kiffa szakasz. Az eleje piszte,majd következnek a kisfalvak. A tavaly átadott falukút mellett a krokodilos tavat lehet megnézni. Az út szikláshegy mellett vezet, itt barlangrajzokat lehet felfedezni. Ezután belekóstol az ember a sivatagi homokba is. Az út végén levezetésként már csak egy rövid földút marad hátra. A lányoknak megígérjük jövőre láthatják a szakaszt,ami idén kimarad. A már megszokott fotózást, videózást ma is folytatjuk. Éppen a Rézangyal pálinkát állítgatjuk a homokban amikor barátunk a 03-as csapat fékez mellettünk. Rácsodálkozunk mit keresnek itt az aszfalton. Tőlük megtudjuk törölték a mai etapot,mert tegnap nagyon sok autó a sivatagban rekedt, még most is sok autót próbálnak kimenteni. A 03-as navigátora Kriszta sápadtan ül az anyósülésben. Tegnap nagyon kevés vizet ivott, észre sem vette és kiszáradt. Ma már több mint 10 litert megivott de ez sem javít az állapotán. Sietnek orvoshoz Kiffába. Nekünk is szükségünk van segítségre. Józsinak a kamionsofőrnek reggel eltört a szemüveglencséje. Ezt kéne még a délután folyamán megcsináltatni. Rövid beszélgetés után elindulunk a városba. A tervezetnél jóval hamarabb már 1 órakór beérünk Kiffába a campingbe. Néhány túrás csapat és a 7-es busz van még csak bent a campingben. A kamionnal leparkolunk és elindulunk optikust keresni. Nem járunk sikerrel. A legközelebbi optikus a többszáz kilométerre található fővárosban van csak. Tankolunk, vásárolgatunk, nekilátunk felfedezni a várost. A város olyan mint amilyeneken eddig is átjöttünk, csak nagyobb. Az út melletti házakból árusítanak mindent. Kenyeret olajoshordóról lehet venni, a „friss2 hús a napon aszalódik. Téblábolásunk közben fénymásolóba botlunk. Ficht- másoltatunk, mert már fogyóban van. Rákérdezünk az internetre is. Meglepetésünkre van. Emberünk 1000 Ogulyas feltöltő-kártyát vesz, telefonon tárcsáz, majd bepötyögi a kártyaszámot. Néhány perc múlva már a világhálón vagyunk. A sebesség nem a nálunk megszokott, de legalább a híreket haza tudjuk küldeni. Késő délután érünk vissza a campingbe. Nekilátunk tábort építeni. A sátrakat felverjük, asztalok, székek, benzineskannák kerülnek elő. Nekilátunk babkonzervet melegíteni. A jó szakács főzés közben iszik egy kicsit. Mi nekilátunk pálinkázni. Amire beesteledik nemzetközi lesz az asztalunk. Angol tv-sek, holland fiatalok, magyar újságíró, és román orvosok, francia túrázok, Assában megismert lengyelek csatlakoznak asztalunkhoz. Bábeli zűrzavaron az elfogyasztott pálinka mennyisége csak javít. Egyre jobban értjük egymás szavát. Nyelvtanulás közben miért is nem itatjuk a gyerekeket? „Enyhén” spicces ám nagyon vidám asztaltársaságunk éjfél után csendesedik el. Elvégre reggel újra versenyben megyünk tovább.

Afrikából jelentjük - Folytatás

Január 27 kedd.

A reggel teafőzéssel kezdődik. A büfé amelynek a parkolójában aludtunk kb 20 éve volt utoljára nyitva. Még szerencse, hogy van mindenünk a reggeli készítéséhez. Megbeszéljük, hogy a Kiffá-ig hátralévő távolságot elfelezve tesszük meg két nap alatt. Így marad időnk, fényképezni, filmet készíteni. Az egész napunk erről szól. Előremegyünk, felvesszük a kamiont, magunkat, majd megyünk tovább. Útközben jönnek az ötletek. Szamaraskocsi jön szembe az úton. Megkérjük álljon a kamion elé, egy fotó erejéig. Az idős házaspár a gyerekével először hajlik a dologra,majd meggondolja magát és nem hajt le az útról. Tevepásztor siet a segítségünkre. Némi győzködés után csak elkészül a kép. El akarnak hajtani. Nem értik miért akarunk ajándékot adni nekik. Megoldjuk,terepjáróval utánuk visszük a nekik szánt ruhászsákot. Pásztorunknak, üdítőt, pólót adunk ajándékba. Hajtunk tovább. Tevecsontváz az úton. Újabb ötlet,ha Wattot ivott volna még most is szaladna. Készülnek a fényképek. Észre sem vettük már esteledik. Gázra lépünk,hogy Aleg-et elhagyjuk. A várostól tíz kilométerre állunk meg aludni az út melleti területen. Megmelegítjük a konzerveket és jóízűen falatozunk a csillagos ég alatt. A beszélgetés is lassan abbamarad eltesszük magunkat holnapra.

Afrikából jelentjük - Folytatás

Január 26 hétfő

A felkelést senki sem sieti el. Hiába ébredünk fel már 7-kor a sátorból csak 8 után kászálódunk ki. A pakolás sem a megszokott tempóban zajlik, műtétre készülünk. A tegnapi túránk maradványait kell a talpunkból eltávolítani. A beletört kagylószilánkokat csipesszel szedegetik ki a lányok. Fájdalmas dolog, nem is nagyon viseljük el. Tíz után indulunk vásárolni a városba. Reggelinket vagy inkább 11-órait a város tengerparti sétányán fogyasztjuk el. A kamion 13-13.30h körül ér a dakhlai ellenőrző ponthoz. Így mi sem sietünk mindenre van időnk. Tankolás után a benzinkúton helyi szokás szerint teát iszunk. A sziklaméretű kockacukor nem fér el a pohárban. Lassan elmondhatjuk teás cukrot kanalazunk, nem cukrot teszünk a teába. Elindulunk az ellenőrző pont felé. A kamiont már messziről felfedezzük. Az arra járok is rácsodálkoznak. Nem sűrűn látni Magyar kamiont a sivatagban. Rég nem látott kamionosaink örömmel fogadják a friss kenyeret, és az üdítőt amit viszünk nekik. A közös képek elkészítése közben elmesélik tangeri viszontagságaikat. Először összeáll a lógónkban is látható karaván és indulunk a határ felé. Határ előtt 80km-rel az utolsó benzinkúton teletöltjük kannáinkat is gázolajjal. Itt még kb 85Ft/liter tankolunk, amíg Mauritániában ennek 3x-a a gázolaj. Óránkra nézve sietősre fogjuk a tempót. Nem egészen egy óra múlva bezár a határ. A kamion a maga megszokott tempójában lemaradva követ minket. A határra érve nekilátunk a papírok kitöltésének. Néhány póló segít annak elintézésében,hogy a kamiont is beengedjék a határra hat után néhány perccel. Aki bent van azt biztos,hogy kiengedik. Szokásos, határőr,rendőr, vám, majd a kinti határ őr. Ezután az olajfa alatt ülő emberhez már csak a sofőrnek kell bemenni. Még 8 óra sincs amikor kinyílik a sorompó, elhagytuk Marokkót. Nem nagy öröm kezd sötétedni, és mi az elaknásított senki földjén találjuk magunkat. Elindulunk a friss nyomokon. Eközben a csempészek autóikkal jobbra,balra rodeóznak a kihalt vidéken. Az éjszaka leple alatt viszik át csempészárujukat a határon. Koromsötétben eltévesztjük az utat. Balra fordulunk amikor jobbra kéne. Megfordulunk de nem találjuk a helyes utat. Az egyik csempész segítségünkre siet. Bamakos tollat mutogatva 50 eurót kér a segítségért. Mögöttünk a kamionnal blöfföltünk. Itt alszunk a senki földjén. Mivel látja elszántságunkat enged az árból. Az alkudozás komédiába illő, néha kiabálásig torkollik. Megalkudtunk 15 euróért elkísér a túloldalra. Nem egészen 20 perc múlva már a Mauritán rendőrségi pontnál állunk. A késői idő ellenére is örülnek érkezésünknek. A fejlámpánk és 20 eurónk marad mi mehetünk tovább. A határátlépés a tavalyihoz képest gyorsan megoldódik. Még a papírokat is segítenek kitölteni. Tavaly itt vártunk 14 órát, hogy a határ kinyisson, most meg az éjjeli időpont ellenére is beengednek. Tíz után már újra faljuk a kilométereket. Itt nincs kamionstop. A határtól kb 70 km-re állunk meg egy elhagyott útszéli büfénél aludni. Balázs a kocsiban alszik,mi azért felverjük a sátrainkat, mégis csak kényelmesebb kinyújtott lábbal aludni.

SPORTime Csapat hazafelé tart

A Sportime csapatatol a kovetkezo hireket kaptam:

Szerdan elndult a csapat hazafele, tegnap este katam az utolso uzenetet malibol. Azt irtk, hogy haladnak, de elkepzelheto hogy hamaroan, eltorik az elso hajtas masik kardnkeresztje is, es akkor megint szervizelniuk kell. Elvalaltak hogy hazahoznak egy defendert, es kifogyott belole az uzemanyag, igy vontatniuk kellet egy darabon, az sem tett jot a toyotanak. kb. 60-70km-as atlagot tudnak menni.

GojoPRESS
Friss hirek Folyamatosan!

Néhány kép!