Bejegyzések
Február 13-15 péntek-vasárnap
Mintha egy hosszúhétvégén lennénk. Kagylót szedünk a tengerparton, egyik kávézóból a másikba megyünk teázni, kávézni. Felfedezzük a télen alvó környéket. Minden este meglátogatjuk a helyi piacot, bazárt. A végére már mindenki ismerősként köszönt minket. A pék, a zöldséges, és a süteményárus is. A helyi éttermekben ebédelünk, vacsorázunk. Európai mértékkel nagyon olcsó itt az élet. Az egyetlen említésre méltó esemény amikor péntek reggel sms érkezik a kamionból, nem engedtek el Tangerből, segítsetek.(Afrika nehezen fogad be, de nehezen is enged el). A kompjegyükkel van baj, visszafelé üres kamionra vették meg, pedig tudták, hogy rakott lesz a gép. Délutánra megoldják a gondot és este már hajóznak Spanyolokhoz. Mi csak hétfő éjjel indulunk. Nem is bánjuk, nem sietünk haza.
2009. február 16., hétfő
Február 12. csütörtök
Virágos kiskert mellett ébredünk a szálloda parkolójában. Már csak 150km-re vagyunk Tangertől. A reggeli készülődés után útnak indulunk a kikötő felé. Kicsivel több mint két óra múlva már a kamion kilépőpapírjait intézzük. Ez nem is olyan egyszerű feladat. Hat órával később érzékeny búcsút veszünk a fiúktól, beállhattak a kompra menő sorba. Nincsen gond két óránként indulnak a hajók Spanyolországba. Mi elmegyünk megvenni az időközben lealkudott jegyünket Genovába. (2 autó és 4 fő kabinban első osztályon 1147 euró). Este 7 után indulunk el a 70 km-re lévő Martilba az üdülő városkába. Ott a lakótelep közepén lévő campingben előbb egy lakókocsit akarnak adni, majd amikor kilátásba helyezzük távozásunkat, akkor kapunk egy kis 2 szobás házat 120 euróért a négy éjszakára. Mivel nincsen kedvünk a városban este nézelődni, ezért a megmaradt babkonzerveket kezdjük elpusztítani. A kikötő vámmentes boltjában vásárolt borral koccintunk lefekvés előtt.
Virágos kiskert mellett ébredünk a szálloda parkolójában. Már csak 150km-re vagyunk Tangertől. A reggeli készülődés után útnak indulunk a kikötő felé. Kicsivel több mint két óra múlva már a kamion kilépőpapírjait intézzük. Ez nem is olyan egyszerű feladat. Hat órával később érzékeny búcsút veszünk a fiúktól, beállhattak a kompra menő sorba. Nincsen gond két óránként indulnak a hajók Spanyolországba. Mi elmegyünk megvenni az időközben lealkudott jegyünket Genovába. (2 autó és 4 fő kabinban első osztályon 1147 euró). Este 7 után indulunk el a 70 km-re lévő Martilba az üdülő városkába. Ott a lakótelep közepén lévő campingben előbb egy lakókocsit akarnak adni, majd amikor kilátásba helyezzük távozásunkat, akkor kapunk egy kis 2 szobás házat 120 euróért a négy éjszakára. Mivel nincsen kedvünk a városban este nézelődni, ezért a megmaradt babkonzerveket kezdjük elpusztítani. A kikötő vámmentes boltjában vásárolt borral koccintunk lefekvés előtt.
Február 11. szerda
Nyirkos hideg ellenére reggel mosolygó arcokat látunk a sátorból kibújva. Megérkeztek az építőmunkások a campinget építeni. A külső falak már elkészültek, de belül még most épült. Így várhattuk volna este, hogy valaki kaput nyisson nekünk. Bepakolás után útnak indulunk, a reggelit is a kocsiban esszük meg. Casablanca előtt találkozunk újra a kamionnal. A város határában lerakjuk a kamiont és a terepjárókkal megyünk be a városba. Cél az Óceán partján álló Mecset megtalálása. A város hömpölygő forgalma magával ragad minket, így jutunk el a célig. A Mecset monumentális mérete elragadó. A környezete szépen ki van építve. Az összképet csak a parkolóban lakó franciák kiteregetett gatyái rontják egy kicsit. Órákat időzünk a téren. Minden páros órakor 120dirham/fő körbevezetnek a mecsetben. Tél lévén csekély létszámú a csoport. Elkészített fényképek tömkelegével távozunk a partról. Új célunk a bazár. Itt fakultatív ki merre megy, megbeszéljük három óra múlva találkozunk az autóknál. A bazár egy kisebb negyedet elfoglal a városból. A bejárata az Ecseri piacéra hasonlít, majd a kis sikátorokban folytatódik. A lakóházak földszintjén megfér egymás mellett a zöldséges a hentes és az öltönyárus is. Inkább nézelődünk, mint vásárolunk. Még így is majdnem kevésnek bizonyul az idő a forgatagban. Az autóknál mindenki az apró ajándékaival büszkélkedik és, hogy ki mennyit tudott alkudni. (Nagy horgász története, ki fogott nagyobb halat). Csomagolás után megkeressük a helyi autómentő állomást. Ők tudják hol van szerelő akinél első lámpát kaphatunk. Néhány saroknyira az állomástól van is egy kis bolt, itt 100dirmanért van lámpa. A beszerelésben is segítenek, jattot nem fogadnak el. (Ez is ritka itt) A várost elhagyva a tengerparti úton folytatjuk utunkat Tanger felé. Este tíz körül egy szálloda parkolójában térünk nyugovóra.
Nyirkos hideg ellenére reggel mosolygó arcokat látunk a sátorból kibújva. Megérkeztek az építőmunkások a campinget építeni. A külső falak már elkészültek, de belül még most épült. Így várhattuk volna este, hogy valaki kaput nyisson nekünk. Bepakolás után útnak indulunk, a reggelit is a kocsiban esszük meg. Casablanca előtt találkozunk újra a kamionnal. A város határában lerakjuk a kamiont és a terepjárókkal megyünk be a városba. Cél az Óceán partján álló Mecset megtalálása. A város hömpölygő forgalma magával ragad minket, így jutunk el a célig. A Mecset monumentális mérete elragadó. A környezete szépen ki van építve. Az összképet csak a parkolóban lakó franciák kiteregetett gatyái rontják egy kicsit. Órákat időzünk a téren. Minden páros órakor 120dirham/fő körbevezetnek a mecsetben. Tél lévén csekély létszámú a csoport. Elkészített fényképek tömkelegével távozunk a partról. Új célunk a bazár. Itt fakultatív ki merre megy, megbeszéljük három óra múlva találkozunk az autóknál. A bazár egy kisebb negyedet elfoglal a városból. A bejárata az Ecseri piacéra hasonlít, majd a kis sikátorokban folytatódik. A lakóházak földszintjén megfér egymás mellett a zöldséges a hentes és az öltönyárus is. Inkább nézelődünk, mint vásárolunk. Még így is majdnem kevésnek bizonyul az idő a forgatagban. Az autóknál mindenki az apró ajándékaival büszkélkedik és, hogy ki mennyit tudott alkudni. (Nagy horgász története, ki fogott nagyobb halat). Csomagolás után megkeressük a helyi autómentő állomást. Ők tudják hol van szerelő akinél első lámpát kaphatunk. Néhány saroknyira az állomástól van is egy kis bolt, itt 100dirmanért van lámpa. A beszerelésben is segítenek, jattot nem fogadnak el. (Ez is ritka itt) A várost elhagyva a tengerparti úton folytatjuk utunkat Tanger felé. Este tíz körül egy szálloda parkolójában térünk nyugovóra.
2009. február 15., vasárnap
Február 10. kedd.
Ébredés után irány Agadir. Ez a legközelebbi nagyváros ahol a fogytán lévő élelmiszerkészleteinket feltölthetjük. Első utunk a gumisműhelybe vezet. A Land Rover jobb első kereke vészesen lapos. Szelepcserével megússzuk a dolgot, és a szemközti közértben is bevásárlunk tonhalkonzervből. A piacon zöldséget, gyümölcsöt is veszünk, kell a vitamin. Innen utunk a kiépített tengerparton vezet végig. Az egyik üdülőfaluban megálltunk ebédelni. A szendvicsek után jólesett az itt már kapható csokis palacsinta. Végre valami más ízt is megtapasztaltunk. A sziesztaidőt a parton napozással töltjük. Nem kell sietnünk a kamion is itt időzik. Délután nekiveselkedünk a dombvidéknek, itt hidegen sajtolt olajat lehet vásárolni a helyi kistermelőktől. Mi is veszünk néhány üveggel. A legfinomabb a mézből, mandulából, Oliva olajból készített helyi csemege. Ez reggel nagyon hatásos energiabomba. Estére megpróbálunk hotelt keresni, most már kezd hiányozni az ágy és a zuhanyzás. A kisváros hoteljeiben szoba van viszont fürdési lehetőség nincsen. A hotel mellet található hentesnél veszünk darált húst amit mindjárt faszénen meg is sütnek nekünk. Az így elkészített szendvicset jóízűen falatozzuk. Csodák csodájára a kezdeti ódzkodás után a lányok is kérnek repetát. Most, hogy már nem vagyunk éhesek nekilátunk fürdőházat keresni. Némi kérdezősködés után rá is lelünk. A fürdőházban közös helyiségek vannak, ahol mindenki nagy medencékből meri a hideg-meleg vizet vödörbe. A vödörben lévő vízzel moshatod magadat. Mindenki kisgatyában fürdik és ha kéred a fürdőmesterek lesikálják a hátadat is. A hátsikálás kimarad, a fürdés ellenben jólesik. Mindenki mosolyogva ül vissza az autóba, hogy folytassuk utunkat hazafelé. Nem jutunk messzire a város határában campinget fedezünk fel. Megállunk, próbálunk bejutni. Hiába nyomjuk a csengőt verjük a kaput senki nem jön ki. Ezért a Camping parkolójában verünk tábort. Nem megyünk tovább itt alszunk.
Ébredés után irány Agadir. Ez a legközelebbi nagyváros ahol a fogytán lévő élelmiszerkészleteinket feltölthetjük. Első utunk a gumisműhelybe vezet. A Land Rover jobb első kereke vészesen lapos. Szelepcserével megússzuk a dolgot, és a szemközti közértben is bevásárlunk tonhalkonzervből. A piacon zöldséget, gyümölcsöt is veszünk, kell a vitamin. Innen utunk a kiépített tengerparton vezet végig. Az egyik üdülőfaluban megálltunk ebédelni. A szendvicsek után jólesett az itt már kapható csokis palacsinta. Végre valami más ízt is megtapasztaltunk. A sziesztaidőt a parton napozással töltjük. Nem kell sietnünk a kamion is itt időzik. Délután nekiveselkedünk a dombvidéknek, itt hidegen sajtolt olajat lehet vásárolni a helyi kistermelőktől. Mi is veszünk néhány üveggel. A legfinomabb a mézből, mandulából, Oliva olajból készített helyi csemege. Ez reggel nagyon hatásos energiabomba. Estére megpróbálunk hotelt keresni, most már kezd hiányozni az ágy és a zuhanyzás. A kisváros hoteljeiben szoba van viszont fürdési lehetőség nincsen. A hotel mellet található hentesnél veszünk darált húst amit mindjárt faszénen meg is sütnek nekünk. Az így elkészített szendvicset jóízűen falatozzuk. Csodák csodájára a kezdeti ódzkodás után a lányok is kérnek repetát. Most, hogy már nem vagyunk éhesek nekilátunk fürdőházat keresni. Némi kérdezősködés után rá is lelünk. A fürdőházban közös helyiségek vannak, ahol mindenki nagy medencékből meri a hideg-meleg vizet vödörbe. A vödörben lévő vízzel moshatod magadat. Mindenki kisgatyában fürdik és ha kéred a fürdőmesterek lesikálják a hátadat is. A hátsikálás kimarad, a fürdés ellenben jólesik. Mindenki mosolyogva ül vissza az autóba, hogy folytassuk utunkat hazafelé. Nem jutunk messzire a város határában campinget fedezünk fel. Megállunk, próbálunk bejutni. Hiába nyomjuk a csengőt verjük a kaput senki nem jön ki. Ezért a Camping parkolójában verünk tábort. Nem megyünk tovább itt alszunk.
Február 9. hétfő
A halászviskókban van élet. Reggel szatyorban hozzák a friss halat amit megvételre kínálnak. Mivel lábas és olaj híján vagyunk lemondunk a friss sült halról. Maradunk a májkrémes kenyérnél. Reggelizés közben a tengerparton gyűjtik a lányok a kagylókat, köveket. Mi elmegyünk felfedezni a közeli sziklát. Tíz óra felé már a nap is elég melegen süt ahhoz, hogy élvezzük a tengerpartot. Maradunk még egy kicsit az érintetlen környezetben. Majdnem dél van amikor újra úton vagyunk. A cél utolérni a kamiont. Este tízkor ez meg is történik Tiznit után az első benzinkúton. A sátrinkat is a kút parkolójában verjük fel a kamion és az autók közé. A friss tengeri levegő után most benzingőzben alszunk egész éjjel.
A halászviskókban van élet. Reggel szatyorban hozzák a friss halat amit megvételre kínálnak. Mivel lábas és olaj híján vagyunk lemondunk a friss sült halról. Maradunk a májkrémes kenyérnél. Reggelizés közben a tengerparton gyűjtik a lányok a kagylókat, köveket. Mi elmegyünk felfedezni a közeli sziklát. Tíz óra felé már a nap is elég melegen süt ahhoz, hogy élvezzük a tengerpartot. Maradunk még egy kicsit az érintetlen környezetben. Majdnem dél van amikor újra úton vagyunk. A cél utolérni a kamiont. Este tízkor ez meg is történik Tiznit után az első benzinkúton. A sátrinkat is a kút parkolójában verjük fel a kamion és az autók közé. A friss tengeri levegő után most benzingőzben alszunk egész éjjel.
Február 8. vasárnap
A reggel tanácskozással telik. A Genovai komp hétfő éjjel indul azt ezzel a tempóval nem érjük el. Európát körbeautózni ezzel a vassal nem ildomos. Maradunk még egy hetet Marokkoban, kényelmesen autózva. Ennek tudatában indulunk útnak Tanger felé. A Nyugat Szaharában az a jó ha készítesz 3 képet az elején és 3 képet a végén akkor abban benne van a közel 900km-es szakasz minden részlete. Ezért mi megpróbálunk valami mást is fényképezni. Tarfaya előtt néhány halászház közelében verjük fel sátrainkat éjszakára.
A reggel tanácskozással telik. A Genovai komp hétfő éjjel indul azt ezzel a tempóval nem érjük el. Európát körbeautózni ezzel a vassal nem ildomos. Maradunk még egy hetet Marokkoban, kényelmesen autózva. Ennek tudatában indulunk útnak Tanger felé. A Nyugat Szaharában az a jó ha készítesz 3 képet az elején és 3 képet a végén akkor abban benne van a közel 900km-es szakasz minden részlete. Ezért mi megpróbálunk valami mást is fényképezni. Tarfaya előtt néhány halászház közelében verjük fel sátrainkat éjszakára.
Február 7. szombat
Párás reggelre ébredünk. Minden vizes, az éjjel nagyon lehűlt a levegő két fok volt. Rudiék meleg teával kínálnak, jól esik a hűvös reggelen. Reggelizéssel ütjük el a határnyitásig hátralévő időt. Mint amikor a vasfüggönyt bontották akkor is vártuk a határnyitást. Lassan vánszorognak a percek. Végre kilenc begördülünk a határra. Az olajfa alatti ember beköltözött az épületbe, a kerítést lebontották. Micsoda fejlődés két hét alatt. Az útlevelet is gyorsan visszakapjuk, kezdünk meglepődni lehet nem is jó határnál vagyunk. A rendőr visszaránt minket a valóságba. A kamion tranzitengedélye Dakhlában van menjünk el érte. Az út oda vissza 540km-er. Alkudozás, pénz és telefonálás megteszi hatását. Mindenki papíron kap egy autót, és a kamion beléphet az országba. Már kora délután van amikor megszabadulunk a határtól. Cél a dakhlai termálkút ahol szeretnénk végre megfürdeni. (Bamakoi indulásunk óta nem fürödtünk.) Mire a városhoz érünk lehűl a levegő, ezért a Bamakoba menet megtalált fürdőházat választjuk. Az időközben minket utolérő LusteeNet csapat is csatlakozik hozzánk. A fürdés után a helyi mecsethez megyünk vacsorázni. A sarki kifőzdében halat, csirkét, kecskét süttetünk, amihez sült krumplit eszünk. Vacsora után a tengerparti szabadcampingben verjük fel a sátrunkat. Mintha csak hazajárnánk ide.
Párás reggelre ébredünk. Minden vizes, az éjjel nagyon lehűlt a levegő két fok volt. Rudiék meleg teával kínálnak, jól esik a hűvös reggelen. Reggelizéssel ütjük el a határnyitásig hátralévő időt. Mint amikor a vasfüggönyt bontották akkor is vártuk a határnyitást. Lassan vánszorognak a percek. Végre kilenc begördülünk a határra. Az olajfa alatti ember beköltözött az épületbe, a kerítést lebontották. Micsoda fejlődés két hét alatt. Az útlevelet is gyorsan visszakapjuk, kezdünk meglepődni lehet nem is jó határnál vagyunk. A rendőr visszaránt minket a valóságba. A kamion tranzitengedélye Dakhlában van menjünk el érte. Az út oda vissza 540km-er. Alkudozás, pénz és telefonálás megteszi hatását. Mindenki papíron kap egy autót, és a kamion beléphet az országba. Már kora délután van amikor megszabadulunk a határtól. Cél a dakhlai termálkút ahol szeretnénk végre megfürdeni. (Bamakoi indulásunk óta nem fürödtünk.) Mire a városhoz érünk lehűl a levegő, ezért a Bamakoba menet megtalált fürdőházat választjuk. Az időközben minket utolérő LusteeNet csapat is csatlakozik hozzánk. A fürdés után a helyi mecsethez megyünk vacsorázni. A sarki kifőzdében halat, csirkét, kecskét süttetünk, amihez sült krumplit eszünk. Vacsora után a tengerparti szabadcampingben verjük fel a sátrunkat. Mintha csak hazajárnánk ide.
Február 6. péntek
Ági panaszkodik az éjszakára, olyan érzése volt mintha minden kamion átment volna a sátrán. Együttérzésünk hatására sem lesz fittebb, nem aludta ki magát. Nekilátunk szétszedni a kardánkeresztet. Nem egyszerű feladat, már teljesen eldeformálódott. Órák kérdése és sikerül szétvernünk. Ekkor úgy döntünk mi nem várjuk meg az összeszerelést, előremegyünk hátha elérjük a határt. A Kamion és Balázs a max 1 órás hátrányt ledolgozza a nagyobb sebességgel. Ember tervez Isten végez. A határig vezető szakaszon csak két benzinkút van. Mi az elsőnél teletankolunk (50l) és felveszünk két stoppost. A Fővárosban voltak hivatalos ügyeiket intézni és csak heti egy buszjárat van a városuk felé. Nem jutunk el a következő benzinkútig ami valamivel több mint 200 km-re van az elsőtől. A folyamatos szembeszél miatt több mint 20l/100km-es fogyasztásunk van, porzó tankkal állunk meg a sivatagban. Várjuk, hogy Balázsék utolérjenek minket. Szemben Francia túrázók állnak meg. Van gázolajuk, és adnak 10 litert 10 euroért. Köszönjük a segítséget. Megtankolunk és irány a 12km-re lévő benzinkút. Nouadhibou ellenőrző pont előtt érnek utol minket Balázsék és a kamion. Nekik is elfogyott az üzemanyaguk a sivatagban. A két stoppost az ellenőrzési pontnál a rendőr leszedi az autónkról, azt hiszi ki akarjuk csempészni őket az országból. ( elvégre jól eldugtuk őket a tetőn). A Mauritán kilépés gyorsan megvan ám hiába sietünk csak 7-re érünk a Marokkoi belépőhöz. Itt kedvesen közli velünk az őr a határ zárva reggel 9-kor nyit ki. A senki földjén alszunk. Mivel az egész terület köves és alá van aknázva ezért a lányok a kocsiban, én az autó tetőcsomagtartóján ágyazok meg magamnak. Csillagos éjszakánk van. Itt senki nem jár éjszaka.
Ági panaszkodik az éjszakára, olyan érzése volt mintha minden kamion átment volna a sátrán. Együttérzésünk hatására sem lesz fittebb, nem aludta ki magát. Nekilátunk szétszedni a kardánkeresztet. Nem egyszerű feladat, már teljesen eldeformálódott. Órák kérdése és sikerül szétvernünk. Ekkor úgy döntünk mi nem várjuk meg az összeszerelést, előremegyünk hátha elérjük a határt. A Kamion és Balázs a max 1 órás hátrányt ledolgozza a nagyobb sebességgel. Ember tervez Isten végez. A határig vezető szakaszon csak két benzinkút van. Mi az elsőnél teletankolunk (50l) és felveszünk két stoppost. A Fővárosban voltak hivatalos ügyeiket intézni és csak heti egy buszjárat van a városuk felé. Nem jutunk el a következő benzinkútig ami valamivel több mint 200 km-re van az elsőtől. A folyamatos szembeszél miatt több mint 20l/100km-es fogyasztásunk van, porzó tankkal állunk meg a sivatagban. Várjuk, hogy Balázsék utolérjenek minket. Szemben Francia túrázók állnak meg. Van gázolajuk, és adnak 10 litert 10 euroért. Köszönjük a segítséget. Megtankolunk és irány a 12km-re lévő benzinkút. Nouadhibou ellenőrző pont előtt érnek utol minket Balázsék és a kamion. Nekik is elfogyott az üzemanyaguk a sivatagban. A két stoppost az ellenőrzési pontnál a rendőr leszedi az autónkról, azt hiszi ki akarjuk csempészni őket az országból. ( elvégre jól eldugtuk őket a tetőn). A Mauritán kilépés gyorsan megvan ám hiába sietünk csak 7-re érünk a Marokkoi belépőhöz. Itt kedvesen közli velünk az őr a határ zárva reggel 9-kor nyit ki. A senki földjén alszunk. Mivel az egész terület köves és alá van aknázva ezért a lányok a kocsiban, én az autó tetőcsomagtartóján ágyazok meg magamnak. Csillagos éjszakánk van. Itt senki nem jár éjszaka.
Február 5. csütörtök
Az éjszaka Szilvi többször felébredt valami kopácsolásra. Én jól aludtam a kocsi mellett a sátorban. (Akár a német hadsereg is elmasírozhat a fejem mellett ha alszom.) Pakolás után fedezzük fel, hogy az autó egyik első lámpáját kiszerelték. Biztos nem láttak az éjszaka és kellett a lámpa világítani. Ez legyen a legnagyobb gondunk hazafelé. Reggeli a szavannán és megyünk tovább. Faljuk a kilométereket. Sziesztaidőben érünk Kiffába. Az autóboltos régi ismerősként köszönt minket. Kardánkeresztet veszünk nála, mert kezd szétmenni Toyotán. Mivel a szerelésre nem tudunk megállapodni ezért megyünk tovább. Nouakchott-nál a rendőri ellenőrző pontnál érjük utol a kamiont éjfél előtt nem sokkal. Úgy döntünk mi is itt alszunk sátorban. Ez olyan mintha a 6-os út pesti kivezetője mellett az útpadkán felvernéd a sátrat. Mi megtesszük. És jót alszunk.
Az éjszaka Szilvi többször felébredt valami kopácsolásra. Én jól aludtam a kocsi mellett a sátorban. (Akár a német hadsereg is elmasírozhat a fejem mellett ha alszom.) Pakolás után fedezzük fel, hogy az autó egyik első lámpáját kiszerelték. Biztos nem láttak az éjszaka és kellett a lámpa világítani. Ez legyen a legnagyobb gondunk hazafelé. Reggeli a szavannán és megyünk tovább. Faljuk a kilométereket. Sziesztaidőben érünk Kiffába. Az autóboltos régi ismerősként köszönt minket. Kardánkeresztet veszünk nála, mert kezd szétmenni Toyotán. Mivel a szerelésre nem tudunk megállapodni ezért megyünk tovább. Nouakchott-nál a rendőri ellenőrző pontnál érjük utol a kamiont éjfél előtt nem sokkal. Úgy döntünk mi is itt alszunk sátorban. Ez olyan mintha a 6-os út pesti kivezetője mellett az útpadkán felvernéd a sátrat. Mi megtesszük. És jót alszunk.
Február 4. szerda
A reggel a csomagolás jegyében telik. Nem akaródzik indulni. Amikor elkészülünk nekilátunk még egy utolsó bamakoi reggelinek. tizenegy is elmúlik amikor fizetés után kihajtunk az utcából. A kamion már reggel 7 kor elindult. Cél, hogy Kiffában a campingben találkozzunk. A Salamból elküldjük az utolsó e-mailt is és irány Budapest. Már csak 7700km van hazáig. Az úton jól haladunk tartjuk az 50-60-as tempót. A Land Rover nem tud többet. A nagy száguldozás közepette Bamakotól kb 300km-re egyszer csak megáll a technika. Az üzemanyag szintjelző még negyedet mutat mégis elfogyott az üzemanyag. Pár km vontatás után találunk egy kis falut, ahol egy kisházból kapunk 10 liter gázolajat ami elég a 50km-re lévő városig. Vasunk a kétes gázolajtól megrészegedve repít minket hazafelé. Tankolás után a határátlépés simán megy. A Mauritán határon a rendőr a belépésért 25 euró kér vagy 9000 oguját. Esti alkudozásunk eredménye 7000 oguja és 2db toll. Még egy órát vezetünk, majd 11h-kor Kiffától 300km-re az út melle parkolunk aludni. Mára elég volt a vezetésből.
A reggel a csomagolás jegyében telik. Nem akaródzik indulni. Amikor elkészülünk nekilátunk még egy utolsó bamakoi reggelinek. tizenegy is elmúlik amikor fizetés után kihajtunk az utcából. A kamion már reggel 7 kor elindult. Cél, hogy Kiffában a campingben találkozzunk. A Salamból elküldjük az utolsó e-mailt is és irány Budapest. Már csak 7700km van hazáig. Az úton jól haladunk tartjuk az 50-60-as tempót. A Land Rover nem tud többet. A nagy száguldozás közepette Bamakotól kb 300km-re egyszer csak megáll a technika. Az üzemanyag szintjelző még negyedet mutat mégis elfogyott az üzemanyag. Pár km vontatás után találunk egy kis falut, ahol egy kisházból kapunk 10 liter gázolajat ami elég a 50km-re lévő városig. Vasunk a kétes gázolajtól megrészegedve repít minket hazafelé. Tankolás után a határátlépés simán megy. A Mauritán határon a rendőr a belépésért 25 euró kér vagy 9000 oguját. Esti alkudozásunk eredménye 7000 oguja és 2db toll. Még egy órát vezetünk, majd 11h-kor Kiffától 300km-re az út melle parkolunk aludni. Mára elég volt a vezetésből.
Február 3. kedd
Verőfényes napsütésre ébredünk. Már 9 is elmúlt amikor kikászálódunk az ágyból. Reggeli készülődés után megnézzük a reggelit, juice, kecskehúsos rántotta hagymával, a lányok maradnak a lekvárnál, és a méznél. A délelőtt a lustálkodásé. Egyik helyről a másikra fekszünk. Kicsi szundi után elmegyünk ebédelni. Az utcán mindenki invitál, nála együnk. A szomszédban bolognai van meg rizses hús. Ez mellett döntünk. Pálmafás terasz alatt 35 fokban esszük az ebédet. Nem sietünk nincsen mikért. A mosást is megbeszéljük. 2 nadrágot és egy pulóvert 2 euróért kimosnak. Ez is elintézve. Elindulunk a szállodához, hogy a Land Rovert amit bevállaltunk, hogy lábon hazaviszünk elhozzuk. A Salam parkolójából nem lehet kijönni. Nem mondják meg miért. A szállodaportás figyelmetlenségét kihasználva amíg egy autót beenged gyorsan kihajtok. A kamion mellé állva körbevesznek a biztonsági örök. Rám hívják a vámosokat. Kiderül a probléma az, hogy valaki berepült az amerikai követség fölé és azt gondolják Bamakos volt. A vámparancsnokkal megbeszélem miénk a kamion, és van két terepjárónk amiből az egyik csak itt parkolt. Megnyugtat velünk nincsen gond mehetünk tovább. Az autót lerakjuk a szállásunk előtt és a lányok örömére irány a bazár. Mikivel (Daciával Bamakoba Taem) futunk össze. Két órát alkudozunk telefonra, majd vásárlás nélkül otthagyjuk a telefonost. A nyakláncosnak, faragott székesnek, és a faragott edényárusnak nagyobb szerencséje van velünk. Mindenkitől veszünk valami apróságot. A faragott oroszlánra megalkuszunk amit a szállodához hoznak este 9-re ha elkészül. Sötétedés után indulunk el a szállásra. Legnagyobb meglepetésünkre már várnak minket az oroszlánnal. Fizetünk, majd indulunk vacsorázni. Újra népes asztaltársaságunk van. Ez már a búcsúeste. Iszogatunk, eszegetünk, beszélgetünk. Franciák érkeztek a szállásra, ők is megosztják velünk a sztorijaikat. Éjfél előtt bontunk asztalt, a holnapi indulás miatt.
Verőfényes napsütésre ébredünk. Már 9 is elmúlt amikor kikászálódunk az ágyból. Reggeli készülődés után megnézzük a reggelit, juice, kecskehúsos rántotta hagymával, a lányok maradnak a lekvárnál, és a méznél. A délelőtt a lustálkodásé. Egyik helyről a másikra fekszünk. Kicsi szundi után elmegyünk ebédelni. Az utcán mindenki invitál, nála együnk. A szomszédban bolognai van meg rizses hús. Ez mellett döntünk. Pálmafás terasz alatt 35 fokban esszük az ebédet. Nem sietünk nincsen mikért. A mosást is megbeszéljük. 2 nadrágot és egy pulóvert 2 euróért kimosnak. Ez is elintézve. Elindulunk a szállodához, hogy a Land Rovert amit bevállaltunk, hogy lábon hazaviszünk elhozzuk. A Salam parkolójából nem lehet kijönni. Nem mondják meg miért. A szállodaportás figyelmetlenségét kihasználva amíg egy autót beenged gyorsan kihajtok. A kamion mellé állva körbevesznek a biztonsági örök. Rám hívják a vámosokat. Kiderül a probléma az, hogy valaki berepült az amerikai követség fölé és azt gondolják Bamakos volt. A vámparancsnokkal megbeszélem miénk a kamion, és van két terepjárónk amiből az egyik csak itt parkolt. Megnyugtat velünk nincsen gond mehetünk tovább. Az autót lerakjuk a szállásunk előtt és a lányok örömére irány a bazár. Mikivel (Daciával Bamakoba Taem) futunk össze. Két órát alkudozunk telefonra, majd vásárlás nélkül otthagyjuk a telefonost. A nyakláncosnak, faragott székesnek, és a faragott edényárusnak nagyobb szerencséje van velünk. Mindenkitől veszünk valami apróságot. A faragott oroszlánra megalkuszunk amit a szállodához hoznak este 9-re ha elkészül. Sötétedés után indulunk el a szállásra. Legnagyobb meglepetésünkre már várnak minket az oroszlánnal. Fizetünk, majd indulunk vacsorázni. Újra népes asztaltársaságunk van. Ez már a búcsúeste. Iszogatunk, eszegetünk, beszélgetünk. Franciák érkeztek a szállásra, ők is megosztják velünk a sztorijaikat. Éjfél előtt bontunk asztalt, a holnapi indulás miatt.
Február 2. hétfő
A tegnap megbeszélt reggel 7 órai találkozóra csak egy csapat érkezik meg. Velük indulunk vissza az iskolához. A kora reggeli csúcsforgalomban nem is olyan egyszerű átvágni a városon. Majdnem két óra alatt tesszük meg a nem egész 10 km-es utat. Az iskolában már nagyüzem van. Mindenhol gyerekek rohangálnak. Mi Megkeressük az igazgatót. Ez nem egy egyszerű feladat. Hét iskola van egyben, mindegyiknek van külön igazgatója. A hét iskolát egy igazgatótanács vezeti. Velük kell egyeztetni a lepakolásról. Amikor ez megvan már simán megy minden. Diákok jönnek segíteni. Mindjárt válogatják is a felszerelést, úgy hordják be a raktárba. Pakolás után szeretnének megvendégelni minket. Nem fogadjuk el, de szívesen körülnézünk. Alkalmi idegenvezetőnk az angoltanár, visz körbe az iskolákon. Hét iskola van egybeépülve 5000 gyerek jár ide az 5-évestől a 20 évesig. Egy osztályban 60-70 gyerek jár, a legtöbbnek csak palatáblája van amire krétával ír. Füzet, toll csak a nagyobbaknál látható. Matekórán a hatványozást, Földrajzórán az amerikai kontinenst tanulják a gyerekek. A kicsiknél énekórába kapcsolódhatunk be. Örömmel veszik, hogy ott vagyunk, pedig nem tudják jövetelünk okát. Szünetben a gyerekek érdeklődve nézegetik a róluk készült fényképeket. Mégis csak jó helyre kerültek az ajándékok. Az iskolalátogatás után irány rámpát keresni. A hazafelé szánt autókat már tegnap fel kellett volna pakolni a kamionra. A toyota szalon udvarára nem tudunk beállni, túl magas a kamion. A pályaudvaron sóderkupac miatt nem lehet a rámpát használni. Végre találunk egy romos állapotban lévőt a külvárosban. A tulajdonos közli velünk 70 euroért mehet fel rajta a három autó. Piacgazdaság van, nincs több rámpa nem enged az árból, fizetünk. A rakodás órákig tart, nem férnek el az autók, motorok egymás mögött. Autókat cserélünk meg, pótkerekek, csörlők kerülnek az autók alá, motorok az autók mellé. Végre minden fent van a kamionon. Irány a szállás. A szálloda előtt Tündiék kérnek segítséget, nem tudják a motorjaikat hazavinni, mert aki vállalta az lerobbant. Oldalról paszírozzuk fel a 2 motort a még meglévő szűk helyre. Végleg lezárjuk a kamiont, már nem fér fel több jármű. Elhatározzuk maradunk még egy napot pihenni, csak utána indulunk haza. Az estét újra az utcai büfénél töltjük. Csirke,- kecske-sültet eszünk, beszélgetünk az árusokkal. A Bamako közeli szállásért havi 15000cfa-t fizetnek, az utazás havonta kb 3-4000cfa. A kaja a saját elmondásuk szerint nekik nem drága, mindenkinek megvan hol eszik és mit ad ezért cserébe. Mindenki üzletel, az otthonmaradtak kézzel készítik az eladásra szánt szuveníreket. Ebből kell megélniük. Baba a tőlünk kapott 10db pólót még aznap este elosztogatta a környezetében élőknek. A sapkát és a nagyobb hátizsákot tartotta meg magának. (A nagyobb hátizsáknak köszönhetően nőtt az üzletének a mérete.) Asztaltársaságunk portugál, spanyol utazókkal bővül. Sztorizgatásainkat hajnalba fejezzük be, elvégre kicsit pihenni is kell.
A tegnap megbeszélt reggel 7 órai találkozóra csak egy csapat érkezik meg. Velük indulunk vissza az iskolához. A kora reggeli csúcsforgalomban nem is olyan egyszerű átvágni a városon. Majdnem két óra alatt tesszük meg a nem egész 10 km-es utat. Az iskolában már nagyüzem van. Mindenhol gyerekek rohangálnak. Mi Megkeressük az igazgatót. Ez nem egy egyszerű feladat. Hét iskola van egyben, mindegyiknek van külön igazgatója. A hét iskolát egy igazgatótanács vezeti. Velük kell egyeztetni a lepakolásról. Amikor ez megvan már simán megy minden. Diákok jönnek segíteni. Mindjárt válogatják is a felszerelést, úgy hordják be a raktárba. Pakolás után szeretnének megvendégelni minket. Nem fogadjuk el, de szívesen körülnézünk. Alkalmi idegenvezetőnk az angoltanár, visz körbe az iskolákon. Hét iskola van egybeépülve 5000 gyerek jár ide az 5-évestől a 20 évesig. Egy osztályban 60-70 gyerek jár, a legtöbbnek csak palatáblája van amire krétával ír. Füzet, toll csak a nagyobbaknál látható. Matekórán a hatványozást, Földrajzórán az amerikai kontinenst tanulják a gyerekek. A kicsiknél énekórába kapcsolódhatunk be. Örömmel veszik, hogy ott vagyunk, pedig nem tudják jövetelünk okát. Szünetben a gyerekek érdeklődve nézegetik a róluk készült fényképeket. Mégis csak jó helyre kerültek az ajándékok. Az iskolalátogatás után irány rámpát keresni. A hazafelé szánt autókat már tegnap fel kellett volna pakolni a kamionra. A toyota szalon udvarára nem tudunk beállni, túl magas a kamion. A pályaudvaron sóderkupac miatt nem lehet a rámpát használni. Végre találunk egy romos állapotban lévőt a külvárosban. A tulajdonos közli velünk 70 euroért mehet fel rajta a három autó. Piacgazdaság van, nincs több rámpa nem enged az árból, fizetünk. A rakodás órákig tart, nem férnek el az autók, motorok egymás mögött. Autókat cserélünk meg, pótkerekek, csörlők kerülnek az autók alá, motorok az autók mellé. Végre minden fent van a kamionon. Irány a szállás. A szálloda előtt Tündiék kérnek segítséget, nem tudják a motorjaikat hazavinni, mert aki vállalta az lerobbant. Oldalról paszírozzuk fel a 2 motort a még meglévő szűk helyre. Végleg lezárjuk a kamiont, már nem fér fel több jármű. Elhatározzuk maradunk még egy napot pihenni, csak utána indulunk haza. Az estét újra az utcai büfénél töltjük. Csirke,- kecske-sültet eszünk, beszélgetünk az árusokkal. A Bamako közeli szállásért havi 15000cfa-t fizetnek, az utazás havonta kb 3-4000cfa. A kaja a saját elmondásuk szerint nekik nem drága, mindenkinek megvan hol eszik és mit ad ezért cserébe. Mindenki üzletel, az otthonmaradtak kézzel készítik az eladásra szánt szuveníreket. Ebből kell megélniük. Baba a tőlünk kapott 10db pólót még aznap este elosztogatta a környezetében élőknek. A sapkát és a nagyobb hátizsákot tartotta meg magának. (A nagyobb hátizsáknak köszönhetően nőtt az üzletének a mérete.) Asztaltársaságunk portugál, spanyol utazókkal bővül. Sztorizgatásainkat hajnalba fejezzük be, elvégre kicsit pihenni is kell.
Február 1 vasárnap
A szokás hatalma. Korán reggel (7h-kor) már ülünk a teraszon élvezzük a reggeli semmittevést. Reggelit majszolgatunk, lekvár, méz, vaj, tea, kv a menü. Nem kell sietni, tíz-kor találkozunk az Salam hotelnál, innen indul a közös ajándékozás. Élvezzük a percet, az órát. Afrikában kap értelmet Einstein relativitás elmélete az időről. Ők ráérnek, csak mi rohanunk, nekünk kell minden azonnal, pedig nem kéne. Kicsivel több odafigyelés a másikra és máris jobban érezzük magunkat. A reggeli készülődés is komótos tempóban halad. Mire észbe kapunk már késésben vagyunk. Ciki ha pont mi késünk az ajándékosztásról. A reggeli forgalomban repesztünk a városban. A duda a legnagyobb segítségünk az előrehaladásban. Felesleges volt a nagy sietség. Fél órás késéssel indul el a konvoj a kijelölt iskolához. A 15 perces út alatt a város forgalmát sikerül megbénítani. A kis utcába alig tud beállni a kamion. Csatárláncban állunk, egymásnak adogatjuk az ajándékokat tartalmazó dobozokat, zsákokat. A nagyobb darabok kiskocsikra kerülnek. Nagy halom gyűlik az udvaron. A kamion rakományának közel 1/3-a kerül lepakolásra. Valaki üdítőt nyom a kezembe. Egy húzásra megiszom, ha lehetne az üveget is kicsavarnám. Már most 35c-ot mutat a higany. Pakolás után jólesik leülni az árnyékba az iskolaudvaron felállított székekre. A gyerekek műsorát innen nézzük végig. Az igazgató megköszöni a rengeteg ajándékot, fotózás majd rövid búcsúzkodás után irány a közeli fogorvosi rendelő. Ide fogorvosi székek, fogászati segédeszközöket viszünk. Gyors pakolás után megyünk a folyó túloldalán lévő V. Mohamed korházba. Itt gyógyszerek, segédeszközök kerülnek átadásra. A Bamako szervezői sem gondolták, hogy ennyi ajándék fér el a kamionon. Innentől ők már nem foglalkoznak vele mi lesz a többivel, pedig még mindig félig tele a track. Baba a szállásunknál megismert helyi suvenirárus (az üzlet készlete elfért a hátizsákjában) vezetésével a maroknyi még lelkes magyar csapat elindul szétosztani az ajándékokat. Még az indulás előtt tisztázzuk Babával, nem eladni szeretnénk a kamionon található adományokat, hanem elajándékozni. (ekkor még nem értettük a kérdésének a lényegét). Kiderül Bamakoban 2 korház van ami ingyenes az egyik a belvárosban a másik a hegyen található. Mi a hegyi korházat vesszük célba. A megérkezés még simán megy, ám itt is az idővel kerülünk bajba. Vasárnap van. Ilyenkor a helyiek nem dolgoznak, főleg nem a vezetők. Senki sem akarja vállalni a felelőséget, hogy ekkora értékű adományt átvesz. Mindenki azt szeretné, ha holnap hoznánk vissza. Mi ragaszkodunk a tervünkhöz, ma szeretnénk lepakolni. Nagy nehezen megegyezik az ügyeletes orvos és a biztonsági szolgálat, hogy az orvos átveszi a gyógyszereket, orvosi felszereléseket, a biztonságiak meg egy napig adnak, egy őrt aki vigyáz az ajándékokra. Már végeztünk a lepakolással amikor megjelenik Pat a Bamakot segítő helyi emberke, aki kikelve magából leüvölti a fejemet, hogy mit képzelek én ez nem az a hely ahova az ajándékokat adni kell. Amilyen fogadjisten olyan lesz az adjonisten is. Nagy hirtelen beígérem neki, hogy beverem a fejét a kamion kerekébe és átmegyek a nyakán csak, hogy jól érezze magát. Erre elkezd fenyegetni a rokonával aki a helyi rendőrség akárkije és bármikor lecsukathat. Indulásnál nem szerepelt a fakultatív programok között a börtönlátogatás. Na mindegy, Pat őrjöng otthagyjuk, mi elindulunk iskolát keresni, hogy a még meglévő tanfelszereléseket lepakoljuk. Baba vezetésével eljutunk egy egész háztömböt kitevő iskolához. Vasárnapra való tekintettel itt sem találunk senkit. Már éppen elfeledett Pat „barátunk” megjelenik majd kaján vigyorral közli, itt csak ő tud segíteni. Babát franciául megfenyegeti, ha továbbra is segít nekünk akkor őt is lecsukatja, nekünk felteszi a kérdést Baba miért tőle kér pénz a segítségért. Szar ügy, Ági hat évig élt Algírban tud Franciául értett eddig is mindent, csak Patnak ezt nem fedtük fel. Nem kérünk a Pat féle segítségéből. Elhatározzuk, visszavisszük a kamiont a szálloda elé, holnap pakoljuk le az iskolának szánt felszereléseket. A szállodánál ismét barátokra lelünk. A szálloda halljában iszogatás közben osztjuk meg egymással az élményeket. Villámcsapásként ér a hír, Pat és bandája a parkolóban éppen átforgatja a kamiont. Többen indulunk a parkolóba. A kamionnál kisebb tömeg, a kamionban többen tapossák az ajándékokat. A hangzavarból nehezen kivehető, Pat a saját csomagját egy dobozt kerestet az emberekkel, nem törődve mások csomagjával. Pat által beígért rokonával hamar megtalálom a közös hangot. A megtalált csomag után az emberek is lekerülnek a kamionról, amit újra lezárunk. A rendőr rokon még egy embert is a kamion végébe ültet, őrnek reggelig. Nem is olyan könnyű dolog az adakozás. Mivel erősen esteledik elmegyünk mi is a szállásunkra. A szembelévő büfé udvarán terítenek meg nekünk a közelben lakó Franciák társasága mellett. Hajnalig beszélgetünk a helyi árusokkal, sült krumplit, hamburgert eszegetve, sört, rumos kólát iszogatva. Ez a nap is hosszúra nyúlt.
A szokás hatalma. Korán reggel (7h-kor) már ülünk a teraszon élvezzük a reggeli semmittevést. Reggelit majszolgatunk, lekvár, méz, vaj, tea, kv a menü. Nem kell sietni, tíz-kor találkozunk az Salam hotelnál, innen indul a közös ajándékozás. Élvezzük a percet, az órát. Afrikában kap értelmet Einstein relativitás elmélete az időről. Ők ráérnek, csak mi rohanunk, nekünk kell minden azonnal, pedig nem kéne. Kicsivel több odafigyelés a másikra és máris jobban érezzük magunkat. A reggeli készülődés is komótos tempóban halad. Mire észbe kapunk már késésben vagyunk. Ciki ha pont mi késünk az ajándékosztásról. A reggeli forgalomban repesztünk a városban. A duda a legnagyobb segítségünk az előrehaladásban. Felesleges volt a nagy sietség. Fél órás késéssel indul el a konvoj a kijelölt iskolához. A 15 perces út alatt a város forgalmát sikerül megbénítani. A kis utcába alig tud beállni a kamion. Csatárláncban állunk, egymásnak adogatjuk az ajándékokat tartalmazó dobozokat, zsákokat. A nagyobb darabok kiskocsikra kerülnek. Nagy halom gyűlik az udvaron. A kamion rakományának közel 1/3-a kerül lepakolásra. Valaki üdítőt nyom a kezembe. Egy húzásra megiszom, ha lehetne az üveget is kicsavarnám. Már most 35c-ot mutat a higany. Pakolás után jólesik leülni az árnyékba az iskolaudvaron felállított székekre. A gyerekek műsorát innen nézzük végig. Az igazgató megköszöni a rengeteg ajándékot, fotózás majd rövid búcsúzkodás után irány a közeli fogorvosi rendelő. Ide fogorvosi székek, fogászati segédeszközöket viszünk. Gyors pakolás után megyünk a folyó túloldalán lévő V. Mohamed korházba. Itt gyógyszerek, segédeszközök kerülnek átadásra. A Bamako szervezői sem gondolták, hogy ennyi ajándék fér el a kamionon. Innentől ők már nem foglalkoznak vele mi lesz a többivel, pedig még mindig félig tele a track. Baba a szállásunknál megismert helyi suvenirárus (az üzlet készlete elfért a hátizsákjában) vezetésével a maroknyi még lelkes magyar csapat elindul szétosztani az ajándékokat. Még az indulás előtt tisztázzuk Babával, nem eladni szeretnénk a kamionon található adományokat, hanem elajándékozni. (ekkor még nem értettük a kérdésének a lényegét). Kiderül Bamakoban 2 korház van ami ingyenes az egyik a belvárosban a másik a hegyen található. Mi a hegyi korházat vesszük célba. A megérkezés még simán megy, ám itt is az idővel kerülünk bajba. Vasárnap van. Ilyenkor a helyiek nem dolgoznak, főleg nem a vezetők. Senki sem akarja vállalni a felelőséget, hogy ekkora értékű adományt átvesz. Mindenki azt szeretné, ha holnap hoznánk vissza. Mi ragaszkodunk a tervünkhöz, ma szeretnénk lepakolni. Nagy nehezen megegyezik az ügyeletes orvos és a biztonsági szolgálat, hogy az orvos átveszi a gyógyszereket, orvosi felszereléseket, a biztonságiak meg egy napig adnak, egy őrt aki vigyáz az ajándékokra. Már végeztünk a lepakolással amikor megjelenik Pat a Bamakot segítő helyi emberke, aki kikelve magából leüvölti a fejemet, hogy mit képzelek én ez nem az a hely ahova az ajándékokat adni kell. Amilyen fogadjisten olyan lesz az adjonisten is. Nagy hirtelen beígérem neki, hogy beverem a fejét a kamion kerekébe és átmegyek a nyakán csak, hogy jól érezze magát. Erre elkezd fenyegetni a rokonával aki a helyi rendőrség akárkije és bármikor lecsukathat. Indulásnál nem szerepelt a fakultatív programok között a börtönlátogatás. Na mindegy, Pat őrjöng otthagyjuk, mi elindulunk iskolát keresni, hogy a még meglévő tanfelszereléseket lepakoljuk. Baba vezetésével eljutunk egy egész háztömböt kitevő iskolához. Vasárnapra való tekintettel itt sem találunk senkit. Már éppen elfeledett Pat „barátunk” megjelenik majd kaján vigyorral közli, itt csak ő tud segíteni. Babát franciául megfenyegeti, ha továbbra is segít nekünk akkor őt is lecsukatja, nekünk felteszi a kérdést Baba miért tőle kér pénz a segítségért. Szar ügy, Ági hat évig élt Algírban tud Franciául értett eddig is mindent, csak Patnak ezt nem fedtük fel. Nem kérünk a Pat féle segítségéből. Elhatározzuk, visszavisszük a kamiont a szálloda elé, holnap pakoljuk le az iskolának szánt felszereléseket. A szállodánál ismét barátokra lelünk. A szálloda halljában iszogatás közben osztjuk meg egymással az élményeket. Villámcsapásként ér a hír, Pat és bandája a parkolóban éppen átforgatja a kamiont. Többen indulunk a parkolóba. A kamionnál kisebb tömeg, a kamionban többen tapossák az ajándékokat. A hangzavarból nehezen kivehető, Pat a saját csomagját egy dobozt kerestet az emberekkel, nem törődve mások csomagjával. Pat által beígért rokonával hamar megtalálom a közös hangot. A megtalált csomag után az emberek is lekerülnek a kamionról, amit újra lezárunk. A rendőr rokon még egy embert is a kamion végébe ültet, őrnek reggelig. Nem is olyan könnyű dolog az adakozás. Mivel erősen esteledik elmegyünk mi is a szállásunkra. A szembelévő büfé udvarán terítenek meg nekünk a közelben lakó Franciák társasága mellett. Hajnalig beszélgetünk a helyi árusokkal, sült krumplit, hamburgert eszegetve, sört, rumos kólát iszogatva. Ez a nap is hosszúra nyúlt.
2009. február 8., vasárnap
Afrikából jelentjük - Bamako
Január 31 szombat.
A hajnali fekvés ellenére 6kor már a többség befelé pakol az autókba. Elvégre ez az utolsó versenynap. Észrevehető mindenkin,hogy egyre felszabadultabb. Most már ha megáll az autó akkor is valaki bevontat a célba. Utolsó nap már a helyezések sem igen változnak. (három napja nem volt eredményhirdetés) Fél 9-re lemegyünk az iskolaudvarra. Itt a helyiek zenés, táncos bemutatóval fogadnak minket. Mindenki lerakja a magával hozott tanszert, ajándékot. Az eligazítás kicsit megcsúszva kezdődik el. A mai 5 feladat közül az elsőt és az utolsót törlik,tehát 3 feladat vár még megoldásra. Tiz kilométer földút után csak aszfalt lesz a mai napon. Nekilátnak a feladatlapokat kiosztani. Jól helyezkedünk, tízkor negyedik autóként elrajtolunk. Ne mi szívjuk mások porát az utolsó földutas szakaszon. Bamambát hamar elérjük, az aszfalton kisebb konvojok alakulnak ki. Mindenki kényelmesre veszi a tempót, akik eddig száguldoztak, azok is 90-100-as tempóban haladnak. Az első feladat a Niger partján egy út alatti csatornában található. Könnyedén megvan. Minket megfog a folyópart szépsége földúton indulunk tovább. Helyi halászokat, homokkitermelő munkásokat, pálmafákat fotózunk. Szívem szerint a kristálytiszta vízben meg is mártóznánk. Néhány kilométer megtétele után mosónőket látunk. A partra kiteregetett ruhákat nem szeretnénk összeporolni, ezért visszatérünk az aszfaltra. Irány Bamako. A következő feladatot a bamakoi buszpályaudvar feletti hegyen találjuk meg. Ez olyan mintha a Gellért hegyre gyalog mennél fel. A fárasztó sziklamászásért a bamakoi panoráma kárpótol. Nem sok időnk van a nézelődésre, a sziklán található koordinátára még el kell jutni, és beérni a célba. Bamakoban közlekedni káosz. Több a motoros mint az autó. Minden oldalról előznek. Aki erőszakosabb az halad előre. A koordináta az állatkerthez vezet el minket. Kipipálva a három feladat, irány a cél. Fél egykor futunk be a zsúfolásig megtelt parkolóba. Leadjuk a feladatlapokat és vele együtt a kérelmet, hogy az első és a Kiffai napunkat fogadják el a kamion ügyintézése miatt (később megtudjuk nem fogadták el). Mindenki boldog, két hét több mint 8000km-er és újra itt vagyunk. Állunk a ragyogó napsütésben, 33 fok van most, mindenki mosolyog, hideg üdítővel kínál. Boldogok vagyunk. Nagyon boldogok. Nagyon nagyon boldogok. Ezt az érzést nem lehet leírni át kell élni. Újra és újra. Mindenki ölelkezik készülnek a képek. A helyi árusok megrohannak minket, vásároljunk, vagy adjuk el az autót. Egyiket sem tesszük majd holnap vagy holnapután. Mi ráérünk. A kamion a szálloda mögött parkol, biztonságban megérkezett már tegnap. Örömünk határtalan. Amit elterveztünk megcsináltuk. Mégha sokan kételkedtek is bennünk, néha leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütköztünk, de valaki, valakik mindig segítségünkre sietett. A Herczegh Speciáltransport két vezetőjének, Józsinak és Rudinak sokan gratulálnak, itt vannak, megcsinálták. párórával később már ürül a parkoló. Mi is elindulunk szállást keresni. A híd túloldalán egy magánház a cél (Köszönöm a koordinátát Zita), könnyen megtaláljuk. Európaiaké a ház, kis kertel, néhány szobával, a tetőtérben 10-12 ággyal. Van zuhanyzó, és büfé is. A tetőtérben 4000 cfa-ért kapunk ágyat. Maradunk. Percekkel később ülünk a teraszon a helyi faszékeken afrikai zenét hallgatunk és isszuk a hideg sört. Nem sietünk sehová. Nem tudom miért, az az érzésem hazaértem. A lányok kezdik a fürdést, majd mi is elkezdünk készülődni. Kilenckor eredményhirdetés az Ibiza clubban. Ez Bamako egyik legfelkapottabb szórakozóhelye. Mi úgy döntünk kocsival megyünk, Én vezetek, Balázs majd sörözik. Nem sokkal 9 előtt érünk a clubba. Már az ajtóban nagy a tömeg. A csapatokat egymás után nyeli el a nagy fekete ajtó. Bent dübörgő zene fogad, a Polgártestvérek mixelik a számokat. Buza Sanyit keresem a megígért pálinkával. Rézangyalos Mézes Barackot kap amit mindjárt fel is bont. Körbejár az üveg hamar fogy a pálinka. Van még utánpótlás. Az eredményhirdetésre már emelkedett a hangulat. Előbb a különdíjak kerülnek átadásra. Mi a Teréz Anya jótékonysági díjat kapjuk. Rövid beszédben megköszönjük a segítséget és az ajándékokat a csapatoknak. Ez nem csak a mi elismerésünk, ez mindenki elismerése, közös a siker. Kihirdetik az első 5 helyezetett. Megyünk gratulálni nekik. Mi a 122 csapatból az 54.-ek lettünk. (tavaly a több mint 60 csapatból a 13.ak) Elégedettek vagyunk magunkkal. Kezdődik a buli, kezdődik a tánc. Éjfél előtt átsétálunk a szomszédos pizzériába, vacsorázni. Egyre több csapat érkezik, van miről beszélgetni. Újra pirkad amikor ágyba kerülünk. Ma a buli napja volt, holnap az ajándékok szétosztása a feladatunk.
A hajnali fekvés ellenére 6kor már a többség befelé pakol az autókba. Elvégre ez az utolsó versenynap. Észrevehető mindenkin,hogy egyre felszabadultabb. Most már ha megáll az autó akkor is valaki bevontat a célba. Utolsó nap már a helyezések sem igen változnak. (három napja nem volt eredményhirdetés) Fél 9-re lemegyünk az iskolaudvarra. Itt a helyiek zenés, táncos bemutatóval fogadnak minket. Mindenki lerakja a magával hozott tanszert, ajándékot. Az eligazítás kicsit megcsúszva kezdődik el. A mai 5 feladat közül az elsőt és az utolsót törlik,tehát 3 feladat vár még megoldásra. Tiz kilométer földút után csak aszfalt lesz a mai napon. Nekilátnak a feladatlapokat kiosztani. Jól helyezkedünk, tízkor negyedik autóként elrajtolunk. Ne mi szívjuk mások porát az utolsó földutas szakaszon. Bamambát hamar elérjük, az aszfalton kisebb konvojok alakulnak ki. Mindenki kényelmesre veszi a tempót, akik eddig száguldoztak, azok is 90-100-as tempóban haladnak. Az első feladat a Niger partján egy út alatti csatornában található. Könnyedén megvan. Minket megfog a folyópart szépsége földúton indulunk tovább. Helyi halászokat, homokkitermelő munkásokat, pálmafákat fotózunk. Szívem szerint a kristálytiszta vízben meg is mártóznánk. Néhány kilométer megtétele után mosónőket látunk. A partra kiteregetett ruhákat nem szeretnénk összeporolni, ezért visszatérünk az aszfaltra. Irány Bamako. A következő feladatot a bamakoi buszpályaudvar feletti hegyen találjuk meg. Ez olyan mintha a Gellért hegyre gyalog mennél fel. A fárasztó sziklamászásért a bamakoi panoráma kárpótol. Nem sok időnk van a nézelődésre, a sziklán található koordinátára még el kell jutni, és beérni a célba. Bamakoban közlekedni káosz. Több a motoros mint az autó. Minden oldalról előznek. Aki erőszakosabb az halad előre. A koordináta az állatkerthez vezet el minket. Kipipálva a három feladat, irány a cél. Fél egykor futunk be a zsúfolásig megtelt parkolóba. Leadjuk a feladatlapokat és vele együtt a kérelmet, hogy az első és a Kiffai napunkat fogadják el a kamion ügyintézése miatt (később megtudjuk nem fogadták el). Mindenki boldog, két hét több mint 8000km-er és újra itt vagyunk. Állunk a ragyogó napsütésben, 33 fok van most, mindenki mosolyog, hideg üdítővel kínál. Boldogok vagyunk. Nagyon boldogok. Nagyon nagyon boldogok. Ezt az érzést nem lehet leírni át kell élni. Újra és újra. Mindenki ölelkezik készülnek a képek. A helyi árusok megrohannak minket, vásároljunk, vagy adjuk el az autót. Egyiket sem tesszük majd holnap vagy holnapután. Mi ráérünk. A kamion a szálloda mögött parkol, biztonságban megérkezett már tegnap. Örömünk határtalan. Amit elterveztünk megcsináltuk. Mégha sokan kételkedtek is bennünk, néha leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütköztünk, de valaki, valakik mindig segítségünkre sietett. A Herczegh Speciáltransport két vezetőjének, Józsinak és Rudinak sokan gratulálnak, itt vannak, megcsinálták. párórával később már ürül a parkoló. Mi is elindulunk szállást keresni. A híd túloldalán egy magánház a cél (Köszönöm a koordinátát Zita), könnyen megtaláljuk. Európaiaké a ház, kis kertel, néhány szobával, a tetőtérben 10-12 ággyal. Van zuhanyzó, és büfé is. A tetőtérben 4000 cfa-ért kapunk ágyat. Maradunk. Percekkel később ülünk a teraszon a helyi faszékeken afrikai zenét hallgatunk és isszuk a hideg sört. Nem sietünk sehová. Nem tudom miért, az az érzésem hazaértem. A lányok kezdik a fürdést, majd mi is elkezdünk készülődni. Kilenckor eredményhirdetés az Ibiza clubban. Ez Bamako egyik legfelkapottabb szórakozóhelye. Mi úgy döntünk kocsival megyünk, Én vezetek, Balázs majd sörözik. Nem sokkal 9 előtt érünk a clubba. Már az ajtóban nagy a tömeg. A csapatokat egymás után nyeli el a nagy fekete ajtó. Bent dübörgő zene fogad, a Polgártestvérek mixelik a számokat. Buza Sanyit keresem a megígért pálinkával. Rézangyalos Mézes Barackot kap amit mindjárt fel is bont. Körbejár az üveg hamar fogy a pálinka. Van még utánpótlás. Az eredményhirdetésre már emelkedett a hangulat. Előbb a különdíjak kerülnek átadásra. Mi a Teréz Anya jótékonysági díjat kapjuk. Rövid beszédben megköszönjük a segítséget és az ajándékokat a csapatoknak. Ez nem csak a mi elismerésünk, ez mindenki elismerése, közös a siker. Kihirdetik az első 5 helyezetett. Megyünk gratulálni nekik. Mi a 122 csapatból az 54.-ek lettünk. (tavaly a több mint 60 csapatból a 13.ak) Elégedettek vagyunk magunkkal. Kezdődik a buli, kezdődik a tánc. Éjfél előtt átsétálunk a szomszédos pizzériába, vacsorázni. Egyre több csapat érkezik, van miről beszélgetni. Újra pirkad amikor ágyba kerülünk. Ma a buli napja volt, holnap az ajándékok szétosztása a feladatunk.
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 30 péntek.
Reggel 6-kor már úton vagyunk Nioro felé. A bank már nyitva van,pénzt váltunk, majd a benzinkútnál mivel nincsen áram kézzel telepumpálják a tankunkat gázolajjal. Esélytelen,hogy beérjünk a reggeli eligazításra, ezért közértet keresünk,hogy kenyeret, vizet, üdítőt vegyünk. A közértben felfedezett csokis keksz életet ment. Végre nem csak a megszokott íz van a szánkban. Kihajtunk a városból, és az első lehetséges helyen leparkolunk reggelizni. Reggelizés közben elsétálunk a közeli nagy fához, itt is fényképek készülnek. Már több mint 2000 képkészült az útról. Tíz után indulunk el Bamamba felé a Bamakoba vezető aszfaltúton. Az autóban kisebb vita van kibontakozóban. Ági Bamakoba menne, neki elege van a versenyzésből, mi legalább szeretnénk tisztességesen befejezni. Szavazásra eredménye 3-1,így irány Bamamba. A főútról lekanyarodva 50 km-er földút következik. Ez legalább kemény út nem homokos. Utunk során rengeteg kis falunk megyünk keresztül. Négy órakor állunk meg az iskola udvarán, ahol az esti tábor helye van kijelölve. Mivel 5-6 versenyzőn és a több száz helyi gyermeken kívül senki sincs még bent ezért, úgy döntünk, hogy elmegyünk a 10 km-re lévő Bamambába szétnézni. A péknél kapott meleg kenyér ami jó városban, ezen kívül a már megszokott városképfogad minket. Mindenhol poros,koszos utcák, az emberek mindent el szeretnének adni. Már sötétedik amikor visszaérünk a táborba. A szervezők vad tanácskozásba kezdenek. A már közel ezer helyitől nem lehet majd nyugodtan aludni az iskolaudvaron. Megadnak egy másik koordinátát, a közeli fennsíkon néhány kilométerre a falutól. Mindenki ide indul. Régi ismerőseink, barátaink táboroznak le mellénk. Vadlibák, a 03-as, 61-es Viktorék, ésmég sokan mások. Hirtelen előkerülnek,boros,pálinkás üvegek, elkezdődik a vacsorafőzés. Reggel nem kell korán kelni, 150km-er van a célig. Kilenckor van eligazítás, tízkor rajt és13h-ig kell Bamakoba beérni. Mindenkinek van valamilyen érdekes sztorija az elmúlt két hétből. Akár napokig is lehetne beszélni az útról. Így esik meg, hogy újra hajnalodik amikor sátrainkba megyünk aludni.
Reggel 6-kor már úton vagyunk Nioro felé. A bank már nyitva van,pénzt váltunk, majd a benzinkútnál mivel nincsen áram kézzel telepumpálják a tankunkat gázolajjal. Esélytelen,hogy beérjünk a reggeli eligazításra, ezért közértet keresünk,hogy kenyeret, vizet, üdítőt vegyünk. A közértben felfedezett csokis keksz életet ment. Végre nem csak a megszokott íz van a szánkban. Kihajtunk a városból, és az első lehetséges helyen leparkolunk reggelizni. Reggelizés közben elsétálunk a közeli nagy fához, itt is fényképek készülnek. Már több mint 2000 képkészült az útról. Tíz után indulunk el Bamamba felé a Bamakoba vezető aszfaltúton. Az autóban kisebb vita van kibontakozóban. Ági Bamakoba menne, neki elege van a versenyzésből, mi legalább szeretnénk tisztességesen befejezni. Szavazásra eredménye 3-1,így irány Bamamba. A főútról lekanyarodva 50 km-er földút következik. Ez legalább kemény út nem homokos. Utunk során rengeteg kis falunk megyünk keresztül. Négy órakor állunk meg az iskola udvarán, ahol az esti tábor helye van kijelölve. Mivel 5-6 versenyzőn és a több száz helyi gyermeken kívül senki sincs még bent ezért, úgy döntünk, hogy elmegyünk a 10 km-re lévő Bamambába szétnézni. A péknél kapott meleg kenyér ami jó városban, ezen kívül a már megszokott városképfogad minket. Mindenhol poros,koszos utcák, az emberek mindent el szeretnének adni. Már sötétedik amikor visszaérünk a táborba. A szervezők vad tanácskozásba kezdenek. A már közel ezer helyitől nem lehet majd nyugodtan aludni az iskolaudvaron. Megadnak egy másik koordinátát, a közeli fennsíkon néhány kilométerre a falutól. Mindenki ide indul. Régi ismerőseink, barátaink táboroznak le mellénk. Vadlibák, a 03-as, 61-es Viktorék, ésmég sokan mások. Hirtelen előkerülnek,boros,pálinkás üvegek, elkezdődik a vacsorafőzés. Reggel nem kell korán kelni, 150km-er van a célig. Kilenckor van eligazítás, tízkor rajt és13h-ig kell Bamakoba beérni. Mindenkinek van valamilyen érdekes sztorija az elmúlt két hétből. Akár napokig is lehetne beszélni az útról. Így esik meg, hogy újra hajnalodik amikor sátrainkba megyünk aludni.
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 29 csütörtök
Reggeli eligazításnál elmondják, hogy ma a kevés aszfaltút után a földutas szavannát kell meghódítani. A homoknak innen már vége. A túrázóknak a közös ajándékozás 8 órakor lesz. Mivel mi szerveztük a kamiont elhatározzuk, hogy megvárjuk, majd este utolérjük a versenyzőket a táborban. Balázs nekilát egy helyi szerelővel az időközben széteső félben lévő első kardán keresztünket kicserélni. Mi Idomú segítségével elkezdjük az ajándékok egy részét lepakolni a campingben, mivel a kamionnal nem egyszerű a szűk utcákban mozogni. Lada Nivára pakoljuk a gyógyszerek egy részét, amivel a Kuzin Team elmegy a helyi kórházba. A többi ajándékok katonai terepjárókra kerülnek, azokkal viszik szét a környező falvakba. Már majdnem dél van amikor a kamionnal közösen elindulunk Kiffából. Alig érünk ki a városból amikor megpillantjuk a Kacsát az út szélén nyitott motorháztetővel. Megállunk segíteni nekik. Ekkor vesszük észre az egyik katonai terepjárót ami követett minket. Megkérdezzük mi a feladatuk. A válasz megnyugtató, a kamiont kell a Mali határig elkísérniük. Ez számunkra is jó hír. Nyugodtabban versenyezhetünk. A kacsa kamion mögött vontatókötélre kerül, ők Bamako felé indulnak, mi lefordulunk az első feladathoz a közeli földútra, reményeink szerint három nap múlva találkozunk a Saalem hotelnál a célban. A reggeli eligazításhoz képest a kemény földút majdnem 300 méteren keresztül tart. Belefutunk az első homokdűnébe. Négykerék hajtással nem lenne gond, de így egyből elakadunk. Lekerül a homokvas, kiszállunk tolni az autót. Két méterenként küzdjük le a dűnét. Csak reménykedünk, hogy nem lesz sok ilyen szituáció. Jól haladunk a földutas szavannán. Vad Dromedárok legelésznek a szavannán, nem sokat törődve azzal, hogy mi itt autózunk. Kiválasztunk egyet, Balázs kamerával indul a nyomába. Később mi is becsatlakozunk autóval, hogy bekerítsük. Balázs Pampalinire hasonlít amit egyik fától a másikig szalad a dromedár után. Játékunk majd félóráig tart, mi jobban elfáradunk mint a dromedár,ő mosolyogva néz távolodó autónk után. Homokmentes reményeink a nap hátralévő részében szertefoszlanak. Minden kis falúnál 300-400métert teszünk meg 2 méterenként előrejutva a homokvason. Allah a kis faluktól ments meg minket. Imánk süket fülekre talál, ez a sorsunk este 10 kor érjük el az aszfalt utat Nioronál. Megkönnyebbülés már csak 60 km-er a tábor. Örömünk nem tart sokáig. Néhány kilométer múlva le kell fordulni újra a szavannára. Minden kiszáradt folyómederben elakadunk,nem kevés van belőle. Három óra alatt 10 km-ert haladunk a tábor felé. Fogytán az üzemanyag is kényteleneke vagyunk visszafordulni Nioro felé. Fél 5-kor vergődünk ki az aszfaltútra, hullafáradtan a sok homokvasazástól. Megállunk az útmelletti padkán. Én az autó mellé fekszem le a szivacsra aludni, amíg a többiek az autóban dőlnek le aludni. Ez a nap is összecsúszott a következővel.
Reggeli eligazításnál elmondják, hogy ma a kevés aszfaltút után a földutas szavannát kell meghódítani. A homoknak innen már vége. A túrázóknak a közös ajándékozás 8 órakor lesz. Mivel mi szerveztük a kamiont elhatározzuk, hogy megvárjuk, majd este utolérjük a versenyzőket a táborban. Balázs nekilát egy helyi szerelővel az időközben széteső félben lévő első kardán keresztünket kicserélni. Mi Idomú segítségével elkezdjük az ajándékok egy részét lepakolni a campingben, mivel a kamionnal nem egyszerű a szűk utcákban mozogni. Lada Nivára pakoljuk a gyógyszerek egy részét, amivel a Kuzin Team elmegy a helyi kórházba. A többi ajándékok katonai terepjárókra kerülnek, azokkal viszik szét a környező falvakba. Már majdnem dél van amikor a kamionnal közösen elindulunk Kiffából. Alig érünk ki a városból amikor megpillantjuk a Kacsát az út szélén nyitott motorháztetővel. Megállunk segíteni nekik. Ekkor vesszük észre az egyik katonai terepjárót ami követett minket. Megkérdezzük mi a feladatuk. A válasz megnyugtató, a kamiont kell a Mali határig elkísérniük. Ez számunkra is jó hír. Nyugodtabban versenyezhetünk. A kacsa kamion mögött vontatókötélre kerül, ők Bamako felé indulnak, mi lefordulunk az első feladathoz a közeli földútra, reményeink szerint három nap múlva találkozunk a Saalem hotelnál a célban. A reggeli eligazításhoz képest a kemény földút majdnem 300 méteren keresztül tart. Belefutunk az első homokdűnébe. Négykerék hajtással nem lenne gond, de így egyből elakadunk. Lekerül a homokvas, kiszállunk tolni az autót. Két méterenként küzdjük le a dűnét. Csak reménykedünk, hogy nem lesz sok ilyen szituáció. Jól haladunk a földutas szavannán. Vad Dromedárok legelésznek a szavannán, nem sokat törődve azzal, hogy mi itt autózunk. Kiválasztunk egyet, Balázs kamerával indul a nyomába. Később mi is becsatlakozunk autóval, hogy bekerítsük. Balázs Pampalinire hasonlít amit egyik fától a másikig szalad a dromedár után. Játékunk majd félóráig tart, mi jobban elfáradunk mint a dromedár,ő mosolyogva néz távolodó autónk után. Homokmentes reményeink a nap hátralévő részében szertefoszlanak. Minden kis falúnál 300-400métert teszünk meg 2 méterenként előrejutva a homokvason. Allah a kis faluktól ments meg minket. Imánk süket fülekre talál, ez a sorsunk este 10 kor érjük el az aszfalt utat Nioronál. Megkönnyebbülés már csak 60 km-er a tábor. Örömünk nem tart sokáig. Néhány kilométer múlva le kell fordulni újra a szavannára. Minden kiszáradt folyómederben elakadunk,nem kevés van belőle. Három óra alatt 10 km-ert haladunk a tábor felé. Fogytán az üzemanyag is kényteleneke vagyunk visszafordulni Nioro felé. Fél 5-kor vergődünk ki az aszfaltútra, hullafáradtan a sok homokvasazástól. Megállunk az útmelletti padkán. Én az autó mellé fekszem le a szivacsra aludni, amíg a többiek az autóban dőlnek le aludni. Ez a nap is összecsúszott a következővel.
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 28 szerda
Reggel autók fékeznek táborunknál. Régi ismerősök szállnak ki az autókból. Jutasi család érdeklődik,milyen volt az éjszaka. Tavaly Alegnél rabolták,majd megölték a Francia házaspárt. Mi nyugodtan aludtunk,senki sem zavart minket. Becsatlakoznak a reggeli kávézásba de utána elválnak útjaink. Ők még elmennek Tidjikjaba is szétnézni. A versenyzők ma rajtolnak el onnan. A tavalyi verseny egyik legszebb napja volt aTidjikja Kiffa szakasz. Az eleje piszte,majd következnek a kisfalvak. A tavaly átadott falukút mellett a krokodilos tavat lehet megnézni. Az út szikláshegy mellett vezet, itt barlangrajzokat lehet felfedezni. Ezután belekóstol az ember a sivatagi homokba is. Az út végén levezetésként már csak egy rövid földút marad hátra. A lányoknak megígérjük jövőre láthatják a szakaszt,ami idén kimarad. A már megszokott fotózást, videózást ma is folytatjuk. Éppen a Rézangyal pálinkát állítgatjuk a homokban amikor barátunk a 03-as csapat fékez mellettünk. Rácsodálkozunk mit keresnek itt az aszfalton. Tőlük megtudjuk törölték a mai etapot,mert tegnap nagyon sok autó a sivatagban rekedt, még most is sok autót próbálnak kimenteni. A 03-as navigátora Kriszta sápadtan ül az anyósülésben. Tegnap nagyon kevés vizet ivott, észre sem vette és kiszáradt. Ma már több mint 10 litert megivott de ez sem javít az állapotán. Sietnek orvoshoz Kiffába. Nekünk is szükségünk van segítségre. Józsinak a kamionsofőrnek reggel eltört a szemüveglencséje. Ezt kéne még a délután folyamán megcsináltatni. Rövid beszélgetés után elindulunk a városba. A tervezetnél jóval hamarabb már 1 órakór beérünk Kiffába a campingbe. Néhány túrás csapat és a 7-es busz van még csak bent a campingben. A kamionnal leparkolunk és elindulunk optikust keresni. Nem járunk sikerrel. A legközelebbi optikus a többszáz kilométerre található fővárosban van csak. Tankolunk, vásárolgatunk, nekilátunk felfedezni a várost. A város olyan mint amilyeneken eddig is átjöttünk, csak nagyobb. Az út melletti házakból árusítanak mindent. Kenyeret olajoshordóról lehet venni, a „friss2 hús a napon aszalódik. Téblábolásunk közben fénymásolóba botlunk. Ficht- másoltatunk, mert már fogyóban van. Rákérdezünk az internetre is. Meglepetésünkre van. Emberünk 1000 Ogulyas feltöltő-kártyát vesz, telefonon tárcsáz, majd bepötyögi a kártyaszámot. Néhány perc múlva már a világhálón vagyunk. A sebesség nem a nálunk megszokott, de legalább a híreket haza tudjuk küldeni. Késő délután érünk vissza a campingbe. Nekilátunk tábort építeni. A sátrakat felverjük, asztalok, székek, benzineskannák kerülnek elő. Nekilátunk babkonzervet melegíteni. A jó szakács főzés közben iszik egy kicsit. Mi nekilátunk pálinkázni. Amire beesteledik nemzetközi lesz az asztalunk. Angol tv-sek, holland fiatalok, magyar újságíró, és román orvosok, francia túrázok, Assában megismert lengyelek csatlakoznak asztalunkhoz. Bábeli zűrzavaron az elfogyasztott pálinka mennyisége csak javít. Egyre jobban értjük egymás szavát. Nyelvtanulás közben miért is nem itatjuk a gyerekeket? „Enyhén” spicces ám nagyon vidám asztaltársaságunk éjfél után csendesedik el. Elvégre reggel újra versenyben megyünk tovább.
Reggel autók fékeznek táborunknál. Régi ismerősök szállnak ki az autókból. Jutasi család érdeklődik,milyen volt az éjszaka. Tavaly Alegnél rabolták,majd megölték a Francia házaspárt. Mi nyugodtan aludtunk,senki sem zavart minket. Becsatlakoznak a reggeli kávézásba de utána elválnak útjaink. Ők még elmennek Tidjikjaba is szétnézni. A versenyzők ma rajtolnak el onnan. A tavalyi verseny egyik legszebb napja volt aTidjikja Kiffa szakasz. Az eleje piszte,majd következnek a kisfalvak. A tavaly átadott falukút mellett a krokodilos tavat lehet megnézni. Az út szikláshegy mellett vezet, itt barlangrajzokat lehet felfedezni. Ezután belekóstol az ember a sivatagi homokba is. Az út végén levezetésként már csak egy rövid földút marad hátra. A lányoknak megígérjük jövőre láthatják a szakaszt,ami idén kimarad. A már megszokott fotózást, videózást ma is folytatjuk. Éppen a Rézangyal pálinkát állítgatjuk a homokban amikor barátunk a 03-as csapat fékez mellettünk. Rácsodálkozunk mit keresnek itt az aszfalton. Tőlük megtudjuk törölték a mai etapot,mert tegnap nagyon sok autó a sivatagban rekedt, még most is sok autót próbálnak kimenteni. A 03-as navigátora Kriszta sápadtan ül az anyósülésben. Tegnap nagyon kevés vizet ivott, észre sem vette és kiszáradt. Ma már több mint 10 litert megivott de ez sem javít az állapotán. Sietnek orvoshoz Kiffába. Nekünk is szükségünk van segítségre. Józsinak a kamionsofőrnek reggel eltört a szemüveglencséje. Ezt kéne még a délután folyamán megcsináltatni. Rövid beszélgetés után elindulunk a városba. A tervezetnél jóval hamarabb már 1 órakór beérünk Kiffába a campingbe. Néhány túrás csapat és a 7-es busz van még csak bent a campingben. A kamionnal leparkolunk és elindulunk optikust keresni. Nem járunk sikerrel. A legközelebbi optikus a többszáz kilométerre található fővárosban van csak. Tankolunk, vásárolgatunk, nekilátunk felfedezni a várost. A város olyan mint amilyeneken eddig is átjöttünk, csak nagyobb. Az út melletti házakból árusítanak mindent. Kenyeret olajoshordóról lehet venni, a „friss2 hús a napon aszalódik. Téblábolásunk közben fénymásolóba botlunk. Ficht- másoltatunk, mert már fogyóban van. Rákérdezünk az internetre is. Meglepetésünkre van. Emberünk 1000 Ogulyas feltöltő-kártyát vesz, telefonon tárcsáz, majd bepötyögi a kártyaszámot. Néhány perc múlva már a világhálón vagyunk. A sebesség nem a nálunk megszokott, de legalább a híreket haza tudjuk küldeni. Késő délután érünk vissza a campingbe. Nekilátunk tábort építeni. A sátrakat felverjük, asztalok, székek, benzineskannák kerülnek elő. Nekilátunk babkonzervet melegíteni. A jó szakács főzés közben iszik egy kicsit. Mi nekilátunk pálinkázni. Amire beesteledik nemzetközi lesz az asztalunk. Angol tv-sek, holland fiatalok, magyar újságíró, és román orvosok, francia túrázok, Assában megismert lengyelek csatlakoznak asztalunkhoz. Bábeli zűrzavaron az elfogyasztott pálinka mennyisége csak javít. Egyre jobban értjük egymás szavát. Nyelvtanulás közben miért is nem itatjuk a gyerekeket? „Enyhén” spicces ám nagyon vidám asztaltársaságunk éjfél után csendesedik el. Elvégre reggel újra versenyben megyünk tovább.
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 27 kedd.
A reggel teafőzéssel kezdődik. A büfé amelynek a parkolójában aludtunk kb 20 éve volt utoljára nyitva. Még szerencse, hogy van mindenünk a reggeli készítéséhez. Megbeszéljük, hogy a Kiffá-ig hátralévő távolságot elfelezve tesszük meg két nap alatt. Így marad időnk, fényképezni, filmet készíteni. Az egész napunk erről szól. Előremegyünk, felvesszük a kamiont, magunkat, majd megyünk tovább. Útközben jönnek az ötletek. Szamaraskocsi jön szembe az úton. Megkérjük álljon a kamion elé, egy fotó erejéig. Az idős házaspár a gyerekével először hajlik a dologra,majd meggondolja magát és nem hajt le az útról. Tevepásztor siet a segítségünkre. Némi győzködés után csak elkészül a kép. El akarnak hajtani. Nem értik miért akarunk ajándékot adni nekik. Megoldjuk,terepjáróval utánuk visszük a nekik szánt ruhászsákot. Pásztorunknak, üdítőt, pólót adunk ajándékba. Hajtunk tovább. Tevecsontváz az úton. Újabb ötlet,ha Wattot ivott volna még most is szaladna. Készülnek a fényképek. Észre sem vettük már esteledik. Gázra lépünk,hogy Aleg-et elhagyjuk. A várostól tíz kilométerre állunk meg aludni az út melleti területen. Megmelegítjük a konzerveket és jóízűen falatozunk a csillagos ég alatt. A beszélgetés is lassan abbamarad eltesszük magunkat holnapra.
A reggel teafőzéssel kezdődik. A büfé amelynek a parkolójában aludtunk kb 20 éve volt utoljára nyitva. Még szerencse, hogy van mindenünk a reggeli készítéséhez. Megbeszéljük, hogy a Kiffá-ig hátralévő távolságot elfelezve tesszük meg két nap alatt. Így marad időnk, fényképezni, filmet készíteni. Az egész napunk erről szól. Előremegyünk, felvesszük a kamiont, magunkat, majd megyünk tovább. Útközben jönnek az ötletek. Szamaraskocsi jön szembe az úton. Megkérjük álljon a kamion elé, egy fotó erejéig. Az idős házaspár a gyerekével először hajlik a dologra,majd meggondolja magát és nem hajt le az útról. Tevepásztor siet a segítségünkre. Némi győzködés után csak elkészül a kép. El akarnak hajtani. Nem értik miért akarunk ajándékot adni nekik. Megoldjuk,terepjáróval utánuk visszük a nekik szánt ruhászsákot. Pásztorunknak, üdítőt, pólót adunk ajándékba. Hajtunk tovább. Tevecsontváz az úton. Újabb ötlet,ha Wattot ivott volna még most is szaladna. Készülnek a fényképek. Észre sem vettük már esteledik. Gázra lépünk,hogy Aleg-et elhagyjuk. A várostól tíz kilométerre állunk meg aludni az út melleti területen. Megmelegítjük a konzerveket és jóízűen falatozunk a csillagos ég alatt. A beszélgetés is lassan abbamarad eltesszük magunkat holnapra.
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 26 hétfő
A felkelést senki sem sieti el. Hiába ébredünk fel már 7-kor a sátorból csak 8 után kászálódunk ki. A pakolás sem a megszokott tempóban zajlik, műtétre készülünk. A tegnapi túránk maradványait kell a talpunkból eltávolítani. A beletört kagylószilánkokat csipesszel szedegetik ki a lányok. Fájdalmas dolog, nem is nagyon viseljük el. Tíz után indulunk vásárolni a városba. Reggelinket vagy inkább 11-órait a város tengerparti sétányán fogyasztjuk el. A kamion 13-13.30h körül ér a dakhlai ellenőrző ponthoz. Így mi sem sietünk mindenre van időnk. Tankolás után a benzinkúton helyi szokás szerint teát iszunk. A sziklaméretű kockacukor nem fér el a pohárban. Lassan elmondhatjuk teás cukrot kanalazunk, nem cukrot teszünk a teába. Elindulunk az ellenőrző pont felé. A kamiont már messziről felfedezzük. Az arra járok is rácsodálkoznak. Nem sűrűn látni Magyar kamiont a sivatagban. Rég nem látott kamionosaink örömmel fogadják a friss kenyeret, és az üdítőt amit viszünk nekik. A közös képek elkészítése közben elmesélik tangeri viszontagságaikat. Először összeáll a lógónkban is látható karaván és indulunk a határ felé. Határ előtt 80km-rel az utolsó benzinkúton teletöltjük kannáinkat is gázolajjal. Itt még kb 85Ft/liter tankolunk, amíg Mauritániában ennek 3x-a a gázolaj. Óránkra nézve sietősre fogjuk a tempót. Nem egészen egy óra múlva bezár a határ. A kamion a maga megszokott tempójában lemaradva követ minket. A határra érve nekilátunk a papírok kitöltésének. Néhány póló segít annak elintézésében,hogy a kamiont is beengedjék a határra hat után néhány perccel. Aki bent van azt biztos,hogy kiengedik. Szokásos, határőr,rendőr, vám, majd a kinti határ őr. Ezután az olajfa alatt ülő emberhez már csak a sofőrnek kell bemenni. Még 8 óra sincs amikor kinyílik a sorompó, elhagytuk Marokkót. Nem nagy öröm kezd sötétedni, és mi az elaknásított senki földjén találjuk magunkat. Elindulunk a friss nyomokon. Eközben a csempészek autóikkal jobbra,balra rodeóznak a kihalt vidéken. Az éjszaka leple alatt viszik át csempészárujukat a határon. Koromsötétben eltévesztjük az utat. Balra fordulunk amikor jobbra kéne. Megfordulunk de nem találjuk a helyes utat. Az egyik csempész segítségünkre siet. Bamakos tollat mutogatva 50 eurót kér a segítségért. Mögöttünk a kamionnal blöfföltünk. Itt alszunk a senki földjén. Mivel látja elszántságunkat enged az árból. Az alkudozás komédiába illő, néha kiabálásig torkollik. Megalkudtunk 15 euróért elkísér a túloldalra. Nem egészen 20 perc múlva már a Mauritán rendőrségi pontnál állunk. A késői idő ellenére is örülnek érkezésünknek. A fejlámpánk és 20 eurónk marad mi mehetünk tovább. A határátlépés a tavalyihoz képest gyorsan megoldódik. Még a papírokat is segítenek kitölteni. Tavaly itt vártunk 14 órát, hogy a határ kinyisson, most meg az éjjeli időpont ellenére is beengednek. Tíz után már újra faljuk a kilométereket. Itt nincs kamionstop. A határtól kb 70 km-re állunk meg egy elhagyott útszéli büfénél aludni. Balázs a kocsiban alszik,mi azért felverjük a sátrainkat, mégis csak kényelmesebb kinyújtott lábbal aludni.
A felkelést senki sem sieti el. Hiába ébredünk fel már 7-kor a sátorból csak 8 után kászálódunk ki. A pakolás sem a megszokott tempóban zajlik, műtétre készülünk. A tegnapi túránk maradványait kell a talpunkból eltávolítani. A beletört kagylószilánkokat csipesszel szedegetik ki a lányok. Fájdalmas dolog, nem is nagyon viseljük el. Tíz után indulunk vásárolni a városba. Reggelinket vagy inkább 11-órait a város tengerparti sétányán fogyasztjuk el. A kamion 13-13.30h körül ér a dakhlai ellenőrző ponthoz. Így mi sem sietünk mindenre van időnk. Tankolás után a benzinkúton helyi szokás szerint teát iszunk. A sziklaméretű kockacukor nem fér el a pohárban. Lassan elmondhatjuk teás cukrot kanalazunk, nem cukrot teszünk a teába. Elindulunk az ellenőrző pont felé. A kamiont már messziről felfedezzük. Az arra járok is rácsodálkoznak. Nem sűrűn látni Magyar kamiont a sivatagban. Rég nem látott kamionosaink örömmel fogadják a friss kenyeret, és az üdítőt amit viszünk nekik. A közös képek elkészítése közben elmesélik tangeri viszontagságaikat. Először összeáll a lógónkban is látható karaván és indulunk a határ felé. Határ előtt 80km-rel az utolsó benzinkúton teletöltjük kannáinkat is gázolajjal. Itt még kb 85Ft/liter tankolunk, amíg Mauritániában ennek 3x-a a gázolaj. Óránkra nézve sietősre fogjuk a tempót. Nem egészen egy óra múlva bezár a határ. A kamion a maga megszokott tempójában lemaradva követ minket. A határra érve nekilátunk a papírok kitöltésének. Néhány póló segít annak elintézésében,hogy a kamiont is beengedjék a határra hat után néhány perccel. Aki bent van azt biztos,hogy kiengedik. Szokásos, határőr,rendőr, vám, majd a kinti határ őr. Ezután az olajfa alatt ülő emberhez már csak a sofőrnek kell bemenni. Még 8 óra sincs amikor kinyílik a sorompó, elhagytuk Marokkót. Nem nagy öröm kezd sötétedni, és mi az elaknásított senki földjén találjuk magunkat. Elindulunk a friss nyomokon. Eközben a csempészek autóikkal jobbra,balra rodeóznak a kihalt vidéken. Az éjszaka leple alatt viszik át csempészárujukat a határon. Koromsötétben eltévesztjük az utat. Balra fordulunk amikor jobbra kéne. Megfordulunk de nem találjuk a helyes utat. Az egyik csempész segítségünkre siet. Bamakos tollat mutogatva 50 eurót kér a segítségért. Mögöttünk a kamionnal blöfföltünk. Itt alszunk a senki földjén. Mivel látja elszántságunkat enged az árból. Az alkudozás komédiába illő, néha kiabálásig torkollik. Megalkudtunk 15 euróért elkísér a túloldalra. Nem egészen 20 perc múlva már a Mauritán rendőrségi pontnál állunk. A késői idő ellenére is örülnek érkezésünknek. A fejlámpánk és 20 eurónk marad mi mehetünk tovább. A határátlépés a tavalyihoz képest gyorsan megoldódik. Még a papírokat is segítenek kitölteni. Tavaly itt vártunk 14 órát, hogy a határ kinyisson, most meg az éjjeli időpont ellenére is beengednek. Tíz után már újra faljuk a kilométereket. Itt nincs kamionstop. A határtól kb 70 km-re állunk meg egy elhagyott útszéli büfénél aludni. Balázs a kocsiban alszik,mi azért felverjük a sátrainkat, mégis csak kényelmesebb kinyújtott lábbal aludni.
2009. február 5., csütörtök
SPORTime Csapat hazafelé tart
A Sportime csapatatol a kovetkezo hireket kaptam:
Szerdan elndult a csapat hazafele, tegnap este katam az utolso uzenetet malibol. Azt irtk, hogy haladnak, de elkepzelheto hogy hamaroan, eltorik az elso hajtas masik kardnkeresztje is, es akkor megint szervizelniuk kell. Elvalaltak hogy hazahoznak egy defendert, es kifogyott belole az uzemanyag, igy vontatniuk kellet egy darabon, az sem tett jot a toyotanak. kb. 60-70km-as atlagot tudnak menni.
GojoPRESS
Friss hirek Folyamatosan!
Szerdan elndult a csapat hazafele, tegnap este katam az utolso uzenetet malibol. Azt irtk, hogy haladnak, de elkepzelheto hogy hamaroan, eltorik az elso hajtas masik kardnkeresztje is, es akkor megint szervizelniuk kell. Elvalaltak hogy hazahoznak egy defendert, es kifogyott belole az uzemanyag, igy vontatniuk kellet egy darabon, az sem tett jot a toyotanak. kb. 60-70km-as atlagot tudnak menni.
GojoPRESS
Friss hirek Folyamatosan!
2009. február 1., vasárnap
2009. január 31., szombat
Újra Bamakoba
A SPORTime csapata is sikeresen megérkezett Bamakoba. Egy magánszálláson helyezkedtek el. Állítólag áll a bál a pontozások és a szervezés miatt. Ma este lesz az eredmény hirdetés, majd meglátjuk.
Holnap küldik a fiúk a beszámolókat és reméljük a képeket is.
A Herczegh Specialtransport Team kamionja már tegnap Bamakoban volt. Holnap kezdik az adományok szétosztását.
Gratulálunk fiúk és lányok!
Holnap küldik a fiúk a beszámolókat és reméljük a képeket is.
A Herczegh Specialtransport Team kamionja már tegnap Bamakoban volt. Holnap kezdik az adományok szétosztását.
Gratulálunk fiúk és lányok!
2009. január 28., szerda
Afrikából jelentjük - Folytatás
Január 21 szerda
Még a plusz egy óra időeltolódás ellenére is rövidre sikerült éjszakát sátorban töltöttük. A reggeli hideg pozitív hatást gyakorolt ránk. Fáradságunk egy szempillantás alatt eltűnt. A versenybírók a rajt időpontját helyi idő szerint 8 órára módosították, így volt időnk az oázisszerű szállodát és környékét felfedezni. A beduinsátorban a Bamako versenyzőit reggelivel várták. Némi alkudozás után (az induló ár 60euró/4fő a vége 15euró/4fő lett) nekiláttunk reggelizni. A helyi szokásoknak megfelelően datolya, oliva, és vegyes gyümölcstál mellett frissen sütött lángos és arab tea várt ránk az asztalnál. Indulásunk óta először ültünk asztalnál és reggeliztünk nyugodttan. Jóllakottan, bizakodva vártuk az eligazítást. Az összesített eredmények alapján a 43. helyen állunk. Elégedettek vagyunk. (a körülményeket is figyelembevettük). Indulás után kis ünnepséget rendezünk a lányoknak. Az út szélén szedtünk virágot. Szilviának születésnapja, Áginak névnapja van. Boldog ünnepeket lányok. Nem sok időnk van az ünneplésre, mindjárt az első feladat megtalálni egy faluban a postahivatalt, mert a következő koordinátát innen kell kimérni(menj 166 fokra 2.3km-ert itt találod meg az elrejtett betűt.) A táborhelyet elhagyva találkoztunk egy pásztorral, akit beült mellénk az autóba és 20 kilométerrel távolabb már álltunk is a posta előtt. Segítségét pulóverrel és némi kp-val honoráltuk. Gyors tankolás után nekivágtunk a köves vidéknek. A pontokat sziklán, fán vagy házfalon találtuk meg. Az egyik feladatot egy kiszáradt folyómederben haladva lehetett megközelíteni. A folyómeder felső száraz rétege tartogatott meglepetéseket. Gál Babba által épített autó egy ilyen alattomos helyen süllyedt el a sárban. A katasztrófaturizmus egyből beindul. A környéken lévő versenyzők egy pillanat alatt összegyűlnek, készülnek a fényképek, videók. Csekély 10 perc pihenő amíg az autót kicsörlőzzük és már száguldunk is tovább. Elérjük a sivatagot, ahol egy oázisba kell eljutnunk. A lányok intelmeire a benzinkútnál nem hallgattunk, hogy vegyünk vizet. Bemenni a sivatagba víz nélkül felelőtlenség amit mi mégis megteszünk. Utunkat az időközben kitört homokvihar is nehezíti. Szerencsére az oázist könnyebben megtaláljuk mint gondoltuk. A közös fényképezkedés után feltöltjük vízkészleteinket és megpróbáljuk megtalálni Lost city-t az elveszett várost. Már a neve is sugallja ami egyszer elveszik azt nehéz megtalálni. Ehhez képest a városban egyszerre több csapat is összefut. A városban több feladatot is meg kell oldani, ezek megoldása már nehezebb feladat mint eljutni a kihalt városba. Majdnem két órát mászkálunk a bejárat környékén és a város megmaradt romjai között, mire mindennel végzünk. Nem is maradunk tovább, időközben a homokviharnak is vége, verőfényes napsütésben vágunk neki a sivatag újbóli meghódításának. Egyik oázisból a másikba megyünk a feladatok megoldásaiért. Sivatagi utunk során Rejtő Jenő regényeit idézzük fel, és egy kicsit a modern kor légiósainak képzeljük magunkat. Egy régen kiszáradt tó medrében elengedjük magunkat és a gázra lépünk. Itt nem kell tartani a traffipaxtól. Száguldásunknak a kiürülő tank vet véget. Még jó, hogy reggel az itiner tanácsát megfogadva a kannáinkat is megtöltöttük üzemanyaggal. Gyors tankolás után az immár kövessé vált sivatagban folytatjuk utunkat ahol menet közben a naplementében gyönyörködünk. A hegyek lábánál található a környék egyetlen benzinkútja. Itt próbáljuk megcsappant üzemanyagkészletünket feltölteni. A kérdésünkre kapott válasz hallatán úgy érezzük magunkat mint mikor az Oroszok elzárták a gázcsapot. Nem tudunk tankolni mert elfogyott a gázolaj. A kővetkező szállítmány két nap múlva érkezik. Elhatározzuk ha nem tudunk versenyzőtársainktól üzemanyagot kölcsönkérni, akkor a faluban eltöltünk két napot. Már a sátrainkat szedjük le a tetőről amikor a szomszéd faluból kisfiú érkezik a hírrel. Édesapjának van 50 liter gázolaja amit elad nekünk ha gondoljuk. Gyors tanácskozás után felpakolunk és a fiút magunk mellé ültetve átmegyünk a 3 kilométere lévő faluba. A vályogkunyhóban, 5 literes műanyag flakonba megtaláljuk a gázolajat. Rövid alkudozás után a benzinkúti ár kétszereséért megvesszük a gázolajat. Nem sajnáljuk a többletkiadást, mert érdeklődésünkre elmondják, ez a falú tartalék készlete. A többletbevételből több mint egy hónapig tudnak megélni. Némi ajándékosztás és gyors búcsúzkodás után nekivágunk a még hátralévő kb 100 km-erny kősivatagnak. Próbáljuk a nagyobb köveket elkerülni, ami nem mindig sikerül. Tavaly az egyik csapat hat defektet kapott ezen a szakaszon. A defektet megússzuk, ám az egyik felverődő kő lyukat üt a hűtőnkön. A nálunk lévő vízből próbáljuk pótolni az elfolyó vizet. Reménykedünk, hogy Zagoráig eljutunk. Nem sikerül. Szerencsénkre két Bamakos autó is megérkezik, akik felajánlják, kivontatnak a sivatagból. Vontatókötélre kerülünk és nekivágunk a Zagoráig tartó 45 kilométeres távnak. Zagora előtt már várnak ránk az éjjel nappal nyitva tartó szerelőműhelyek autói, hogy a lerobbant járműveket még az éjszaka folyamán megjavítsák. Mi is az egyik ilyen Dakaros szlenggel élve dögszállító mögé kerülünk. A műhelyben ismerős arcok fogadnak, a Niván váltót cserélnek, az angolok autójában hátsó laprugót. A mi autónknak is sietve nekilátnak. Amíg a szomszéd műhelyben forrasztják a hűtőt, addig átnézik az autó futóművét is. Felfedezik, hogy az egyik hátsó lengéscsillapítónál kiesett a csavar és megrepedt a felfüggesztése. Gyors flexelés, hegesztés, és a lengéscsillapító is a helyére kerül. A hűtőjavításért előre kialkudott 120 eurót kifizetve hajnal háromkor távozunk a műhelyből. ( a lengéscsillapító javítását ajándékba kaptuk).A hátralévő feladatokat teljesítettük és két órával később megérkezünk Forum Zgid-be az oázisvárosba. A szálloda előtt az autóban aludtunk egy keveset, a reggeli eligazításig.
Január 22 csütörtök
Forum Zgid egy barátságos kis város. A betérő idegen nehezen szabadul az oázisból. Eligazítás után már a szálloda parkolójának elhagyása is komoly feladatnak bizonyult. Ki aludt bent, ki parkolt és ki fizetett mindezért. Mindenki mondta a magáét. Kisebb közjáték után a bent rekedt csapatok is kiszabadultak. Minket az utcán töltött éjszaka nyomán nem érintett az elszabadulási feladat. Az feladat a közeli hegyek között megtalálni egy tevepásztor házát. A feladat megoldásához, némi tájékozódási ismeret és megfigyelőképesség kell. Ha beérsz a völgybe nézzed merre vannak a friss tevelepények. Mivel a pásztorok vándorolnak ezért sokszor elhagyott kunyhókban, sátrakban laknak, de mindig a tevék közelében. Már a cél közelében voltunk, amikor elfojt a fékolajunk. Állapotfelmérés után megállapítottuk, hogy a tegnapi lengéscsillapító javításnál belevágtak a fékcsőbe. Eddig bírta a cső, most lyukadt ki és elfolyt a fékolaj. Gyors válságtanácskozás után megszületik a döntés 4wd+felező és elindulunk fék nélkül vissza a közel 50 kilométerre lévő oázisba. Dél van mire a hegyen keresztül megérkezünk. A mechaniker ( nem nagyon tudunk válogatni mert csak egy van a városban) akivel rövid alkudozás után megállapodunk az árban és abban, hogy még ebéd előtt végez a munkával. Pálmafa alatt ücsörögve várjuk, hogy visszajöjjön a megforrasztott fékcsővel. Három után (ezek szerint mégis sziesztázott) mosolyogva megérkezik, biztat élvezzük a napsütést és 10 perc múlva már bejelenti ő elkészült. A fékjavítást is a sajátos sufnituning módszerrel kezeli. Nem légteleníti a fékrendszert. Balázzsal megtanítjuk neki, hogyan kell csinálni. Jó tanulónak bizonyul. Közösen gyorsan végzünk a munkával. Fizetés után irány a benzinkút, ahol a kannáinkat is megtöltjük üzemanyaggal. Nincsen kedvünk éjjel benzinkutat keresgélni. A tankolásnál feltűnik, csak gyerekek dolgoznak a kúton. Tankolás után a nálunk lévő Watt sportitalból adunk nekik peti cedaut (kis ajándékot) Megszületik a gondolat, Afrikába exportálunk energiaitalt. Kicsivel négy óra után hagyjuk magunk mögött immár másodszor is az oázist. Gondolatban reggel a kútba dobott 10 forintos jut eszembe. Ha pénzt dobsz a kútba akkor visszatérsz az adott helyre. Nálunk ez a babona hamarabb teljesült mint azt gondoltuk volna. A feladatok megoldásával jól haladunk. Már csak két feladat van hátra amikor a jobb hátsó kerék felől recsegés ropogást hallunk. Megállapítjuk, hogy eltört a kerékagycsapágy. A baj után mindig szerencse ér minket. Öt perc sem telik el amikor feltűnik a 39-es fiatalokból álló csapat. Ők ma éjjel adták fel a versenyt és a túrások után indultak. Balázst beviszik a 15 kilométerre fekvő városba, szerelőt keresni. Áginak felverjük a sátrat az út mellet, lefekszik aludni, mi az autóban beszélgetéssel múlatjuk az időt. Csodák csodája, két órával később a fiatalok autójából nem csak Balázst száll ki, hanem a Közép Szahara Kapuját Őrző Királyi Gárdájának tisztje és a gárda szerelője is. Döntés születik, az autó lábon megy be Assába. A 15 km-es utat többszöri megállással majd két óra alatt tesszük meg. Elköszönünk a csapattól és lefekszünk aludni az autóban. Ez a nap is hosszabbra sikeredett mint amire gondoltunk.
Január 23 péntek
A mezőny reggel 7-kor rajtolt el a városból. A versenyzők egy része megállás nélkül elhúz mellettünk. A Lengyel-Magyar barátság jegyében az első érdeklődő, hogy miben tud segíteni a két lengyel csapat. Ez után több régi ismerős csapat is megáll, hogy miben tudnak segíteni. Megköszönjük nekik, de nem szeretnénk hátráltatni őket a versenyben. Reggel 8-kor megérkezik a szerelő és a Királyi Gárda tisztje Redovan is. Amíg az előbbi nekilát szétszerelni a hátsó kerék-agy- csapágyat , addig Redovan a reggelivel kínál minket. A szendvicsek mellé Marokkói whisky-t (erős tea) kapunk a parkolóban. Jóllakottan kapjuk a rosszhírt, nem csak a csapágy ment tönkre, hanem a féltengely is eltört, amit sem kihúzni, sem kiütni nem lehet a helyéről, valamit a tengelyvég amin a csapágyak vannak eldeformálódott. A problémát az is súlyosbítja, Assa a forgalomtól kieső kisváros. Itt nem lehet alkatrészt kapni. Mindenért el kell menni a legközelebbi helyre ami több mint 100 km-erre található. Drasztikus megoldás mellett döntünk levágjuk a féltengely végét,(erre azért van szükség, hogy megszüntessük a féltengely fogását ami melegedést okozna), kivesszük a kardántengelyt, így megszűnik a hátsó kerék hajtásunk (csak akkor tudunk menni a 4wd-t kapcsolunk de ilyenkor is csak a két első kerék hajt) és elmegyünk taxival Guarminba csapágyért. Megalkuszunk a szerelés összegében és a tettek mezejére lépünk. Redovan mindenben a segítségünkre van. Munkaidejének nagy részét velünk tölti. Amíg mi a szereléssel vagyunk elfoglalva, addig a lányok a laktanyában fürdenek. Az ebédet Redovan meghívására barátja lakásában fogyasztottuk el. Az egyszerű kis házban a kinti meleg ellenére is kellemes a hőmérséklet. A szobában a földön lévő fekhelyen és a tv-n kívül csak a kislánya rajzai vannak. Európai szemmel puritán körülmények között laknak, ám sokszor sokkal boldogabbak mint mi. Amíg mi a pénz bűvöletében élünk addig ezeknek az embereknek a család,az emberi kapcsolatok sokkal többet jelentenek. A rég elfeledett érzést, légkört, hangulatot az ember gyorsan felidézi és azonosul vele. Nagyon sok régi Bamakos ezen élmény újra és újra átélése miatt tér vissza Afrikába. A család vendégszeretetét napokig élveznénk de időközben megérkezik a szerelő is az alkatrészekkel. Visszamegyünk az autóhoz és elkezdődik az összerakás. A csapágy belső fele 2mm-erre kisebb mint az eredetinek a mérete. Emberünk reszelőt hoz és közel 4 órán keresztül reszeli a tengelyvéget. (Európában ezért kirúgnák a szerelőt.) Este 10-re elkészülünk és újra útra készek vagyunk. Radovannak és családjának Rézangyal pálinkát, gyermekjátékot, pólót adunk ajándékba. ( Érdekes dolog, nagyon vallásosak. A vallásuk tiltja az alkoholt de ők mégis isznak akoholt) A felesége csomagol nekünk is ajándékot. Megígérjük hazafelé benézünk hozzájuk. Kusz-kusz vacsorával vár minket. Rövid búcsúzkodás után aszfalton elindulunk a mezőny után. Reggel hatra fáradtan álmosan de élményekkel tele futunk be a Smara-i táborba.
Január 24 szombat
Alvás nélküli éjszaka után az eligazításon közlik velünk az egyik napot nem fogadták el a feladatainkból, mert nem értünk be reggelig a táborba, egy napot meg nem tudtunk teljesíteni. Így már összesen három napunkat törölték a versenyből, mégis feljöttünk a 42. helyről a 36.ra. Így bizakodva várjuk a mai napot. Az első feladat megkeresni a városban az Aljadid piacon a péket és a vásárlási számlát becsatolni a feladat mellé. A versenyzők megszállják a közeli kisvárost, amivel közlekedési káoszt okoznak. Több pékség is van a piac közelében. Mindenki friss kenyerekkel rohangál az utcán, de a keresett pékség csak nem akar meglenni. Kis süteményes boltot fedezünk fel a piac közepén. Helyi croassont, és aprósüteményeket vásárolunk. Az eladó a visszajáró mellé adja a számlát is. Ilyesmi még nem fordult velünk elő. Tudtunkon kívül megtaláltuk a boltot. Magunk mögött hagyva a pékséget, a kereső csapatokat sietve távozunk a piacról. A következő koordinátás feladat után Laáyonune-ban kell Haynin húsnagykereskedő házát megtalálni (van humora a szervezőknek, a kenyér mellé kell felvágott is, hogy jót reggelizzen az ember) a megadott koordináta közelében. Innen kell kimérni a helyet, ahol a feladat megoldását találjuk. Hiába kérdezősködünk senki sem tud felvilágosítást adni. A helyi rendőrök segítségét kérjük. Percekkel később egy húsboltban találjuk magunkat egy megszeppent fiúval szemben, aki bőszen magyarázza, hogy az édesapja Spanyolországban van üzleti úton és nem érti miért keresik a rendőrök. Minket Titkos ügynöknek gondol, ezért nem nagyon akarja elárulni merre is laknak. Elmagyarázzuk neki, hogy mi egy versenyen veszünk részt, amelyben a ház megtalálása a feladat. Hiszi is meg nem is. Közel 20 perces győzködés után beadja a derekát, többször megkérdezi, hogy biztos csak a ház elé megyünk , nem akarunk bemenni. Amikor előkerül a GPS, amivel kimérjük a feladat következő részét, teljesen megnyugszik. Emlékbe Hungary for Afrika pólót adunk. Egy darabig biztos nem felejti el a kalandot. A következő pont egy sikátoros részre esik. Itt egy csoport gyerek focizik a falakkal körülvett téren. A játék nemzeteket hoz össze. Kicsit beállunk közéjük mi is játszani. Az egyik fiú nővére is megjelenik. Beszélgetésbe elegyedünk vele, felajánlja, hogy körbevezet a városban, megmutatja a nevezetességeket. Sajnálattal közöljük vele, versenyben vagyunk és nagyon sietünk, majd ha legközelebb találkozunk bepótoljuk a túrát. Gyors telefonszám csere és már robogunk is Nyugat Szaharába, megkeresni a következő pontot. Az érintetlen tengerpartot a versenyzők autóinak nyomai törik meg. A ponttól nem messze található hajóroncson is egy betűt kellene megtalálni. A versenyzők kisgatyára vetkőzve sétálják körbe a hajót a derékig érő vízben. A betűt nem találjuk, ám az elkészült fényképek kárpótolnak az elveszett pontokért. Már csak az esti tábor közelében lévő néhány pont amit meg kell találnunk. Ezek közül a legérdekesebb egy termálkút megtalálása Dakhla környékén. Izgatóan hat a fürdés gondolata, ráadásul meleg vízben. A keresett pontokat terepen tudjuk megközelíteni. Sajnos a termálkútig nem jutunk el. A terepen megtett húsz kilométer elintézi a kerékagycsapágyunkat. A teljesen kilazul csapágy miatt a kerekünkjármint egy szekérkerék, a kieséshatárán van,ráadásul nem tudjuk meghúzni. A puha homokból szerelés után elindulni sem tudunk. Az első kerékmeghajtás kevés, nem tudja kihúzni az autót. Várakozunk hátha érkeznek még csapatok akik kisegítenek a bajból. Kicsivel később megfürödve, vidáman régi ismerősök szállnak ki mellettünk autójukból. A Tieger Team tagjai már Magyarországi Off Road versenyen már segítettek nekünk. Itt is megteszik vontatókötélre kerülünk és keményebb talajig elhúznak minket. Újabb idegőrlő ment kezdődik a táborig. Max 10-15km/órával haladunk az aszfalton is,vigyázva a kerekünkre. Mégsem szeretnénk ha Velorex lenne az autónkból. Hajnal háromkor begurulunk a táborba.
Januar 25. vasárnap
Háromnegyed öt, ébred a tábor lassan indul a karaván. A gyengéket,betegeket hátrahagyják. Ha utoléred a karavánt szerencsés vagy. A korai indulás a határátlépés miatt szükséges. Még 350km-re van a Mauritán határ. Afrika egyik délre tartó tranzitútvonalán a nyitva tartás 9-12ig és 3-18-ig van. Más időszakban nem tudod elhagyni az országot. Mi sajnos maradunk. Dakhlába megyünk szerelőt keresni. Nincsen könnyű dolgunk. Vasárnap van és a mesterek nagy része zárva van. Csekély 2 óra alatt beérünk a városba. Az Óceánparton reggelizünk, verőfényes napsütésben. Várjuk, hogy a város is felébredjen. Lemosatjuk az észak marokkói sarat az autóról, friss gyümölcsöt veszünk a piacra tartó árustól. Újdonsült autómosós barátunk segítségével találunk szerelőt. A szerelővel egyik helyről a másikra megyünk, eredménytelenül. Már dél is elmúlt amikor elbúcsúzunk tőle, nem tud segíteni. A városközpontban találunk másik mechanikert. Magyar autó mellet a Holland lányok is itt szereltetik autójukat. A lányokkal indulás előtti napon beszélgettünk, ajándékokat hoztak a kamionra. A szétszerelés már rutinszerűen megy. Vad telefonálgatás után találnak nekünk komplett hátsóhidat. A híd tulajdonosa is rövidesen megérkezik. Vad alkudozásba kezdünk. Egy autó árát kérik érte. Nem egyezünk meg. Alternatív megoldást próbálunk keresni. A szerelővel együtt rájövünk a megoldásra. A szimering (tömítés) Assában nem volt rendesen a helyére téve és röviden lett megreszelve a tengelyvég. Akkor reszelővel,most flexel próbáljuk megoldani a problémát. Kora délutánra újra működőképes az autónk. A probléma az, hogy mire leérünk a határhoz az bezár, ráadásul a következő napokat 2wd-vel nem lehet teljesíteni. (tavaly már jártunk néhány szakaszon és nem volt egyszerű). Közös döntés születik, megvárjuk a kamiont és lekísérjük Bamakoba. A délutánt Dakhla előtt egy lakóautó parkolóban,az Óceánparton töltjük. Ránk fér a kikapcsolódás. Homokos tengerpart, napsütés, kristálytiszta (nekem kicsit hideg) víz. Ebéd után a lányok a homokos tengerparton süttetik a hasukat, mi Balázzsal kihasználva az apályt átsétálunk a kb 1.5 km-re lévő lakatlan szigetre. Videofilm készítéssel, fotózással szórakoztatjuk magunkat. Élvezzük a napsütést,a ránk szakadt szabadságot. A szigetre érve Robinson Crouso szerepét is eljátszuk. Visszafelé ér a meglepetés, elkezdődik a dagály. Ahol idefelé még szárazon sétáltunk, ott most derékig érő vízben gázolunk visszafelé. Alaposan elfáradva lenyugvó nap fényénél érünk ki a partra. Eldöntjük szétnézünk este a városban és visszajövünk a partra sátorban aludni. Reszkess Dakhla újrajövünk. Az ellenőrzőpontnál, már ismerősként köszöntenek. A szokásos petit cedau-t odaadjuk és elkezdünk fürdőházat keresni. Nem sokat kell bolyongani a városban amikor megleljük. Külön ház van a nőknek és külön a férfiaknak. Keveredés kizárva. A fürdőházban kis különálló helyiségekben vannak a zuhanyzók. Jólesik lemosni magunkról még rajtunk lévő koszt, és a tengeri sót. Fejenként 8 dirhamot (kb200ft) fizetünk a fürdésért Zuhanyzás után bemegyünk a helyi bazárba. A lányok a helyi ruhákkal ismerkednek, minket a hasunk vezet. Kompromisszumot kötünk, majd egy órán át vásárolnak bazárban,majd ezután betérünk a sarki „hamburgereshez”. Sült csirke, teveszendó, kecskehús, sárgaborsó, és sült krumpli a menü. A hamburgeres mosolyogva hallgatja elbeszélésünket az útról. Marokkó nehezen fogad be de akit befogad azt nehezen engedi el. Már 11h is elmúlik amikor távozunk .Négyen 70 dirhamot (1dirhamkb 25Ft) fizetünk a kiadós vacsoráért. Utunk során megkóstoljuk a helyi süteményeket is. Desszert nélkül milyen lenne a vacsora. Éjfél után kicsivel térünk nyugovóra a tengerparton az Óceán hullámzását hallgatva.
Január 26 hétfő
A felkelést senki sem sieti el. Hiába ébredünk fel már 7-kor a sátorból csak 8 után kászálódunk ki. A pakolás sem a megszokott tempóban zajlik. Tíz után indulunk vásárolni a városba. Reggelinket vagy inkább 11-órait a város tengerparti sétányán fogyasztjuk el. A kamion 13-13.30h körül ér a dakhlai ellenőrző ponthoz. Így mi sem sietünk mindenre van időnk. Tankolás után a benzinkúton helyi szokás szerint teát iszunk. A sziklaméretű kockacukor nem fér el a pohárban. Lassan elmondhatjuk teás cukrot kanalazunk, nem cukrot teszünk a teába. Elindulunk az ellenőrző pont felé. A kamiont már messziről felfedezzük. Az arra járok is rácsodálkoznak. Nem sűrűn látni Magyar kamiont a sivatagban. Rég nem látott kamionosaink örömmel fogadják a friss kenyeret, és az üdítőt amit viszünk nekik. A közös képek elkészítése közben elmesélik tangeri viszontagságaikat. Először összeáll a lógónkban is látható karaván és indulunk a határ felé. Határ előtt 80km-rel az utolsó benzinkúton teletöltjük kannáinkat is gázolajjal. Itt még kb 85Ft/liter tankolunk, amíg Mauritániában ennek 3x-a a gázolaj. Óránkra nézve sietősre fogjuk a tempót. Nem egészen egy óra múlva bezár a határ. A kamion a maga megszokott tempójában lemaradva követ minket. A határra érve nekilátunk a papírok kitöltésének. Néhány póló segít annak elintézésében,hogy a kamiont is beengedjék a határra hat után néhány perccel. Aki bent van azt biztos,hogy kiengedik. Szokásos, határőr,rendőr, vám, majd a kinti határ őr. Ezután az olajfa alatt ülő emberhez már csak a sofőrnek kell bemenni. Még 8 óra sincs amikor kinyílik a sorompó, elhagytuk Marokkót. Nem nagy öröm kezd sötétedni, és mi az elaknásított senki földjén találjuk magunkat. Elindulunk a friss nyomokon. Eközben a csempészek autóikkal jobbra,balra rodeóznak a kihalt vidéken. Az éjszaka leple alatt viszik át csempészárujukat a határon. Koromsötétben eltévesztjük az utat. Balra fordulunk amikor jobbra kéne. Megfordulunk de nem találjuk a helyes utat. Az egyik csempész segítségünkre siet. Bamakos tollat mutogatva 50 eurót kér a segítségért. Mögöttünk a kamionnal blöfföltünk. Itt alszunk a senki földjén. Ekkor nekiláttunk alkudozni. Megalkudtunk 15 euróért elkísér a túloldalra.
Még a plusz egy óra időeltolódás ellenére is rövidre sikerült éjszakát sátorban töltöttük. A reggeli hideg pozitív hatást gyakorolt ránk. Fáradságunk egy szempillantás alatt eltűnt. A versenybírók a rajt időpontját helyi idő szerint 8 órára módosították, így volt időnk az oázisszerű szállodát és környékét felfedezni. A beduinsátorban a Bamako versenyzőit reggelivel várták. Némi alkudozás után (az induló ár 60euró/4fő a vége 15euró/4fő lett) nekiláttunk reggelizni. A helyi szokásoknak megfelelően datolya, oliva, és vegyes gyümölcstál mellett frissen sütött lángos és arab tea várt ránk az asztalnál. Indulásunk óta először ültünk asztalnál és reggeliztünk nyugodttan. Jóllakottan, bizakodva vártuk az eligazítást. Az összesített eredmények alapján a 43. helyen állunk. Elégedettek vagyunk. (a körülményeket is figyelembevettük). Indulás után kis ünnepséget rendezünk a lányoknak. Az út szélén szedtünk virágot. Szilviának születésnapja, Áginak névnapja van. Boldog ünnepeket lányok. Nem sok időnk van az ünneplésre, mindjárt az első feladat megtalálni egy faluban a postahivatalt, mert a következő koordinátát innen kell kimérni(menj 166 fokra 2.3km-ert itt találod meg az elrejtett betűt.) A táborhelyet elhagyva találkoztunk egy pásztorral, akit beült mellénk az autóba és 20 kilométerrel távolabb már álltunk is a posta előtt. Segítségét pulóverrel és némi kp-val honoráltuk. Gyors tankolás után nekivágtunk a köves vidéknek. A pontokat sziklán, fán vagy házfalon találtuk meg. Az egyik feladatot egy kiszáradt folyómederben haladva lehetett megközelíteni. A folyómeder felső száraz rétege tartogatott meglepetéseket. Gál Babba által épített autó egy ilyen alattomos helyen süllyedt el a sárban. A katasztrófaturizmus egyből beindul. A környéken lévő versenyzők egy pillanat alatt összegyűlnek, készülnek a fényképek, videók. Csekély 10 perc pihenő amíg az autót kicsörlőzzük és már száguldunk is tovább. Elérjük a sivatagot, ahol egy oázisba kell eljutnunk. A lányok intelmeire a benzinkútnál nem hallgattunk, hogy vegyünk vizet. Bemenni a sivatagba víz nélkül felelőtlenség amit mi mégis megteszünk. Utunkat az időközben kitört homokvihar is nehezíti. Szerencsére az oázist könnyebben megtaláljuk mint gondoltuk. A közös fényképezkedés után feltöltjük vízkészleteinket és megpróbáljuk megtalálni Lost city-t az elveszett várost. Már a neve is sugallja ami egyszer elveszik azt nehéz megtalálni. Ehhez képest a városban egyszerre több csapat is összefut. A városban több feladatot is meg kell oldani, ezek megoldása már nehezebb feladat mint eljutni a kihalt városba. Majdnem két órát mászkálunk a bejárat környékén és a város megmaradt romjai között, mire mindennel végzünk. Nem is maradunk tovább, időközben a homokviharnak is vége, verőfényes napsütésben vágunk neki a sivatag újbóli meghódításának. Egyik oázisból a másikba megyünk a feladatok megoldásaiért. Sivatagi utunk során Rejtő Jenő regényeit idézzük fel, és egy kicsit a modern kor légiósainak képzeljük magunkat. Egy régen kiszáradt tó medrében elengedjük magunkat és a gázra lépünk. Itt nem kell tartani a traffipaxtól. Száguldásunknak a kiürülő tank vet véget. Még jó, hogy reggel az itiner tanácsát megfogadva a kannáinkat is megtöltöttük üzemanyaggal. Gyors tankolás után az immár kövessé vált sivatagban folytatjuk utunkat ahol menet közben a naplementében gyönyörködünk. A hegyek lábánál található a környék egyetlen benzinkútja. Itt próbáljuk megcsappant üzemanyagkészletünket feltölteni. A kérdésünkre kapott válasz hallatán úgy érezzük magunkat mint mikor az Oroszok elzárták a gázcsapot. Nem tudunk tankolni mert elfogyott a gázolaj. A kővetkező szállítmány két nap múlva érkezik. Elhatározzuk ha nem tudunk versenyzőtársainktól üzemanyagot kölcsönkérni, akkor a faluban eltöltünk két napot. Már a sátrainkat szedjük le a tetőről amikor a szomszéd faluból kisfiú érkezik a hírrel. Édesapjának van 50 liter gázolaja amit elad nekünk ha gondoljuk. Gyors tanácskozás után felpakolunk és a fiút magunk mellé ültetve átmegyünk a 3 kilométere lévő faluba. A vályogkunyhóban, 5 literes műanyag flakonba megtaláljuk a gázolajat. Rövid alkudozás után a benzinkúti ár kétszereséért megvesszük a gázolajat. Nem sajnáljuk a többletkiadást, mert érdeklődésünkre elmondják, ez a falú tartalék készlete. A többletbevételből több mint egy hónapig tudnak megélni. Némi ajándékosztás és gyors búcsúzkodás után nekivágunk a még hátralévő kb 100 km-erny kősivatagnak. Próbáljuk a nagyobb köveket elkerülni, ami nem mindig sikerül. Tavaly az egyik csapat hat defektet kapott ezen a szakaszon. A defektet megússzuk, ám az egyik felverődő kő lyukat üt a hűtőnkön. A nálunk lévő vízből próbáljuk pótolni az elfolyó vizet. Reménykedünk, hogy Zagoráig eljutunk. Nem sikerül. Szerencsénkre két Bamakos autó is megérkezik, akik felajánlják, kivontatnak a sivatagból. Vontatókötélre kerülünk és nekivágunk a Zagoráig tartó 45 kilométeres távnak. Zagora előtt már várnak ránk az éjjel nappal nyitva tartó szerelőműhelyek autói, hogy a lerobbant járműveket még az éjszaka folyamán megjavítsák. Mi is az egyik ilyen Dakaros szlenggel élve dögszállító mögé kerülünk. A műhelyben ismerős arcok fogadnak, a Niván váltót cserélnek, az angolok autójában hátsó laprugót. A mi autónknak is sietve nekilátnak. Amíg a szomszéd műhelyben forrasztják a hűtőt, addig átnézik az autó futóművét is. Felfedezik, hogy az egyik hátsó lengéscsillapítónál kiesett a csavar és megrepedt a felfüggesztése. Gyors flexelés, hegesztés, és a lengéscsillapító is a helyére kerül. A hűtőjavításért előre kialkudott 120 eurót kifizetve hajnal háromkor távozunk a műhelyből. ( a lengéscsillapító javítását ajándékba kaptuk).A hátralévő feladatokat teljesítettük és két órával később megérkezünk Forum Zgid-be az oázisvárosba. A szálloda előtt az autóban aludtunk egy keveset, a reggeli eligazításig.
Január 22 csütörtök
Forum Zgid egy barátságos kis város. A betérő idegen nehezen szabadul az oázisból. Eligazítás után már a szálloda parkolójának elhagyása is komoly feladatnak bizonyult. Ki aludt bent, ki parkolt és ki fizetett mindezért. Mindenki mondta a magáét. Kisebb közjáték után a bent rekedt csapatok is kiszabadultak. Minket az utcán töltött éjszaka nyomán nem érintett az elszabadulási feladat. Az feladat a közeli hegyek között megtalálni egy tevepásztor házát. A feladat megoldásához, némi tájékozódási ismeret és megfigyelőképesség kell. Ha beérsz a völgybe nézzed merre vannak a friss tevelepények. Mivel a pásztorok vándorolnak ezért sokszor elhagyott kunyhókban, sátrakban laknak, de mindig a tevék közelében. Már a cél közelében voltunk, amikor elfojt a fékolajunk. Állapotfelmérés után megállapítottuk, hogy a tegnapi lengéscsillapító javításnál belevágtak a fékcsőbe. Eddig bírta a cső, most lyukadt ki és elfolyt a fékolaj. Gyors válságtanácskozás után megszületik a döntés 4wd+felező és elindulunk fék nélkül vissza a közel 50 kilométerre lévő oázisba. Dél van mire a hegyen keresztül megérkezünk. A mechaniker ( nem nagyon tudunk válogatni mert csak egy van a városban) akivel rövid alkudozás után megállapodunk az árban és abban, hogy még ebéd előtt végez a munkával. Pálmafa alatt ücsörögve várjuk, hogy visszajöjjön a megforrasztott fékcsővel. Három után (ezek szerint mégis sziesztázott) mosolyogva megérkezik, biztat élvezzük a napsütést és 10 perc múlva már bejelenti ő elkészült. A fékjavítást is a sajátos sufnituning módszerrel kezeli. Nem légteleníti a fékrendszert. Balázzsal megtanítjuk neki, hogyan kell csinálni. Jó tanulónak bizonyul. Közösen gyorsan végzünk a munkával. Fizetés után irány a benzinkút, ahol a kannáinkat is megtöltjük üzemanyaggal. Nincsen kedvünk éjjel benzinkutat keresgélni. A tankolásnál feltűnik, csak gyerekek dolgoznak a kúton. Tankolás után a nálunk lévő Watt sportitalból adunk nekik peti cedaut (kis ajándékot) Megszületik a gondolat, Afrikába exportálunk energiaitalt. Kicsivel négy óra után hagyjuk magunk mögött immár másodszor is az oázist. Gondolatban reggel a kútba dobott 10 forintos jut eszembe. Ha pénzt dobsz a kútba akkor visszatérsz az adott helyre. Nálunk ez a babona hamarabb teljesült mint azt gondoltuk volna. A feladatok megoldásával jól haladunk. Már csak két feladat van hátra amikor a jobb hátsó kerék felől recsegés ropogást hallunk. Megállapítjuk, hogy eltört a kerékagycsapágy. A baj után mindig szerencse ér minket. Öt perc sem telik el amikor feltűnik a 39-es fiatalokból álló csapat. Ők ma éjjel adták fel a versenyt és a túrások után indultak. Balázst beviszik a 15 kilométerre fekvő városba, szerelőt keresni. Áginak felverjük a sátrat az út mellet, lefekszik aludni, mi az autóban beszélgetéssel múlatjuk az időt. Csodák csodája, két órával később a fiatalok autójából nem csak Balázst száll ki, hanem a Közép Szahara Kapuját Őrző Királyi Gárdájának tisztje és a gárda szerelője is. Döntés születik, az autó lábon megy be Assába. A 15 km-es utat többszöri megállással majd két óra alatt tesszük meg. Elköszönünk a csapattól és lefekszünk aludni az autóban. Ez a nap is hosszabbra sikeredett mint amire gondoltunk.
Január 23 péntek
A mezőny reggel 7-kor rajtolt el a városból. A versenyzők egy része megállás nélkül elhúz mellettünk. A Lengyel-Magyar barátság jegyében az első érdeklődő, hogy miben tud segíteni a két lengyel csapat. Ez után több régi ismerős csapat is megáll, hogy miben tudnak segíteni. Megköszönjük nekik, de nem szeretnénk hátráltatni őket a versenyben. Reggel 8-kor megérkezik a szerelő és a Királyi Gárda tisztje Redovan is. Amíg az előbbi nekilát szétszerelni a hátsó kerék-agy- csapágyat , addig Redovan a reggelivel kínál minket. A szendvicsek mellé Marokkói whisky-t (erős tea) kapunk a parkolóban. Jóllakottan kapjuk a rosszhírt, nem csak a csapágy ment tönkre, hanem a féltengely is eltört, amit sem kihúzni, sem kiütni nem lehet a helyéről, valamit a tengelyvég amin a csapágyak vannak eldeformálódott. A problémát az is súlyosbítja, Assa a forgalomtól kieső kisváros. Itt nem lehet alkatrészt kapni. Mindenért el kell menni a legközelebbi helyre ami több mint 100 km-erre található. Drasztikus megoldás mellett döntünk levágjuk a féltengely végét,(erre azért van szükség, hogy megszüntessük a féltengely fogását ami melegedést okozna), kivesszük a kardántengelyt, így megszűnik a hátsó kerék hajtásunk (csak akkor tudunk menni a 4wd-t kapcsolunk de ilyenkor is csak a két első kerék hajt) és elmegyünk taxival Guarminba csapágyért. Megalkuszunk a szerelés összegében és a tettek mezejére lépünk. Redovan mindenben a segítségünkre van. Munkaidejének nagy részét velünk tölti. Amíg mi a szereléssel vagyunk elfoglalva, addig a lányok a laktanyában fürdenek. Az ebédet Redovan meghívására barátja lakásában fogyasztottuk el. Az egyszerű kis házban a kinti meleg ellenére is kellemes a hőmérséklet. A szobában a földön lévő fekhelyen és a tv-n kívül csak a kislánya rajzai vannak. Európai szemmel puritán körülmények között laknak, ám sokszor sokkal boldogabbak mint mi. Amíg mi a pénz bűvöletében élünk addig ezeknek az embereknek a család,az emberi kapcsolatok sokkal többet jelentenek. A rég elfeledett érzést, légkört, hangulatot az ember gyorsan felidézi és azonosul vele. Nagyon sok régi Bamakos ezen élmény újra és újra átélése miatt tér vissza Afrikába. A család vendégszeretetét napokig élveznénk de időközben megérkezik a szerelő is az alkatrészekkel. Visszamegyünk az autóhoz és elkezdődik az összerakás. A csapágy belső fele 2mm-erre kisebb mint az eredetinek a mérete. Emberünk reszelőt hoz és közel 4 órán keresztül reszeli a tengelyvéget. (Európában ezért kirúgnák a szerelőt.) Este 10-re elkészülünk és újra útra készek vagyunk. Radovannak és családjának Rézangyal pálinkát, gyermekjátékot, pólót adunk ajándékba. ( Érdekes dolog, nagyon vallásosak. A vallásuk tiltja az alkoholt de ők mégis isznak akoholt) A felesége csomagol nekünk is ajándékot. Megígérjük hazafelé benézünk hozzájuk. Kusz-kusz vacsorával vár minket. Rövid búcsúzkodás után aszfalton elindulunk a mezőny után. Reggel hatra fáradtan álmosan de élményekkel tele futunk be a Smara-i táborba.
Január 24 szombat
Alvás nélküli éjszaka után az eligazításon közlik velünk az egyik napot nem fogadták el a feladatainkból, mert nem értünk be reggelig a táborba, egy napot meg nem tudtunk teljesíteni. Így már összesen három napunkat törölték a versenyből, mégis feljöttünk a 42. helyről a 36.ra. Így bizakodva várjuk a mai napot. Az első feladat megkeresni a városban az Aljadid piacon a péket és a vásárlási számlát becsatolni a feladat mellé. A versenyzők megszállják a közeli kisvárost, amivel közlekedési káoszt okoznak. Több pékség is van a piac közelében. Mindenki friss kenyerekkel rohangál az utcán, de a keresett pékség csak nem akar meglenni. Kis süteményes boltot fedezünk fel a piac közepén. Helyi croassont, és aprósüteményeket vásárolunk. Az eladó a visszajáró mellé adja a számlát is. Ilyesmi még nem fordult velünk elő. Tudtunkon kívül megtaláltuk a boltot. Magunk mögött hagyva a pékséget, a kereső csapatokat sietve távozunk a piacról. A következő koordinátás feladat után Laáyonune-ban kell Haynin húsnagykereskedő házát megtalálni (van humora a szervezőknek, a kenyér mellé kell felvágott is, hogy jót reggelizzen az ember) a megadott koordináta közelében. Innen kell kimérni a helyet, ahol a feladat megoldását találjuk. Hiába kérdezősködünk senki sem tud felvilágosítást adni. A helyi rendőrök segítségét kérjük. Percekkel később egy húsboltban találjuk magunkat egy megszeppent fiúval szemben, aki bőszen magyarázza, hogy az édesapja Spanyolországban van üzleti úton és nem érti miért keresik a rendőrök. Minket Titkos ügynöknek gondol, ezért nem nagyon akarja elárulni merre is laknak. Elmagyarázzuk neki, hogy mi egy versenyen veszünk részt, amelyben a ház megtalálása a feladat. Hiszi is meg nem is. Közel 20 perces győzködés után beadja a derekát, többször megkérdezi, hogy biztos csak a ház elé megyünk , nem akarunk bemenni. Amikor előkerül a GPS, amivel kimérjük a feladat következő részét, teljesen megnyugszik. Emlékbe Hungary for Afrika pólót adunk. Egy darabig biztos nem felejti el a kalandot. A következő pont egy sikátoros részre esik. Itt egy csoport gyerek focizik a falakkal körülvett téren. A játék nemzeteket hoz össze. Kicsit beállunk közéjük mi is játszani. Az egyik fiú nővére is megjelenik. Beszélgetésbe elegyedünk vele, felajánlja, hogy körbevezet a városban, megmutatja a nevezetességeket. Sajnálattal közöljük vele, versenyben vagyunk és nagyon sietünk, majd ha legközelebb találkozunk bepótoljuk a túrát. Gyors telefonszám csere és már robogunk is Nyugat Szaharába, megkeresni a következő pontot. Az érintetlen tengerpartot a versenyzők autóinak nyomai törik meg. A ponttól nem messze található hajóroncson is egy betűt kellene megtalálni. A versenyzők kisgatyára vetkőzve sétálják körbe a hajót a derékig érő vízben. A betűt nem találjuk, ám az elkészült fényképek kárpótolnak az elveszett pontokért. Már csak az esti tábor közelében lévő néhány pont amit meg kell találnunk. Ezek közül a legérdekesebb egy termálkút megtalálása Dakhla környékén. Izgatóan hat a fürdés gondolata, ráadásul meleg vízben. A keresett pontokat terepen tudjuk megközelíteni. Sajnos a termálkútig nem jutunk el. A terepen megtett húsz kilométer elintézi a kerékagycsapágyunkat. A teljesen kilazul csapágy miatt a kerekünkjármint egy szekérkerék, a kieséshatárán van,ráadásul nem tudjuk meghúzni. A puha homokból szerelés után elindulni sem tudunk. Az első kerékmeghajtás kevés, nem tudja kihúzni az autót. Várakozunk hátha érkeznek még csapatok akik kisegítenek a bajból. Kicsivel később megfürödve, vidáman régi ismerősök szállnak ki mellettünk autójukból. A Tieger Team tagjai már Magyarországi Off Road versenyen már segítettek nekünk. Itt is megteszik vontatókötélre kerülünk és keményebb talajig elhúznak minket. Újabb idegőrlő ment kezdődik a táborig. Max 10-15km/órával haladunk az aszfalton is,vigyázva a kerekünkre. Mégsem szeretnénk ha Velorex lenne az autónkból. Hajnal háromkor begurulunk a táborba.
Januar 25. vasárnap
Háromnegyed öt, ébred a tábor lassan indul a karaván. A gyengéket,betegeket hátrahagyják. Ha utoléred a karavánt szerencsés vagy. A korai indulás a határátlépés miatt szükséges. Még 350km-re van a Mauritán határ. Afrika egyik délre tartó tranzitútvonalán a nyitva tartás 9-12ig és 3-18-ig van. Más időszakban nem tudod elhagyni az országot. Mi sajnos maradunk. Dakhlába megyünk szerelőt keresni. Nincsen könnyű dolgunk. Vasárnap van és a mesterek nagy része zárva van. Csekély 2 óra alatt beérünk a városba. Az Óceánparton reggelizünk, verőfényes napsütésben. Várjuk, hogy a város is felébredjen. Lemosatjuk az észak marokkói sarat az autóról, friss gyümölcsöt veszünk a piacra tartó árustól. Újdonsült autómosós barátunk segítségével találunk szerelőt. A szerelővel egyik helyről a másikra megyünk, eredménytelenül. Már dél is elmúlt amikor elbúcsúzunk tőle, nem tud segíteni. A városközpontban találunk másik mechanikert. Magyar autó mellet a Holland lányok is itt szereltetik autójukat. A lányokkal indulás előtti napon beszélgettünk, ajándékokat hoztak a kamionra. A szétszerelés már rutinszerűen megy. Vad telefonálgatás után találnak nekünk komplett hátsóhidat. A híd tulajdonosa is rövidesen megérkezik. Vad alkudozásba kezdünk. Egy autó árát kérik érte. Nem egyezünk meg. Alternatív megoldást próbálunk keresni. A szerelővel együtt rájövünk a megoldásra. A szimering (tömítés) Assában nem volt rendesen a helyére téve és röviden lett megreszelve a tengelyvég. Akkor reszelővel,most flexel próbáljuk megoldani a problémát. Kora délutánra újra működőképes az autónk. A probléma az, hogy mire leérünk a határhoz az bezár, ráadásul a következő napokat 2wd-vel nem lehet teljesíteni. (tavaly már jártunk néhány szakaszon és nem volt egyszerű). Közös döntés születik, megvárjuk a kamiont és lekísérjük Bamakoba. A délutánt Dakhla előtt egy lakóautó parkolóban,az Óceánparton töltjük. Ránk fér a kikapcsolódás. Homokos tengerpart, napsütés, kristálytiszta (nekem kicsit hideg) víz. Ebéd után a lányok a homokos tengerparton süttetik a hasukat, mi Balázzsal kihasználva az apályt átsétálunk a kb 1.5 km-re lévő lakatlan szigetre. Videofilm készítéssel, fotózással szórakoztatjuk magunkat. Élvezzük a napsütést,a ránk szakadt szabadságot. A szigetre érve Robinson Crouso szerepét is eljátszuk. Visszafelé ér a meglepetés, elkezdődik a dagály. Ahol idefelé még szárazon sétáltunk, ott most derékig érő vízben gázolunk visszafelé. Alaposan elfáradva lenyugvó nap fényénél érünk ki a partra. Eldöntjük szétnézünk este a városban és visszajövünk a partra sátorban aludni. Reszkess Dakhla újrajövünk. Az ellenőrzőpontnál, már ismerősként köszöntenek. A szokásos petit cedau-t odaadjuk és elkezdünk fürdőházat keresni. Nem sokat kell bolyongani a városban amikor megleljük. Külön ház van a nőknek és külön a férfiaknak. Keveredés kizárva. A fürdőházban kis különálló helyiségekben vannak a zuhanyzók. Jólesik lemosni magunkról még rajtunk lévő koszt, és a tengeri sót. Fejenként 8 dirhamot (kb200ft) fizetünk a fürdésért Zuhanyzás után bemegyünk a helyi bazárba. A lányok a helyi ruhákkal ismerkednek, minket a hasunk vezet. Kompromisszumot kötünk, majd egy órán át vásárolnak bazárban,majd ezután betérünk a sarki „hamburgereshez”. Sült csirke, teveszendó, kecskehús, sárgaborsó, és sült krumpli a menü. A hamburgeres mosolyogva hallgatja elbeszélésünket az útról. Marokkó nehezen fogad be de akit befogad azt nehezen engedi el. Már 11h is elmúlik amikor távozunk .Négyen 70 dirhamot (1dirhamkb 25Ft) fizetünk a kiadós vacsoráért. Utunk során megkóstoljuk a helyi süteményeket is. Desszert nélkül milyen lenne a vacsora. Éjfél után kicsivel térünk nyugovóra a tengerparton az Óceán hullámzását hallgatva.
Január 26 hétfő
A felkelést senki sem sieti el. Hiába ébredünk fel már 7-kor a sátorból csak 8 után kászálódunk ki. A pakolás sem a megszokott tempóban zajlik. Tíz után indulunk vásárolni a városba. Reggelinket vagy inkább 11-órait a város tengerparti sétányán fogyasztjuk el. A kamion 13-13.30h körül ér a dakhlai ellenőrző ponthoz. Így mi sem sietünk mindenre van időnk. Tankolás után a benzinkúton helyi szokás szerint teát iszunk. A sziklaméretű kockacukor nem fér el a pohárban. Lassan elmondhatjuk teás cukrot kanalazunk, nem cukrot teszünk a teába. Elindulunk az ellenőrző pont felé. A kamiont már messziről felfedezzük. Az arra járok is rácsodálkoznak. Nem sűrűn látni Magyar kamiont a sivatagban. Rég nem látott kamionosaink örömmel fogadják a friss kenyeret, és az üdítőt amit viszünk nekik. A közös képek elkészítése közben elmesélik tangeri viszontagságaikat. Először összeáll a lógónkban is látható karaván és indulunk a határ felé. Határ előtt 80km-rel az utolsó benzinkúton teletöltjük kannáinkat is gázolajjal. Itt még kb 85Ft/liter tankolunk, amíg Mauritániában ennek 3x-a a gázolaj. Óránkra nézve sietősre fogjuk a tempót. Nem egészen egy óra múlva bezár a határ. A kamion a maga megszokott tempójában lemaradva követ minket. A határra érve nekilátunk a papírok kitöltésének. Néhány póló segít annak elintézésében,hogy a kamiont is beengedjék a határra hat után néhány perccel. Aki bent van azt biztos,hogy kiengedik. Szokásos, határőr,rendőr, vám, majd a kinti határ őr. Ezután az olajfa alatt ülő emberhez már csak a sofőrnek kell bemenni. Még 8 óra sincs amikor kinyílik a sorompó, elhagytuk Marokkót. Nem nagy öröm kezd sötétedni, és mi az elaknásított senki földjén találjuk magunkat. Elindulunk a friss nyomokon. Eközben a csempészek autóikkal jobbra,balra rodeóznak a kihalt vidéken. Az éjszaka leple alatt viszik át csempészárujukat a határon. Koromsötétben eltévesztjük az utat. Balra fordulunk amikor jobbra kéne. Megfordulunk de nem találjuk a helyes utat. Az egyik csempész segítségünkre siet. Bamakos tollat mutogatva 50 eurót kér a segítségért. Mögöttünk a kamionnal blöfföltünk. Itt alszunk a senki földjén. Ekkor nekiláttunk alkudozni. Megalkudtunk 15 euróért elkísér a túloldalra.
2009. január 26., hétfő
Rendőri segítséggel rabolták ki a bamakósok kamionját - Összefoglaló
Rendőri segítséggel rabolták ki a bamakósok kamionját
A hétvége izgalmasan alakult a mintegy 50 millió forintnyi adományt szállító kamion személyzete számára, a marokkói kikötő vámszabadterületén kellett vesztegelniük nevetséges indokok miatt, végül néhány száz euróval és az ellopott ajándékokkal megkönnyítve folytatták útjukat Mauritánia felé.
„Köszönjük, minden rendben, jól vagyunk!” – jelentkezett be telefonon a Herczegh Specialtransport Team utazó sofőrje, Tőkei József, miközben kollégája, Náday Rudolf a Volvo kamiont vezette, már valahol az Atlasz-hegységtől délre.
„Példátlan dolog történt velünk. Számos segélyszállítmányt juttattunk már el rázós helyszínekre, de olyat, hogy a hatóságok állják utunkat, még nem fordult elő. A marokkói kikötőből nem engedtek ki minket, mert először nehéznek találták a kamiont, aztán meg túl értékesnek a segélyszállítmányt. Mindezt úgy, hogy a magyar Külügyminisztérium és a budapesti marokkói nagykövet hivatalos papírjával is rendelkeztünk, minden egyéb engedély mellett” – eleveníti fel a politikai botrány határát súroló esetet Tőkei József.
„Mire a magyar és marokkói politikusok közbenjárásának köszönhetően továbbmehettünk, kétszer is átvizsgálták a kamiont, jelentős díj fejében, természetesen. Két éjszakát töltöttünk a vámszabadterületen, néhány méterre a rendőrségtől. Első éjjel letépték a VPOP plombáját, és úgy dézsmálták meg a szállítmányt, egy nappal később pedig a ponyvát felvágva lopkodták a szegényeknek szánt segélyből” – mondta Tőkei, akit azzal is megpróbáltak ijesztgetni, hogy amikor egy segélyszállítmányt feltartanak, akkor az sokszor már nem ér oda a rendeltetési helyére, mert útközben kifosztják.
„Szerencsére baj nélkül átkeltünk a veszélyesnek mondott Atlasz-hegységen, ahol az éjszakát mindig rendőri ellenőrzőpont mellett töltöttük. Azt kell, hogy mondjam, a városi egyenruhás fiúk sokkal csibészebbek, mint a hegyek között, ahol segítettek nekünk és vigyáztak ránk” – fejezte be Tőkei, miközben a Volvo kamion gurult tovább a mauritániai határ felé, amelynek közelében a SPORTime csapat bevárja, hogy a kétautós magyar minikonvoj együtt haladjon tovább a mezőny után dél felé, Bamakóba.
SMC
A hétvége izgalmasan alakult a mintegy 50 millió forintnyi adományt szállító kamion személyzete számára, a marokkói kikötő vámszabadterületén kellett vesztegelniük nevetséges indokok miatt, végül néhány száz euróval és az ellopott ajándékokkal megkönnyítve folytatták útjukat Mauritánia felé.
„Köszönjük, minden rendben, jól vagyunk!” – jelentkezett be telefonon a Herczegh Specialtransport Team utazó sofőrje, Tőkei József, miközben kollégája, Náday Rudolf a Volvo kamiont vezette, már valahol az Atlasz-hegységtől délre.
„Példátlan dolog történt velünk. Számos segélyszállítmányt juttattunk már el rázós helyszínekre, de olyat, hogy a hatóságok állják utunkat, még nem fordult elő. A marokkói kikötőből nem engedtek ki minket, mert először nehéznek találták a kamiont, aztán meg túl értékesnek a segélyszállítmányt. Mindezt úgy, hogy a magyar Külügyminisztérium és a budapesti marokkói nagykövet hivatalos papírjával is rendelkeztünk, minden egyéb engedély mellett” – eleveníti fel a politikai botrány határát súroló esetet Tőkei József.
„Mire a magyar és marokkói politikusok közbenjárásának köszönhetően továbbmehettünk, kétszer is átvizsgálták a kamiont, jelentős díj fejében, természetesen. Két éjszakát töltöttünk a vámszabadterületen, néhány méterre a rendőrségtől. Első éjjel letépték a VPOP plombáját, és úgy dézsmálták meg a szállítmányt, egy nappal később pedig a ponyvát felvágva lopkodták a szegényeknek szánt segélyből” – mondta Tőkei, akit azzal is megpróbáltak ijesztgetni, hogy amikor egy segélyszállítmányt feltartanak, akkor az sokszor már nem ér oda a rendeltetési helyére, mert útközben kifosztják.
„Szerencsére baj nélkül átkeltünk a veszélyesnek mondott Atlasz-hegységen, ahol az éjszakát mindig rendőri ellenőrzőpont mellett töltöttük. Azt kell, hogy mondjam, a városi egyenruhás fiúk sokkal csibészebbek, mint a hegyek között, ahol segítettek nekünk és vigyáztak ránk” – fejezte be Tőkei, miközben a Volvo kamion gurult tovább a mauritániai határ felé, amelynek közelében a SPORTime csapat bevárja, hogy a kétautós magyar minikonvoj együtt haladjon tovább a mezőny után dél felé, Bamakóba.
SMC
2009. január 25., vasárnap
Halad a kamion!
Nagyon jól halad a Herczegh Specialtransport Team kamionja. Agadír elôtt vannak 100 km-re!
Ha valaki látja ôket kérjük fotózzátok, videózátok le!
Megérdemlik a nevüket, mert ez most tényleg SPECIÁLIS, amit mûvelnek!
Ha valaki látja ôket kérjük fotózzátok, videózátok le!
Megérdemlik a nevüket, mert ez most tényleg SPECIÁLIS, amit mûvelnek!
2009. január 24., szombat
ELINDULT A KAMION!!!!!!!!!!!!
HURRÁ!!!!!
ELINDULT A KAMION!!!!!!!!!!!!
Kíséret Agadírtól mindenkép kell, ebben még segítséget várunk!
Köszönet nekik:
Budavár Tours - Skáfár Balázs
Baráth Zita
World Gate - Aszódi Zoltán
Gojo
és a legnagyobb köszönet a sofôrôknek ill. a Herczegh Specialtransnak a kitartásért és jó utat kívánunk!!!! És mindenkinek aki segített!!!! Ez nem volt semmi!!!!
Elárulom én ezt nem tudtam volna végigcsinálni ott a helyszínen!!!
ELINDULT A KAMION!!!!!!!!!!!!
Kíséret Agadírtól mindenkép kell, ebben még segítséget várunk!
Köszönet nekik:
Budavár Tours - Skáfár Balázs
Baráth Zita
World Gate - Aszódi Zoltán
Gojo
és a legnagyobb köszönet a sofôrôknek ill. a Herczegh Specialtransnak a kitartásért és jó utat kívánunk!!!! És mindenkinek aki segített!!!! Ez nem volt semmi!!!!
Elárulom én ezt nem tudtam volna végigcsinálni ott a helyszínen!!!
A csapat folytatja az útját
A csapat a javítások után folytatta Dakhla fel az útját, ott megpróbálnak társakat szerezni, hogy visszamenjenek Agadírig a kamionért, ha azt átengedik a határon.
2009. január 23., péntek
Új hír
A féltengely is eltört az autóban már elmentek háromszáz
kilométerre alkatrészért reményeik szerint holnap már újra
versenyeznek!
kilométerre alkatrészért reményeik szerint holnap már újra
versenyeznek!
Gyors Hírek!
A SPORTime csapat széttört kerékagycsapággyal Assa városában szerel, ha elkészülnek folytatják a versenyt. Reményeink szerint a kamion folytathatja útjat. Ha addig nem találunk kísérôautót akkor a csapat
kiszáll a versenybôl es Agadirig visszamegy a kamionért.
kiszáll a versenybôl es Agadirig visszamegy a kamionért.
2009. január 22., csütörtök
Afrikából jelentik
Január 19. Hétfő
Újabb hajnal újabb kihívás. Franciaország méltán híres borvidékén bolyongva próbáljuk megtalálni a feladatban szereplő keresztet, ami a következő feladat irányát hívatott tudatni a versenyzőkkel. A szőlőhegy amin nincsenek jelölt utak, vagy csak a fáradság miatt több mint 3 órára van szükségünk a feladat leküzdéséhez. Hát ha így haladunk csak álom marad Afrika.
Reggel 8h-kor egy autópálya melletti étteremnél állunk meg egy kicsit pihenni, felfrissülni és megbeszélni a továbbiakat. Mindenki kimerült fáradt a most már két napja tartó rohanástól. Osztunk szorzunk az éjfélkor induló kompot (már megint éjfél) el kell érnünk, mert ha nem akkor elveszítjük az eddig megszerzett pontjainkat is. Újra úton. Franciaországon átrohanunk, Spanyolország látnivalóit az autópályáról szemléljük. Nem hagyják ki a nemzeti látnivalók reklámozását sem. Tudjuk a bikaviadalok országában vagyunk. Dél Spanyolország narancsligeteinél is találkozunk megoldásra váró feladattal. Sietnünk kell. A kompjegyet 11-ig kapjuk kézbe Almeria kikötőjében. Az utolsó két feladatot 450 méter választja el egymástól. Vonz a kihívás minket. Már csak egy óránk van hátra 110 kilométer megtételére és a feladat megoldására. Na hajrá és nekirugaszkodunk a tengerpartnak. Amikor siet az ember akkor hibázik. Kétkerék hajtással a felszerelésekkel együtt több mint 2 tonnás autó azonnal elássa magát. Már Európában sikerül elakadnunk. Ezt a blamázst. 4wd és némi kézi segítséggel kiszabadítjuk magunkat. (5 perc veszteség) Ráadásul mindezt a vízimentők tornyának lábánál. Reggel elsőként minket kellet volna menteniük. Rohanás a következő pontra, kidőlt táblán van a jel. Nagygázzal indulunk az autópályán. Csörög a telefon a Herczegh Speciáltransport team most állt meg Almeriától 50 km-re kivenni a kötelező pihenőidejét. (jobban haladnak mint mi)
Döntünk meglepjük őket. Nem egészen fél óra múlva megállunk a kamion mellet. Pont interjút adnak a Danubius rádiónak. Nem is zavarjuk őket, köszönés, néhány szóban érdeklődünk az útjuk iránt, és hajtunk tovább.
Almeria főutcáján felidézzük, hogy egy évvel korábban John Lenon szobrát kerestük itt hajnal háromkor. A portás már zárná a kaput amikor beesünk a kikötőbe, 11.03h rohanás a pénztárhoz. A pénztáros hölgy szúrós tekintete fogad minket. Néhány kedves szó meglágyítja a szívét. Megkapjuk a jegyünket. A Vadlibák csapat akkor esik be az ajtón amikor a vámtiszt velünk ordibál, hogy neki már rég lejárt a munkaideje. Fél 12.kor beparkolunk a hajó gyomrába, ahol már jó néhány Bamakos autó várja a több mint hat órás utat Afrikába. Itt fedezzük fel András Peugeott 504-esét is. Éjfélkor a hajó indulásával egy időben megkezdem az elmaradt napok történetének írását is. A már Bamakot megjárt Veteránok az első bálozóknak tartanak élménybeszámolót. Erre is jó a hosszú hajóút, összehozza a csapatot. Hajnal három is elmúlik mire elcsendesedik a magyar csapat. Sokunknak az indulás óta ez az első éjszakája, hogy 1-2 óránál többet alszik. Mindenki más érzésekkel várja Afrikát.
Január 20. kedd
Verőfényes napsütés helyett szakadó eső hangjára ébredünk Marokkóban. Már kilenc óra is elmúlt mire ha hajó kikötött. Mi panaszkodunk a Magyar bürokráciára, próbálj belépni Marokkóba. A hajon kitöltött papírral elmész az irodába ahol a benti vámtiszt beléptet az országba, majd az kapsz egy papírt az autóhoz amivel a rendőr belépteti az autót. Ezután a kinti rendőr leellenőrzi, hogy a benti tényleg a te autódat léptette be. Ha mindezzel végeztél akkor még egyszer utoljára a kinti vámtiszt leellenőrzi, hogy tényleg téged, a te autóddal léptettek be az országa. A itt kapott papírt a kilépésig meg kell őrizni. Ha útközben elveszted akkor kegyetlenül visszafordítanak a beléptető határhoz és kezdheted előröl az egészet. Tavalyhoz képest sokat fejlődtek, nem egészen két óra múlva már városban kerestük az első feladathoz vezető utat. Az őszi esőzések utáni pusztulással nyomaival már az első kilométerek után találkoztunk. A faluban amelyben a következő feladat gps koordinátáját kellett megtalálnunk, annak ellenére mosolyogva fogadtak minket, hogy a vályogházaknak több mint a 90%-a összedőlt. Az teljes újjáépítésre még éveket kell várni. Ennek ellenére bajban is örülnek az életnek és megélik azt. Innen a Marokoi fennsíkón keresztül indultunk az Atlasz hegység hágója felé, hogy elérjük a mai 750km-es etap végét Merzouga-t. Afrikában bármi, bármikor megtörténhet veled, mindig minden változik és csak az a biztos ami már elmúlt. Így esik meg, hogy a szakadó jégeső miatti kényszerpihenőnket a sarki hamburgeresnél töltjük. Akkor megismert barátainkkal teveburgert eszünk. A „Samooe” ahogyan a tevét nevezik itt az egyik elterjedt élelmiszer.
Kényszerszünetet követően immár jóllakottan folytatjuk utunkat. Észrevétlenül kúszik fel az út 1600 méter magasba. A fennsíkon a gps koordináta alapján megadott tereptárgyakat, feliratokat kell megtalálnunk. Nem mindegyik sikerül, nem feltétlen a mi hibánkból. Az összedőlt hidak, elmosott utak jelzik, itt is a természet az úr. Atlaszhoz közeledve a hőmérséklet lecsökken az eső havazásra vált át. A következő feladathoz egy kisfalut kell megtalálni az út mellett. A falu főterétől 230 fokra, 1.3 km-re található egy híd amit két erőd vigyáz. Az erődben van elrejtve a keresendő betű. A falu bejáratot elvétettük. A főúton megfordulás közben ráhajtottunk a padkára, hiba volt. Tengelyig süllyedtünk az agyagos sárba. Még jó, hogy van nálunk homokvas. Igaz Afrikában melegre és homokra számítottunk, most -5 fokban, havazásban a sárból segít kijönni. Sikerrel járunk. A sárból kiszabadulunk, viszont az elrejtett betűt nem találjuk meg. Örülünk,hogy újra úton vagyunk a célunk felé. Az Atlasz egy új arcát ismertük meg. Amíg tavaly 24 fok verőfényes napsütés várt ránk, most havas táj, szélvihar és jeges utak.
Az Atlaszt elhagyva a havazás is megszűnik, viszont pillanatokon belül ránk köszönt az este. Már csak néhány feladatot kell megoldanunk, reményeink szerint hajnal kettő körül ágyba kerülünk. Az utolsó feladattól két út is vezet az etap végéhez. Mi a rövidebb utat (80 kilométerrel rövidebb) választjuk,igaz ez nem aszfalt,hanem egy jó minőségű földút. Tíz kilométer megtétele után egy kb 25-30 méter széles patak állja utunkat. Hasonló patakon a nap folyamán már többön is átmentünk. Szokás szerint megálltunk, megnéztük, ennek az alja is köves volt tehát nekivágtunk. A feléig sem jutottunk amikor az autó alja felült a meder aljában, tengelyig süllyedtünk a kövek közé. A 20 cm-er mély víz az ajtónk alját nyaldosta. Se előre-se hátra. Éjszaka közepén állsz egy patak közepén elakadva a legközelebbi lakott területtől 100 km-re és az első gondolatod milyen szép csillagos az ég. Lekapcsoltuk a lámpákat és gyönyörködtünk a éjszaka szépségében. Minden nyugodt és csendes. Paradoxon helyzet a bajban is a pozitív dolgokat vesszük észre. Akár reggelig is csodáltuk volna az eget, de egy idő után neki kellett állni kiszabadítani magunkat a szorult helyzetünkből. Lapátolás,csörlőzés következett ami eltartott egy darabig. Élményekkel teli napunk után hajnal 4 körül értünk be a reggeli eligazítás helyszínére. Itt ért véget a 3 napos Szupermaraton, és kezdődik az igazi afrikai kaland.
Folytatjuk...
Újabb hajnal újabb kihívás. Franciaország méltán híres borvidékén bolyongva próbáljuk megtalálni a feladatban szereplő keresztet, ami a következő feladat irányát hívatott tudatni a versenyzőkkel. A szőlőhegy amin nincsenek jelölt utak, vagy csak a fáradság miatt több mint 3 órára van szükségünk a feladat leküzdéséhez. Hát ha így haladunk csak álom marad Afrika.
Reggel 8h-kor egy autópálya melletti étteremnél állunk meg egy kicsit pihenni, felfrissülni és megbeszélni a továbbiakat. Mindenki kimerült fáradt a most már két napja tartó rohanástól. Osztunk szorzunk az éjfélkor induló kompot (már megint éjfél) el kell érnünk, mert ha nem akkor elveszítjük az eddig megszerzett pontjainkat is. Újra úton. Franciaországon átrohanunk, Spanyolország látnivalóit az autópályáról szemléljük. Nem hagyják ki a nemzeti látnivalók reklámozását sem. Tudjuk a bikaviadalok országában vagyunk. Dél Spanyolország narancsligeteinél is találkozunk megoldásra váró feladattal. Sietnünk kell. A kompjegyet 11-ig kapjuk kézbe Almeria kikötőjében. Az utolsó két feladatot 450 méter választja el egymástól. Vonz a kihívás minket. Már csak egy óránk van hátra 110 kilométer megtételére és a feladat megoldására. Na hajrá és nekirugaszkodunk a tengerpartnak. Amikor siet az ember akkor hibázik. Kétkerék hajtással a felszerelésekkel együtt több mint 2 tonnás autó azonnal elássa magát. Már Európában sikerül elakadnunk. Ezt a blamázst. 4wd és némi kézi segítséggel kiszabadítjuk magunkat. (5 perc veszteség) Ráadásul mindezt a vízimentők tornyának lábánál. Reggel elsőként minket kellet volna menteniük. Rohanás a következő pontra, kidőlt táblán van a jel. Nagygázzal indulunk az autópályán. Csörög a telefon a Herczegh Speciáltransport team most állt meg Almeriától 50 km-re kivenni a kötelező pihenőidejét. (jobban haladnak mint mi)
Döntünk meglepjük őket. Nem egészen fél óra múlva megállunk a kamion mellet. Pont interjút adnak a Danubius rádiónak. Nem is zavarjuk őket, köszönés, néhány szóban érdeklődünk az útjuk iránt, és hajtunk tovább.
Almeria főutcáján felidézzük, hogy egy évvel korábban John Lenon szobrát kerestük itt hajnal háromkor. A portás már zárná a kaput amikor beesünk a kikötőbe, 11.03h rohanás a pénztárhoz. A pénztáros hölgy szúrós tekintete fogad minket. Néhány kedves szó meglágyítja a szívét. Megkapjuk a jegyünket. A Vadlibák csapat akkor esik be az ajtón amikor a vámtiszt velünk ordibál, hogy neki már rég lejárt a munkaideje. Fél 12.kor beparkolunk a hajó gyomrába, ahol már jó néhány Bamakos autó várja a több mint hat órás utat Afrikába. Itt fedezzük fel András Peugeott 504-esét is. Éjfélkor a hajó indulásával egy időben megkezdem az elmaradt napok történetének írását is. A már Bamakot megjárt Veteránok az első bálozóknak tartanak élménybeszámolót. Erre is jó a hosszú hajóút, összehozza a csapatot. Hajnal három is elmúlik mire elcsendesedik a magyar csapat. Sokunknak az indulás óta ez az első éjszakája, hogy 1-2 óránál többet alszik. Mindenki más érzésekkel várja Afrikát.
Január 20. kedd
Verőfényes napsütés helyett szakadó eső hangjára ébredünk Marokkóban. Már kilenc óra is elmúlt mire ha hajó kikötött. Mi panaszkodunk a Magyar bürokráciára, próbálj belépni Marokkóba. A hajon kitöltött papírral elmész az irodába ahol a benti vámtiszt beléptet az országba, majd az kapsz egy papírt az autóhoz amivel a rendőr belépteti az autót. Ezután a kinti rendőr leellenőrzi, hogy a benti tényleg a te autódat léptette be. Ha mindezzel végeztél akkor még egyszer utoljára a kinti vámtiszt leellenőrzi, hogy tényleg téged, a te autóddal léptettek be az országa. A itt kapott papírt a kilépésig meg kell őrizni. Ha útközben elveszted akkor kegyetlenül visszafordítanak a beléptető határhoz és kezdheted előröl az egészet. Tavalyhoz képest sokat fejlődtek, nem egészen két óra múlva már városban kerestük az első feladathoz vezető utat. Az őszi esőzések utáni pusztulással nyomaival már az első kilométerek után találkoztunk. A faluban amelyben a következő feladat gps koordinátáját kellett megtalálnunk, annak ellenére mosolyogva fogadtak minket, hogy a vályogházaknak több mint a 90%-a összedőlt. Az teljes újjáépítésre még éveket kell várni. Ennek ellenére bajban is örülnek az életnek és megélik azt. Innen a Marokoi fennsíkón keresztül indultunk az Atlasz hegység hágója felé, hogy elérjük a mai 750km-es etap végét Merzouga-t. Afrikában bármi, bármikor megtörténhet veled, mindig minden változik és csak az a biztos ami már elmúlt. Így esik meg, hogy a szakadó jégeső miatti kényszerpihenőnket a sarki hamburgeresnél töltjük. Akkor megismert barátainkkal teveburgert eszünk. A „Samooe” ahogyan a tevét nevezik itt az egyik elterjedt élelmiszer.
Kényszerszünetet követően immár jóllakottan folytatjuk utunkat. Észrevétlenül kúszik fel az út 1600 méter magasba. A fennsíkon a gps koordináta alapján megadott tereptárgyakat, feliratokat kell megtalálnunk. Nem mindegyik sikerül, nem feltétlen a mi hibánkból. Az összedőlt hidak, elmosott utak jelzik, itt is a természet az úr. Atlaszhoz közeledve a hőmérséklet lecsökken az eső havazásra vált át. A következő feladathoz egy kisfalut kell megtalálni az út mellett. A falu főterétől 230 fokra, 1.3 km-re található egy híd amit két erőd vigyáz. Az erődben van elrejtve a keresendő betű. A falu bejáratot elvétettük. A főúton megfordulás közben ráhajtottunk a padkára, hiba volt. Tengelyig süllyedtünk az agyagos sárba. Még jó, hogy van nálunk homokvas. Igaz Afrikában melegre és homokra számítottunk, most -5 fokban, havazásban a sárból segít kijönni. Sikerrel járunk. A sárból kiszabadulunk, viszont az elrejtett betűt nem találjuk meg. Örülünk,hogy újra úton vagyunk a célunk felé. Az Atlasz egy új arcát ismertük meg. Amíg tavaly 24 fok verőfényes napsütés várt ránk, most havas táj, szélvihar és jeges utak.
Az Atlaszt elhagyva a havazás is megszűnik, viszont pillanatokon belül ránk köszönt az este. Már csak néhány feladatot kell megoldanunk, reményeink szerint hajnal kettő körül ágyba kerülünk. Az utolsó feladattól két út is vezet az etap végéhez. Mi a rövidebb utat (80 kilométerrel rövidebb) választjuk,igaz ez nem aszfalt,hanem egy jó minőségű földút. Tíz kilométer megtétele után egy kb 25-30 méter széles patak állja utunkat. Hasonló patakon a nap folyamán már többön is átmentünk. Szokás szerint megálltunk, megnéztük, ennek az alja is köves volt tehát nekivágtunk. A feléig sem jutottunk amikor az autó alja felült a meder aljában, tengelyig süllyedtünk a kövek közé. A 20 cm-er mély víz az ajtónk alját nyaldosta. Se előre-se hátra. Éjszaka közepén állsz egy patak közepén elakadva a legközelebbi lakott területtől 100 km-re és az első gondolatod milyen szép csillagos az ég. Lekapcsoltuk a lámpákat és gyönyörködtünk a éjszaka szépségében. Minden nyugodt és csendes. Paradoxon helyzet a bajban is a pozitív dolgokat vesszük észre. Akár reggelig is csodáltuk volna az eget, de egy idő után neki kellett állni kiszabadítani magunkat a szorult helyzetünkből. Lapátolás,csörlőzés következett ami eltartott egy darabig. Élményekkel teli napunk után hajnal 4 körül értünk be a reggeli eligazítás helyszínére. Itt ért véget a 3 napos Szupermaraton, és kezdődik az igazi afrikai kaland.
Folytatjuk...
Gyors hír!
A csapatunk Zagora felé tartva lerobban, mert eldurrant a hűtőjük. 50 km-t vontatták őket Zagoraig, ahol meg tudták csinálni a dömpert. A hajnali órákban értek az etap végére. A rossz hír, hogy minden készülékük le van merülve, és egyszerre csak egy dolgot tudnak tölteni. A jó hír, hogy mindenki jól van, de ahogy hallottam elég fárattak.
2009. január 21., szerda
Adományok már Afrikában
Legutolsó információnk szerint a Herczegh Specialtransport Team kamionja, mely az adományokat szállítja, megérkezett Marokkóba. Reméljük a vámon is sikeresen átmennek, és folytathatják az útjukat dél felé. Kísérő csapatot még mindig keresünk!!!
Merzouga-ban a SPORTime csapat!
A SPORTime csapat éjjel 1 órakor érkezett meg Merzouga-ba
Az útjuk az Atlasz hegységen nekik is hóviharban vezetett és utána elakadtak egy folyómederbe, de kis késlekedés után folytatták útjukat. A mai etapra 12 órája lesz mindenkinek. Azt mondják sokan vannak még az EU-ban.
A Herczegh Specialtransport Team kamionja, aki az adományokat viszi, még Algeciras-ban van, és eddig nem tudott kompra szállni, mert Ceuta-ba nem megy kamiont szállító komp. Ezekben a percekben érkezett egy Spanyol vámügyintéző, aki kilépteti őket Spanyolországból, és utána elindulna Tanger felé! Úgyhogy megoldódni látszik a probléma!
Segítséget kérünk a túrázóktól! Aki tud szóljon nekik!!! Ha van rá lehetőségetek a kamionnal konvojba menni a Ny-Szaharai részen a biztonság miatt!! Előre is köszönjük!
Az útjuk az Atlasz hegységen nekik is hóviharban vezetett és utána elakadtak egy folyómederbe, de kis késlekedés után folytatták útjukat. A mai etapra 12 órája lesz mindenkinek. Azt mondják sokan vannak még az EU-ban.
A Herczegh Specialtransport Team kamionja, aki az adományokat viszi, még Algeciras-ban van, és eddig nem tudott kompra szállni, mert Ceuta-ba nem megy kamiont szállító komp. Ezekben a percekben érkezett egy Spanyol vámügyintéző, aki kilépteti őket Spanyolországból, és utána elindulna Tanger felé! Úgyhogy megoldódni látszik a probléma!
Segítséget kérünk a túrázóktól! Aki tud szóljon nekik!!! Ha van rá lehetőségetek a kamionnal konvojba menni a Ny-Szaharai részen a biztonság miatt!! Előre is köszönjük!
2009. január 20., kedd
Havazinban a SPORTime Dömper
A SPORTime csapat dömpere a Havazin stábjával Murau-ban járt tesztelésen. Az elkészült műsort megnézheted a logóra kattintva!
Összefoglaló az elmúlt napok nehézségeiről!
Most kaptuk!
2009. január l7. Rajt
Reggel hat órakor telefon megkaptuk azt a hírt amely minden szervező rémálma, amiért közel egy évet dolgoztunk egy pillanat alatt összeomlott. Veszélybe került a kamion indulása, ezzel egy időben a SPORTime Bamako team versenycsapatunk sorsa is megpecsételődött nem tudunk elindulni. A rajtra készülés ebben a pillanatban nekünk teljesen mást értelmet nyert. Oldjuk meg, hogy a már összegyűjtött ajándékokkal megpakolt kamion elinduljon Bamakoba.
Néhány perces válságtanácskozás után csapatunk kettévált. Amíg a csapat egyik fele a Felvonulási térre, a rajt helyszínére sietett, hogy a még megérkezett ajándékokat a 90 m3-es kamionra felpakolja, addig mi az irodába rohantunk, hogy megoldást találjunk a lehetetlenre. Nyolc órakor megérkeztek a VPOP munkatársai, hogy a kamion helyszíni vám-ügyintézését elintézzék. Még ekkor is érkeztek Afrikába szánt adományok a rajt helyszínére. Kilenc óra előtt pár perccel az utolsó ajándékok is felkerültek a kamionra, ami így teljesen telepakolva várta az indulást. Eközben telefonálások, e-mail váltások, egyeztetések tömkelege zajlik. Mintha egy rosszul megírt teleregényben lennénk.
Fél tízre eljutunk oda, hogy a kamion begördül a rajtrácsra, leplombálják és még ha nem is minden papírja van meg elindul az afrikai gyermekeknek szánt karitatív ajándékokkal.
Tizenegy előtt néhány perccel hivatalosan (formailag) a versenycsapatunk is elrajtol. A Hősök terénél már nem a versenyfeladatok megoldásával foglalatoskodunk, hanem rohantunk a hátramaradt adminisztrációs részt befejezni. Délután két órára összeállt a még hiányzó papíranyag, ami a kamion bonyodalmaktól mentes útját hivatott biztosítani a Budapest- Bamako útvonalon. Fellélegezhetünk, mégsem volt hiábavaló az erőfeszítésünk. Az első rész megoldottuk. A kamion tele van adományokkal és úton van Afrika felé.
Boldogságunk nem teljes. Mi nem megyünk Bamakoba!
Itt szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget, aki a Hungary For Africa ajándékgyűjtési akciójában tevékenykedett. Külön köszönet illeti Buza Sándort, a helyszínen tanúsított megoldást előmozdító magatartásáért. ( Sanyi Bamakoba viszem a pálinkát köszönöm a segítséget!) A VPOP munkatársainak köszönjük, hogy minden lehetséges segítséget megadtak a helyszíni induláshoz. A Herczegh Specialtransport tulajdonosa, Herczegh Béla úr a rugalmasságával segédkezett valamint, hogy a már úton lévő kamion után vitte a hiányzó okmányokat.
Újabb őrült ötlet. (nekünk elég sok van). Induljunk el a mezőny után. De hát 4-en a város négy pontján lakunk és nem vagyunk bepakolva. Csináljuk, induljunk.
Amikor úgy gondoltuk, végre bepakoltunk és készen állunk a rajtra, gyorsan a saját úti okmányainkat is leellenőriztük. Ekkor derült ki, az egyik csapattárs ismétlő oltása még hiányzik. Az utolsó két hét elég hajtós volt, megfeledkezett róla. Próbáltál szombat délután szurit kérni! (Mindent a betegért csak ne akarj semmit) Ez is lehetne a szlogen a nyitva tartó oltóközpontban. Bejelentkezés nélkül semmit sem csinálnak. Kérésünk meghallgattatik miután átverekedjük magunkat a nem túl készséges asszisztensen. A doktor úr is szimpatizál a rendezvénnyel, soron kívül tűpárnát csinál kolléganőnk karjából.
Így esett, hogy a reggeli kilencórás rajt helyett 16 óra után több mint hat órás késéssel végre rákanyarodtunk az M7-esre. Irány Bamako.
A sötétség ellenére jól haladunk a versenyfeladatok megoldásával. Mindeközben a villámgyors pakolás következményeit veszteségeit mérjük fel , ami közben a keletkezett káoszt is megszüntetjük az autóban. Este 11 felé eljutunk addig, hogy a mostani versenyen először használni kívánt laptopot is bevessük a navigálásban. Miért is működne elsőre. A GPS koordinátákat nem akarja magáévá tenni a GPS-ről. A WordGate, 24 órás ügyeletét hívjuk segítségül. Bocsi Zoli, hogy felébresztetünk. Megérte. Telefonos segítségkérés után már tökéletes az összhang a készülékek között. Ennek eredménye: éjfélt egy temetőben töltjük Vendel sírjának keresgélésével. A temetőből nem csak a versenyfeladat megoldásával távozunk. A zöldhatárt már 5-en lépjük át. Ghost is jön velünk aki időközben beköltözött autónkba. Segítsége még jól jön a versenyen.
2009. január l8. 2.nap
Mai napot ott folytattuk ahol az előzőt abbahagytuk. Nem sokkal éjfél után átlépünk a zöldhatáron Szlovéniába. Ha nem lenne koromsötét az éjszaka gyönyörködhetnénk az erdő szépségeiben. Így abban reménykedünk, hogy újdonsült szellembarátunk haverjai nem jönnek utánunk. Az éjszaka hátralévő részében feláldozzuk a feladatok megoldását, be kell érnünk a rajtra. Ha nem akkor nem kapunk feladatlapot és kiesünk a versenyből. Az éjszaka hátralévő része egyhangú.
A hajnal az Olasz autópályán köszönt ránk. Sietnünk kell ha reggelre be szeretnénk érni a célba. A csapatok már elrajtoltak a szálloda parkolójából amikor mi begördülünk autónkkal. A versenybírók lakóbusza is éppen elindulna. Csodálkozó arcok tekintenek ránk, mi itt? Rövid élménybeszámoló után megkapjuk a 3 napos szuper etapra szóló feladatlapot. Így volt értelme a rohanásnak. Amíg a lányok a reggelinket intézik (négyen vagyunk Szilvi, Ági , Balázs és én (na meg ghost meg a remény) mi fiúk a kamion után érdeklődünk. Megtudjuk szerencsésen megérkezett az este a célba, és korán reggel továbbindult, hogy teljesítse a napi versenytávot. Rövid készülődés után már csak 2.5 óra hátránnyal elindulunk a mezőny után. A feladatok a klasszikus gps koordinátásak. Keresd meg geocaching pontot, ahol megtalálod az elrejtett betűt, számot. Ha valamelyik feladatot nem oldod meg, akkor később bajba kerülsz, mert a későbbi feladatok koordinátáihoz szükség van a megtalált számokra, így tudsz sok–sok pontot összegyűjteni. Az egyik megadott koordinátán egy csiga-biga segítségét kapjuk aki megmondja a falú nevét ahová el kell jutnunk. Itt a szakácsot kell keresni betű
A borongós időjárás után délután már az Alpok napsütötte lejtőin autózunk. Vagy csak autóznánk? A napokban lehullót közel egy méteres hó miatt az utak nem mindenhol járhatóak. Az egyik szerpentines szakaszon 2100 méter magasan, hólánccal felszerelt markoló állja utunkat. Kénytelenek vagyunk visszafordulni, ami újabb időveszteség számunkra. Viszont a panoráma a hegyek és a völgy szépsége kárpótol minket. Egy hete még a Hungary for Afrika nagykövetével Csollány Szilveszterrel a Havazin műsor stábjának meghívására Muraiban síeltünk és azon viccelődtünk, hogy egy hónapig nem találkozunk hóval. Tessék, ember tervez Isten (végez) meg azt csinál amit akar. Afrikába indulsz de hóláncra van szükséged az úton. Ez a sors fintora.
Négy órával később, már Ventimiglia-nál gyűrtük a kilómétereket. Ez az éjszaka is az autózás jegyében zajlik.
Este felé érdeklődtünk a Herczegh Specialtransport Team (nevüket azért kapták, mert ők az első csapat,aki nekivágott teljesíteni Bp- Bamako távot kamionnal) felől, merre járnak. Ők már a Spanyol határ közelében járnak falják a kilométereket. Közelítenek Afrika felé.
2009. január 19. Hétfő 3.nap
Újabb hajnal újabb kihívás. Franciaország méltán híres borvidékén bolyongva próbáljuk megtalálni a feladatban szereplő keresztet, ami a következő feladat irányát hívatott tudatni a versenyzőkkel. A szőlőhegy amin nincsenek jelölt utak, vagy csak a fáradság miatt több mint 3 órára van szükségünk a feladat leküzdéséhez. Hát ha így haladunk csak álom marad Afrika.
Reggel egy autópálya melletti étteremnél felfrissültünk, és megbeszéltük a továbbiakat.
2009. január l7. Rajt
Reggel hat órakor telefon megkaptuk azt a hírt amely minden szervező rémálma, amiért közel egy évet dolgoztunk egy pillanat alatt összeomlott. Veszélybe került a kamion indulása, ezzel egy időben a SPORTime Bamako team versenycsapatunk sorsa is megpecsételődött nem tudunk elindulni. A rajtra készülés ebben a pillanatban nekünk teljesen mást értelmet nyert. Oldjuk meg, hogy a már összegyűjtött ajándékokkal megpakolt kamion elinduljon Bamakoba.
Néhány perces válságtanácskozás után csapatunk kettévált. Amíg a csapat egyik fele a Felvonulási térre, a rajt helyszínére sietett, hogy a még megérkezett ajándékokat a 90 m3-es kamionra felpakolja, addig mi az irodába rohantunk, hogy megoldást találjunk a lehetetlenre. Nyolc órakor megérkeztek a VPOP munkatársai, hogy a kamion helyszíni vám-ügyintézését elintézzék. Még ekkor is érkeztek Afrikába szánt adományok a rajt helyszínére. Kilenc óra előtt pár perccel az utolsó ajándékok is felkerültek a kamionra, ami így teljesen telepakolva várta az indulást. Eközben telefonálások, e-mail váltások, egyeztetések tömkelege zajlik. Mintha egy rosszul megírt teleregényben lennénk.
Fél tízre eljutunk oda, hogy a kamion begördül a rajtrácsra, leplombálják és még ha nem is minden papírja van meg elindul az afrikai gyermekeknek szánt karitatív ajándékokkal.
Tizenegy előtt néhány perccel hivatalosan (formailag) a versenycsapatunk is elrajtol. A Hősök terénél már nem a versenyfeladatok megoldásával foglalatoskodunk, hanem rohantunk a hátramaradt adminisztrációs részt befejezni. Délután két órára összeállt a még hiányzó papíranyag, ami a kamion bonyodalmaktól mentes útját hivatott biztosítani a Budapest- Bamako útvonalon. Fellélegezhetünk, mégsem volt hiábavaló az erőfeszítésünk. Az első rész megoldottuk. A kamion tele van adományokkal és úton van Afrika felé.
Boldogságunk nem teljes. Mi nem megyünk Bamakoba!
Itt szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget, aki a Hungary For Africa ajándékgyűjtési akciójában tevékenykedett. Külön köszönet illeti Buza Sándort, a helyszínen tanúsított megoldást előmozdító magatartásáért. ( Sanyi Bamakoba viszem a pálinkát köszönöm a segítséget!) A VPOP munkatársainak köszönjük, hogy minden lehetséges segítséget megadtak a helyszíni induláshoz. A Herczegh Specialtransport tulajdonosa, Herczegh Béla úr a rugalmasságával segédkezett valamint, hogy a már úton lévő kamion után vitte a hiányzó okmányokat.
Újabb őrült ötlet. (nekünk elég sok van). Induljunk el a mezőny után. De hát 4-en a város négy pontján lakunk és nem vagyunk bepakolva. Csináljuk, induljunk.
Amikor úgy gondoltuk, végre bepakoltunk és készen állunk a rajtra, gyorsan a saját úti okmányainkat is leellenőriztük. Ekkor derült ki, az egyik csapattárs ismétlő oltása még hiányzik. Az utolsó két hét elég hajtós volt, megfeledkezett róla. Próbáltál szombat délután szurit kérni! (Mindent a betegért csak ne akarj semmit) Ez is lehetne a szlogen a nyitva tartó oltóközpontban. Bejelentkezés nélkül semmit sem csinálnak. Kérésünk meghallgattatik miután átverekedjük magunkat a nem túl készséges asszisztensen. A doktor úr is szimpatizál a rendezvénnyel, soron kívül tűpárnát csinál kolléganőnk karjából.
Így esett, hogy a reggeli kilencórás rajt helyett 16 óra után több mint hat órás késéssel végre rákanyarodtunk az M7-esre. Irány Bamako.
A sötétség ellenére jól haladunk a versenyfeladatok megoldásával. Mindeközben a villámgyors pakolás következményeit veszteségeit mérjük fel , ami közben a keletkezett káoszt is megszüntetjük az autóban. Este 11 felé eljutunk addig, hogy a mostani versenyen először használni kívánt laptopot is bevessük a navigálásban. Miért is működne elsőre. A GPS koordinátákat nem akarja magáévá tenni a GPS-ről. A WordGate, 24 órás ügyeletét hívjuk segítségül. Bocsi Zoli, hogy felébresztetünk. Megérte. Telefonos segítségkérés után már tökéletes az összhang a készülékek között. Ennek eredménye: éjfélt egy temetőben töltjük Vendel sírjának keresgélésével. A temetőből nem csak a versenyfeladat megoldásával távozunk. A zöldhatárt már 5-en lépjük át. Ghost is jön velünk aki időközben beköltözött autónkba. Segítsége még jól jön a versenyen.
2009. január l8. 2.nap
Mai napot ott folytattuk ahol az előzőt abbahagytuk. Nem sokkal éjfél után átlépünk a zöldhatáron Szlovéniába. Ha nem lenne koromsötét az éjszaka gyönyörködhetnénk az erdő szépségeiben. Így abban reménykedünk, hogy újdonsült szellembarátunk haverjai nem jönnek utánunk. Az éjszaka hátralévő részében feláldozzuk a feladatok megoldását, be kell érnünk a rajtra. Ha nem akkor nem kapunk feladatlapot és kiesünk a versenyből. Az éjszaka hátralévő része egyhangú.
A hajnal az Olasz autópályán köszönt ránk. Sietnünk kell ha reggelre be szeretnénk érni a célba. A csapatok már elrajtoltak a szálloda parkolójából amikor mi begördülünk autónkkal. A versenybírók lakóbusza is éppen elindulna. Csodálkozó arcok tekintenek ránk, mi itt? Rövid élménybeszámoló után megkapjuk a 3 napos szuper etapra szóló feladatlapot. Így volt értelme a rohanásnak. Amíg a lányok a reggelinket intézik (négyen vagyunk Szilvi, Ági , Balázs és én (na meg ghost meg a remény) mi fiúk a kamion után érdeklődünk. Megtudjuk szerencsésen megérkezett az este a célba, és korán reggel továbbindult, hogy teljesítse a napi versenytávot. Rövid készülődés után már csak 2.5 óra hátránnyal elindulunk a mezőny után. A feladatok a klasszikus gps koordinátásak. Keresd meg geocaching pontot, ahol megtalálod az elrejtett betűt, számot. Ha valamelyik feladatot nem oldod meg, akkor később bajba kerülsz, mert a későbbi feladatok koordinátáihoz szükség van a megtalált számokra, így tudsz sok–sok pontot összegyűjteni. Az egyik megadott koordinátán egy csiga-biga segítségét kapjuk aki megmondja a falú nevét ahová el kell jutnunk. Itt a szakácsot kell keresni betű
A borongós időjárás után délután már az Alpok napsütötte lejtőin autózunk. Vagy csak autóznánk? A napokban lehullót közel egy méteres hó miatt az utak nem mindenhol járhatóak. Az egyik szerpentines szakaszon 2100 méter magasan, hólánccal felszerelt markoló állja utunkat. Kénytelenek vagyunk visszafordulni, ami újabb időveszteség számunkra. Viszont a panoráma a hegyek és a völgy szépsége kárpótol minket. Egy hete még a Hungary for Afrika nagykövetével Csollány Szilveszterrel a Havazin műsor stábjának meghívására Muraiban síeltünk és azon viccelődtünk, hogy egy hónapig nem találkozunk hóval. Tessék, ember tervez Isten (végez) meg azt csinál amit akar. Afrikába indulsz de hóláncra van szükséged az úton. Ez a sors fintora.
Négy órával később, már Ventimiglia-nál gyűrtük a kilómétereket. Ez az éjszaka is az autózás jegyében zajlik.
Este felé érdeklődtünk a Herczegh Specialtransport Team (nevüket azért kapták, mert ők az első csapat,aki nekivágott teljesíteni Bp- Bamako távot kamionnal) felől, merre járnak. Ők már a Spanyol határ közelében járnak falják a kilométereket. Közelítenek Afrika felé.
2009. január 19. Hétfő 3.nap
Újabb hajnal újabb kihívás. Franciaország méltán híres borvidékén bolyongva próbáljuk megtalálni a feladatban szereplő keresztet, ami a következő feladat irányát hívatott tudatni a versenyzőkkel. A szőlőhegy amin nincsenek jelölt utak, vagy csak a fáradság miatt több mint 3 órára van szükségünk a feladat leküzdéséhez. Hát ha így haladunk csak álom marad Afrika.
Reggel egy autópálya melletti étteremnél felfrissültünk, és megbeszéltük a továbbiakat.
2009. január 19., hétfő
Az adományok hamarosan a kikötőben érkeznek 20:00
Legfrissebb információk szerint a Herczegh Specialtransport kamionja, mely több mint 50 millió forint értékű adományt szállít Mauritániába és Maliba, hamarosan megérkezik Almeria kikötőjébe, hogy kompra szálljon és folytassa útját az afrikai kontinensen.
A SPORTime csapata jelenleg is feladatokat old meg és feltett szándékuk, hogy elérjék az éjfélkor induló kompot. Így a beszámolóik miatt nem tudnak megállni wifi kapcsolatot keresni. A kikötőben remélik eltudják küldeni majd az anyagokat.
Úton a kikötő felé! 17:44
SMS-ben kaptuk a hírt, hogy a SPORTime Csapata jól van és Spanyolországban Alicante elött vannak 100 km-re! A beszámolókat vagy Alicante-ből, vagy a kikötőből küldik!
Útvonal
Ha valaki követni szeretné, hogy a csapatok merre járna, merre jártak, akkor a következő linken a verseny kategóriában induló Hummer Racing Team útvonalát megtekintheti:
http://africa.commander-systems.com/
http://africa.commander-systems.com/
Friss hírek
Telefonon beszéltünk a csapattal, jól vannak! Hamarosan küldik a híreket, csak az elcsúszott indulást még be kell hozniuk!
Danka Ulrichova súlyos sérülést szenved. Feladja a címvédõ csapat? Budapest-Bamako 1., 2. napja.
Vasárnap délután kettõkor a versenyben élen álló és háromszoros bajnok csapat navigátora, Daniella Ulrichova súlyos sérülést szenvedett a francia olasz határtól néhány kilométerre, a három napos szuper maratoni etap elsõ délutánján. Az egyik ellenõrzõ pontot próbálta gyalog megközelíteni az Alpok egyik jeges útján, amikor Daniella megcsúszott és szerencsétlenül esett. A helyszínen a 44-es csapat egyik tagja, Dr. Kapitány László orvos látta el a sérüléset. "Elsõ ránézésre térdszallag szakadásnak tûnt. Javasoltam, hogy azonnal röntgeneztessék meg egy helyi klinkán." - nyilatkozta Kapitány doktor nem sokkal az eset után. "Nagyon valószínû, hogy mûtéti beavatkozásra szorul"- tette hozzá Kulcsár Gabriella, dunaszerdahelyi ápolónõ, aki a sérült szlovák versenyzõnek tolmácsolt a helyszínen.
Danka Ulrichova sokkos állapotban, erõs fájdalmakkal szállt vissza a férje által vezett Nissan Navarrába. Nem tudták eldönteni, hogy feladják -e a versenyt vagy sem. Az elszántságukról és nyerni akarásukról ismert Ulrichék délután 5-kor SMS-ben jelezték, hogy Danka fájdalmai enyhültek és folytatják a versenyt, de mindenképp kivizsgáltatják a sérülést menetközben. Az elsõ nap után az Ulrichék még az élen álltak. Ha nem is adják fel a versenyt, jelentõs hátrányban vannak.
Ez már a második komoly láb sérülés az idei Bamakon. Az 56-os csapat lábtörés miatt kényszerült feladni a versenyt még a futam elsõ napján Várpalotán.
A 122-es rajtszámú bogárhátú Baja Volkswagenrõl többen azt a hírt terjesztették, hogy feladták a versenyt. A csapat Székesfehérvárról visszafordult mert a motorjuk meghibásodott, de nem adták fel. Vasárnap reggel újra indultak. Tegnap este már Genovában volt Tamás Béla.
A Budapest-Bamako nemcsak a versenyzõk tudását és kitartását teszi próbára, de az idegek is sokszor pattanásig feszülnek. A 113-as Hummer pilótája és navigátora (szintén férj, feleség duó) heves vitába keveredtek az elsõ speciál szakaszon. A vita odáig fajult, hogy Michaela Volfova kiszált az autóból és ott hagyta férjét. A cseh Hummer csapatból kiszivárgott hírek szerint az asszony ma válóperi kerestet ad be Prágában.
Az elsõ, Budapest-Brescia etapot a 130 csapatból 73 teljesítette sikeresen. A Bakonyban, az Õrségben és Szlovéniában is voltak speciál szakaszok. A csapatok jelentõs része éjflél után érkezett célba.
Az ezután következõ három napos szuper maratoni etap távja, közel 3000 kilométer. Vasárnap reggel fél hétkor rajtolt a mezõny. A szakaszon változott az optimálisan kiválasztott útvonal, mert az olasz Argentre határ város után a franciák nem kotorták el a havat és két méteres hótorlasz állta a versenyzõk útját. Minden csapat visszafordult. A Bamako sajátságos szabályrendszerében az "Isten akarata" paragrafus miatt az ilyen szakaszokat nem törlik. Az indulóknak maguknak kell mérlegelni és dönteni. Nem kizárt, hogy sokan több száz kilométeres kerülõvel jutnak el a hótorlasz másik oldalára, hogy az értékes pontokat begyûjtsék.
A vasárnap éjszakát a csapatok nagy része mozgásban töltötte. A 39. helyen álló Dusty Fox csapat tagjai ma reggel egy Barcelonai benzinkútnál elmondták, hogy egész éjjel vezettek. A svéd trió egyik tagjai mindig hátul aludt. "Váltogattuk egymást. Szertnénk, hogy kedden még sötétes elõtt érjünk be a marokkói célba" - mondta Martin Klar.
A versenyzõk a mai nap folyamán hajóznak át Afrikába. Az etap befutója szerda reggel 7-kor van a marokkói Erg Chebbi dûnék lábánal. Az egyben az elsõ szaharai etap rajtja is.
Danka Ulrichova sokkos állapotban, erõs fájdalmakkal szállt vissza a férje által vezett Nissan Navarrába. Nem tudták eldönteni, hogy feladják -e a versenyt vagy sem. Az elszántságukról és nyerni akarásukról ismert Ulrichék délután 5-kor SMS-ben jelezték, hogy Danka fájdalmai enyhültek és folytatják a versenyt, de mindenképp kivizsgáltatják a sérülést menetközben. Az elsõ nap után az Ulrichék még az élen álltak. Ha nem is adják fel a versenyt, jelentõs hátrányban vannak.
Ez már a második komoly láb sérülés az idei Bamakon. Az 56-os csapat lábtörés miatt kényszerült feladni a versenyt még a futam elsõ napján Várpalotán.
A 122-es rajtszámú bogárhátú Baja Volkswagenrõl többen azt a hírt terjesztették, hogy feladták a versenyt. A csapat Székesfehérvárról visszafordult mert a motorjuk meghibásodott, de nem adták fel. Vasárnap reggel újra indultak. Tegnap este már Genovában volt Tamás Béla.
A Budapest-Bamako nemcsak a versenyzõk tudását és kitartását teszi próbára, de az idegek is sokszor pattanásig feszülnek. A 113-as Hummer pilótája és navigátora (szintén férj, feleség duó) heves vitába keveredtek az elsõ speciál szakaszon. A vita odáig fajult, hogy Michaela Volfova kiszált az autóból és ott hagyta férjét. A cseh Hummer csapatból kiszivárgott hírek szerint az asszony ma válóperi kerestet ad be Prágában.
Az elsõ, Budapest-Brescia etapot a 130 csapatból 73 teljesítette sikeresen. A Bakonyban, az Õrségben és Szlovéniában is voltak speciál szakaszok. A csapatok jelentõs része éjflél után érkezett célba.
Az ezután következõ három napos szuper maratoni etap távja, közel 3000 kilométer. Vasárnap reggel fél hétkor rajtolt a mezõny. A szakaszon változott az optimálisan kiválasztott útvonal, mert az olasz Argentre határ város után a franciák nem kotorták el a havat és két méteres hótorlasz állta a versenyzõk útját. Minden csapat visszafordult. A Bamako sajátságos szabályrendszerében az "Isten akarata" paragrafus miatt az ilyen szakaszokat nem törlik. Az indulóknak maguknak kell mérlegelni és dönteni. Nem kizárt, hogy sokan több száz kilométeres kerülõvel jutnak el a hótorlasz másik oldalára, hogy az értékes pontokat begyûjtsék.
A vasárnap éjszakát a csapatok nagy része mozgásban töltötte. A 39. helyen álló Dusty Fox csapat tagjai ma reggel egy Barcelonai benzinkútnál elmondták, hogy egész éjjel vezettek. A svéd trió egyik tagjai mindig hátul aludt. "Váltogattuk egymást. Szertnénk, hogy kedden még sötétes elõtt érjünk be a marokkói célba" - mondta Martin Klar.
A versenyzõk a mai nap folyamán hajóznak át Afrikába. Az etap befutója szerda reggel 7-kor van a marokkói Erg Chebbi dûnék lábánal. Az egyben az elsõ szaharai etap rajtja is.
budapestbamako.org
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)