13. Nap - Január 24 Kiffa

A bozótban való ébredés után. A szervezők az eligazításon mindenkit megpróbáltak felkészíteni, hogy ez lesz a verseny legkeményebb napja. Ami így is volt! Miután elindultunk a verseny feladatokat követve Kiffa városa felé az első szakaszt a felavatandó kútig igen könnyedén vettük. Mondjuk az utat nem igazán lehetett útnak nevezni. hatalmas sziklák ás kövek állták mindi el az utunkat. Néha elég nehéz volt kikeveredni belőlük, de a helyiek mindig segítetek. El Geddiyaig a Pappas Team Csapat (akikkel elég jó barátságba kerültünk az utunk során), mind a kért pótgumiját szétgyilkolt a sziklákon. Segítetünk nekik gumibelsőt keríteni, mert már csak úgy tudták használni a szétnyírt gumikat. A kútavatás és a szokásos ajándékozás után elindultunk a további versenyfeladatok felé. Sajnos az egyik elágazásnál egy olyan csapatot követünk, akiknél úgy láttuk, hogy egy helyi mutatja az utat. Később kiderült, hogy csak egy csapattag viselt helyi viseletet a fején. Persze, hogy rossz irányba mentek, mi pedig több csapattal követtük őket. Ez a kis kitérő közel 3 óránkba került, de a helyet ahol áthaladtunk kár lett volna kihagyni. Hatalmas sziklákon át vezetett az út gyönyörű tájon át. A tájat kétszer is megcsodálhattuk, mert a tévedésünk miatt vissza kellet mennünk az előző pontig. A jó irány megtalálása után hamar utolértük a túrázókat, akik a sivatagos részen konvojba, helyi kísérővel szerettek volna áthaladni. Ez nekünk nagyon nagy hátrányt okozott, mert sehol nem tudtuk őket megelőzni. Újabb 1 órás késést könyvelhettünk el magunknak. Annak ellenére, hogy azt mondták, hogy könnyen el lehet itt akadni, a mi kocsink nagyon jól vette az akadályokat. Sőt másokat is mi húztunk ki a homok fogságából. A sivatagos szakasz után páran eltévedtek és egy-egy fordulnál rossz irányba kanyarodtak. Elfelejtetem megemlíteni, hogy e szakaszon hátvédként végig kísért minket 5-6 terepjáróval Mauritán hadsereg. Ők voltak a sereghajtók. Senki nem maradhatott volna bent az éjszaka ezen a szakaszon. A konvojtól kisebb nagyobb problémák miatt több csapat is lemaradt. Nekünk a vizünk forrt fel és kényszerített megállásra. A konvojtól leszakadt 5 autót mi vezettük fel Kiffa-ig. Sajnos ez elég lassan ment, mert az egyik autónak állandóan problémái adódtak. A katonák továbbra is kitartóan követtek minket. Néha úgy gondoltuk, hogy ők fognak lelőni minket, ha nem megyünk tovább. Gondoltuk, már eléggé unják a sok-sok megállást, de türelmesek voltak. Köszönjük nekik! Az éjszakát egy kempingben tölthettük, jobb, mint a bozótos.

12. Nap - Januar 23. Nouakchott- Tidjikja

Ma következett az a nap amikor azon a területen kellett áthaladnunk, ahol a 4 francia turistát lelőtték karácsonykor. Szerencsére Aleg városán a versenyzőknek nem kellett átmenni, hanem egy szavannás területen kellett azt megkerülni. Érdekes és felemelő élmény volt a füves területen száguldozni, már amennyire a mi dömperünkkel lehetett. Tényleg az még nem is írtam, hogy milyen neveket kapott a kocsink: Gizi a dömper, Vitorlás hajó, és mi voltunk az Onedin család. Ezen a napon semmi különös dolog nem történt, csak mentünk és mentünk. Az esténket a város határában kijelölt sivatagos területen töltöttük. Se mosdási illetve WC lehetőség nem volt sehol. Így ismét a csillagos ég volt a fürdőszobánk. A katonák vigyáztak ránk!

Problema

Kedves Olvasoink!

Sajnos az internet kapcsolati problemank utan a szamitogepunk ment tonkre. Igy a beszamolokra meg egy kicsit varni kell. Turelmeteket koszonjuk!

11. Nap - Januar 22. B2 Party beach- Nouakchott

A táborhelyet a dagály miatt csak késöbb 13 óra után tudtuk elhagyni, így sokáig lehetett aludni. Délelőtt Balázs és Tibi, megpróbálta kideríteni, hogy mi lehetett a probléma a kocsival. Először a turbóra gyanakodtak és kikötötté azt, de utána kiderült, hogy a turbó az jó, így visszakötötték. Továbbra is megmaradt a kérdés mi ehet a hiba. Az apály kezdete után elindultunk a főváros felé a parton. A verseny feladatok egészen a fővárosig a parton voltak, így egy elég hosszú parton való utózásra vártunk, de nem így történt. Több csapat is elakadt a nedves homokban és segítettünk nekik. Az Portugál csapatnak sajnos nem az elakadással volt problémájuk, hanem teljesen tönkre ment a váltjuk. Felajánlottuk, hogy elhúzzuk őket a fővárosig, ami 130 km-re volt. A mai napra feladtuk a versenyt. Bár a Portugál csapat tagja orvosok voltak, sok eszük az nem volt. Miközben vontattuk őket 50 km/h sebességgel a normálatlan sofőr kivette a kulcsot a gyújtáskapcsolóból. Mondanom sem kell, hogy mi történt. A kormányzár bezárt a kocsi elkezdett oldalra menni, hatalmas dudaszóra lassítani kezdtünk, de ők nem tudtak, mert álló motornál nem működött a fék szervo. A vontatókötél négyszer feltekeredett az első futóművükre. A megállás az szépen sikerült, mi a szembe lévő sávban ők pedig az úton keresztbe. Mázli, hogy nem jött éppen senki szemből. Talán a szerencsénket az autónk oldalára felrakott elefántok nyújtották. Ez után a kaland után minden gond nélkül eljutottunk a szállásunkig. Ahol nagy meglepetés nem ért minket, mivel a már lefoglalt szállás szintén nem áll rendelkezésre, mint korábban máshol sem. Így az egyik versenyző platóján hajtottuk nyugovóra fejünket. Lefekvés előtt még bementünk a város szupermarketjébe, ami nálunk egy kisebb közértnek felel meg, kenyeret és vizet kellet vennünk. Érdekes volt, amikor megkérdeztem, hogy van e kenyér, azt a választ kaptam, hogy majd talán 2 hét múlva lesz. Na, ez volt a helyi szupermarket. Pár sarokkal arrébb találtunk egy pékséget ahol minden földi jó megtalálható volt. A szálloda területét itt is katonák őrizték, mint minden szálláshelyüket egész Mauritániában.

10. Nap - Januar 21. Nouadhibou - B2 Party Beach

A reggeli szokásos korai ébredés után, amihez már lassan kezdünk hozzászokni, következett a reggeli rituálé, bokor keresés a kisebb-nagyobb dolgok elvégzéséhez, fogmosás stb. De már ehhez is hozzászoktunk. A korábbi beszámolók alapján, azokat az információkat kaptuk, hogy itt már nem olyan barátságosak a katonák, rendőrök az ellenőrző pontokon, mint Marokkóban. Így hát felkészültünk a legrosszabbra, és nagyot csalódtunk a pozitív értelemben. Az első Mauritániai napunk teljesen az ellenkezőjét bizonyította. A biztonsági erők mindenhol ott voltak és biztosították az utunkat, őrizték a tábort, segítettek, ha elakadt vagy eltévedt valaki. Utólag s külön köszönet nekik! Viccesen meg is jegyeztük, hogy veszélyesebb este bemenni a nyóckerbe, mint átautózni Mauritánián.
A reggeli eligazítás után elindultunk a már rég várt helyre a PartyBeach-re, és csak ezután kezdődtek az izgalmak. Úgy nézet ki, hogy a kocsinknak a mai nap még a sima aszfalt sem tetszet. Pár kilométerre a táborhely után a kocsi motorja felpörgött, hatalmas hangokat hallatva és hűtővizet fröcskölve adta tudomásunkra, hogy valami nagy baj történt. A kietlen úton félreálltunk, és megpróbáltuk kideríteni, mi is történt. Több csapat is megállt, hogy m történt velünk, hogy tudnak-e segíteni. Mivel, hogy még nem tudtuk mi a baj, úgy gondoltuk, hogy Évi, ha tud menjen tovább egy másik autóval, mert mi lehet, hogy sokáig szerelni fogunk és hárman folytatjuk tovább az utunkat ezen az etapon. Nagy szerencsénkre és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a kocsi egy pár perc után minden gond nélkül elindult. Hogy pontosan mi történ azt még nem tudtuk.
A mai nap az aszfaltos út után elkezdődött a első igazán sivatagos szakasz egy nemzeti park területén. A belépés helyének megtalálásában, nagy segítségünkre voltak katonák. (Megint segítetek!) Az eligazításon közölték mindenkivel, hogy ige csak 4 kerék meghajtású járművel menjen mindenki be. tavaly is sokan a dűnék között éjszakáztak, mert nem érték el a tábort, vagy eltévedtek.
A belépési ponton az útvonal koordinátáinak felírása után nekivágtunk a általunk ismeretlen hibájú autónkkal a sivatagnak és a versenyfeladatoknak. A feladatokat a és a útvonalat, a beharangozott figyelmeztetések ellenére is szinte hibátlanul teljesítettük. Nem akadtunk el, nem tévedtünk el, és még a partra is a dagály előtt megérkeztünk. Így minden gond nélkül el tudtunk autózni a táborhelyig.
Nagyon meglepődtünk, amikor láttuk, hogy Évi még nincs ott, hiszen ő a túra útvonalon jött. A tábor közvetlenül a tengerparton a dűnék között volt, gyönyörű helyen. Fürödtünk a tenderben, bár egy kicsit hideg volt, de jól eset a sok por után. Sajnos itt este kiderült, hogy Mauritániában, több csapatnak nem működött az mobil internetes kapcsolata, így nekünk sem, és tönkre mentek a sós víztől és levegőtől az invertereink is. Este, Évi még mindig nem volt sehol. Kicsit aggódtunk, de tudtuk, hogy jó helye szállt be. Az este elég viharos volt a parton és így nem igazán tudtunk jól aludni.

Hamarosan jelentkezünk

Évi, Tibi, Krisztián, Balázs, az autó éls az egész csapat jól van, jól haladnakl és folyamatosan teljesítik a napi követelményeket.

Az elmúlt napokban nem volt lehetőségük internetkapcsolat létrehozására, ezért csak holnap, vagy holnap után tesszük közzé az elmúlt napok eseményeit.

9. Nap - 2008. január 20. Dakhla - Nouadhibou

Egyre nehezebben indulnak a napok. Mindenki egyre fáradtabb, és a gépek is nehezebben tűrik már a megpróbáltatásokat. Ez a reggel is egy kempingben ért minket, de nem lehet okunk panaszra, mert legalább fürödni tudtunk rendesen.

A mai nap legfontosabb eseménye a Marokkóból való kilépés és a Mauritániába történő belépés. Felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű, de ami várt ránk, az minden várakozást felülmúlt. A marokkói kilépés során 4 különböző helyen kellett megjelenni. A határőrök, katonák és „hivatalnokok” mindenhol eléggé marconák voltak. Valószínű soha nem kellett eddig egyszerre 200-300 emberrel, útlevéllel foglalkozniuk… Miután már azt hittük, hogy utunkat az aknamező felé vehetjük, még egy helyen megállítottak, ahol újfent különböző papírokat kértek. Ez is megvolt, hát irány a senkiföldje. Nem túl hosszú a szakasz, nekem mégis óráknak telt mire átjutottunk rajta. A friss nyomokat követve haladtunk. Az út két oldalán mindenhol autóroncsok. Nem volt valami felemelő látvány… Kisvártatva megpillantottuk a mauritán határt. Aztán maradt is ez az állapot úgy 3 órán keresztül. Mert a határőrök, katonák, és társaik bizony nekiálltak imádkozni, teázni, pihenni egy kicsit. Mi pedig ott várakoztunk a tűző napon. A színünk egyre jobb . 3-kor úgy döntöttek, dolgoznak egy kicsit, és elkezdődött az újabb 2 órás procedúra. Az útleveleket, biztosítási papírokat egy rendkívül bizalomgerjesztő úriember szedte össze, majd elment velük. Kicsit aggódtam csak.. Aztán mindenkit egy bódéhoz hívtak, és egyenként visszaosztották a már pecséttel ellátott útleveleinket. Persze nem ilyen egyszerűen, mert abban a roppant jól felszerelt irodában egy adag útlevél – természetesen, amiben a mieink voltak – lekerült a földre és kicsit elfeledkeztek róla… Amikor ezt az akadályt is sikerrel vettük, átküldtek egy másik bódéba, ahol a kocsival kapcsolatos ügyintézés jött. A határt sikeresen elhagytuk, úgy fél 6 körül. Itt szeretnék köszönetet mondani Dr. Jutasi Balázsnak, aki francia nyelvtudásával és hihetetlen higgadtságával és tapasztalatával nagyon sokat segített a határátlépéseknél. (Kenya után ez szinte szórakozás lehetett neki )

Most már Mauritániában vagyunk. Innen rögtön a napi táborhelyre mentünk, bízva abban, hogy az itiner a valóságot fedi, és zuhany és hideg innivaló vár minket. Ismét nem kellett csalódnunk… nemhogy hideg üdítő, de még egy hely sem volt a parton, ahova el lehetett volna menni nyugodtan pisilni… Ezen már fenn sem akadunk különösebben. Leginkább azért nem, mert a hely gyönyörű volt. Közvetlenül az óceánparton töltöttük az estét, hihetetlen sziklaformációk alatt. Annak ellenére, hogy az óceán iszonyat hideg volt, többen – köztük Krisztián is – úgy döntött, hogy megmártózik egy kicsit a habokban. Állítólag kellemes volt. Én nem mertem bevállalni…

Este a fiúk még bementek Noadhibouba, kenyeret, innivalót venni, és pénzt váltani. Visszaértek, vacsiztunk, majd irány a sátor. Már szinte igénylem, hogy horkoljanak körülöttem, hogy nyugodtan tudjak aludni , de ennek is megvan a maga szépsége.

Holnap Nouamghar a cél, ahol este a Budapest-Bamako hivatalos „beach party”-ja vár ránk.

8. Nap - 2008. január 19. Tatuin bolygó - Dakhla

A mai nap volt az eddigi legunalmasabb, és éppen emiatt a leghosszabb is.

Az itinerben megadott amúgy sem rövid 650 kilométer helyett kb. 900-at tettünk meg. A napi célba, Dakhlaba délután 4 órára kellett volna beérni, ami több csapat számára fizikai képtelenség volt. Főleg, ha szem előtt tartjuk, hogy a helyi szabályokat mindenkinek be kellene tartania…

Laayoune városánál az autóból igen furcsa hangokat hallottunk, ami nem kis aggodalomra adott okot. Gyors átnézés után arra jutottak a fiúk, hogy a fék működik, más problémát pedig nem fedeztek fel, így haladtuk tovább Dakhla felé. 400 kilométert. A táj egyre monotonabb. Egészen addig tartott a monotonitás, míg meg nem pillantottuk az óceánt. Gyönyörű, ahogy összetalálkozik a mérhetetlen mennyiségű homok az óceánnal. Elképesztő sziklaformációk tették színesebbé a part látképét. Majd újra sivatag, ameddig a szem ellát. És szél. Amióta eljöttünk a tegnapi táborhelyről, a szél folyamatosan fúj, a levegő mindenütt tele van homokkal. Kicsit olyan a látvány, mintha köd lenne, a nap süt ugyan, de a mérhetetlen mennyiségű homok a levegőben meggyengíti az erejét. És nem utolsó sorban megnehezíti a haladást.

Ma már több katonai ellenőrzőpont volt, és az eddigiekkel ellentétben meg is állítottak többször is. (vagy meg akartak állítani, de lassúak voltak ) Mindig kérik a fiche-t, és hiába van minden rendben, bizony a „cadeu” itt már szinte kötelező.

Az esti táborhelyen volt meleg víz, rendkívül kulturált mosdók és shop is. Még Red Bullt is árultak - végre Nagyon kedvesek voltak, még teával is megkínáltak, amit tisztelettudóan visszautasítottam, miután a helyi erő két tagja is belenyúlt a nekem szánt pohárba .

Az autót este még szerelni kellett, amiben segítségünkre volt egy helyi szerelő. Megszerelték, rendbe tették, és megint olyan mintha új lenne. Nagyon jól bírja.

Holnap átlépünk Mauritániába.

7. Nap - 2008. január 18. Tata - Tatuin bolygó (valahol Tan-Tan és Smara között)

A mai napon kb. 480 kilométert tettünk meg. A táj folyamatosan változik. Még maradtak a hegyek, ugyanakkor megjelent a homok is. Gyönyörű tájakon vezettek át a versenyfeladatok, amik bizony megizzasztották a csapatot. A szakasz nagy része köves, homokos részeken vezetett keresztül, többször kellett kiszáradt folyómedreken átkelnünk, hogy eljussunk a feladatokhoz. A fiúk hegyet is másztak. Nem volt egyszerű, mert a homok folyamatosan hátráltatta őket. De felmásztak, nagyon ügyesek voltak. A pontot nem sikerült megszerezni, ami azért nem olyan nagy baj, mert senkinek sem sikerült megtalálni. Többek szerint rossz volt a koordináta.

A mai táborhely a sivatag középén volt, vagyis inkább a semmi közepén… Kis „kunyhók” álltak körben, amik tulajdonképpen skorpió- és kígyólakként funkcionáltak. Így a sátorozás mellett döntöttünk. Este még főztek a fiúk vacsit, megvitattuk az élet nagy dolgait, majd szép lassan visszavonultunk. Az éjszaka rövid volt, és hideg. Reggel gyors pakolás, majd eligazítás, és pontban 8-kor indulás.

A mai nap okozott egy kis felháborodást a versenyzők nagy részénél. Többen, többször találkoztunk túrás rajtszámú autóval versenypontokon, ami minden versenyszabálynak ellent mond. Ezt jeleztünk a versenybíróknak is, akik megpróbálták kideríteni mi is a helyzet. Ma reggelre, arra a döntésre jutottak, hogy megnézik a GPS-eket, és csak akkor fogadják el a feladatokat, ha fotó is készül a versenypont helyszínén a versenyzőkről. Reméljük, hogy innentől mindenki betartja a szabályokat, és megmarad a verseny tisztasága.

6. Nap - 2008. január 17. Tinerhir - Tata

Összefoglaló

A mai szakasz volt az egyik legkeményebb. Tinerhirből nagyon nehéz út vezetett Tata felé. Át kellett kelnünk egy hágón, ahol nagyon szűk volt a hely, és nagyon mély a szakadék. Némi konfliktust okozott ez az útvonal a csapaton belül. Ketten minden kétség nélkül azon az állásponton voltunk, hogy ne kockáztassunk, és menjünk a könnyebb és biztonságosabb útvonalon, így veszítve a versenypontokból, ketten pedig amellett voltak, hogy menjünk a hágón át. Ők nyertek, arra mentünk. Nagyon nehéz szakasz volt, de elmondhatatlanul gyönyörű tájakat láttunk. A legmagasabb pont 2306 méter volt. A hegyről lefelé jövet pálmaligetek, és oázisok színesítették a tájat. Szó szerint. Ilyen zöld füvet talán még sosem láttam. Miután a hegyet legyőztük, át kellett jutnunk a kősivatagon. Káprázatos a táj. Szintén nehéz szakasz volt, mert a maximum sebesség úgy 20 km/h lehetett. Nagyon lassan tudtunk csak haladni. Két órával naplemente előtt még bőven a kősivatagban voltunk. Kicsit reményveszett volt a csapat egy része, aztán az optimizmus megint felülkerekedett. Megcsináltuk, beértünk Tataba, elfoglaltuk a szállodai szobákat, lemostuk magunkról az út porát, és kipihentük a nap fáradalmait.

Úgy gondoltuk, hogy ezt a napot érdemes lenne több szemszögből is bemutatni, így én is leírom saját érzéseim.

„Miután reggel ismételten az Én belső órámhoz viszonyítva igen korán keltünk (6 óra), összepakoltunk, és meghallgattuk a napi eligazítást. A szervezők kiemelten felhívták a figyelmet, hogy a mi nap nagyon veszélyes szakasz és csak négy kerék meghajtású járművel menjen fel valaki a verseny útvonalra. Felhívták mindenki figyelmét, hogy ha a hágón ami az Atlasz-hegységen keresztül vezet, ha valaki elakad, akkor ott nem tudnak segíteni, és vissza sem lehet fordulni. Az út, ahogy azt mi is megtapasztaltuk olyan keskeny volt, hogy megfordulásra, vagy előzésre egyáltalán nem volt lehetőség. Sőt egy rossz mozdulat esetén az ember könnyen egy 100 méteres szakadék alján köthet ki. Ezt előző napon több a Budapest-Bamako versenyt megjárt csapat is jelezte felénk. És ők nem támogatták, hogy a mi imbolygó megterhelt autónkkal nekivágjunk a verseny útvonalnak.

Ezzel a tudattal vágtunk neki az aznapi etapnak. Az útvonalat a csapat fele támogatta a másik fele nem! Igazából azt a kavargó érzést nehezen tudnám megfogalmazni, ami az egész úton éreztem. Jó is volt, meg nem is! Minden esetre a táj, amin áthaladtunk az egyszerűen lenyűgöző volt, de legközelebb gyalog mennék. Bár úgy egy kicsit hosszú lenne, vagy talán egy kisebb autóval, és természetesen én vezetnék.

A egész útra jellemző, hogy a kietlen és szinte lakhatatlan helyeken élnek az emberek, és bukkannak elő kéregető gyerekek az út mellett. Láttunk úgy gyerekeket azt ú mellett, hogy a környéken sehol nem láttunk semmilyen házat vagy települést. Mindenesetre nagyon rossz nézni, ahogy azt mutogatják a szájuk felé, hogy enni kérnek.

A hegyek után egy kicsit megkönnyebbültünk, hogy sík terület következik. Bár ne tettük volna! Zagora után rámentünk egy épülő széles útra, de sajnos nem sokáig, és ami ezután következet az hab volt a hegyi út tetején. Miután az útnak vége lett elkezdődött az amitől félünk. Egy olyan nagy kövekkel teli útszakasz, ahol csak 5-20 km/h-val ehetett menni. Mindez kb. 120 km-en keresztül. Korábban kiderült, hogy tavaly több csapat is bent éjszakázott a kősivatagban, illetve több autó is felmondta a szolgálatot itt. A naplemente előtt egy órával amikor még legalább 200 km volt előttünk, úgy gondoltuk ránk is ez a sors vár, de megúsztuk. A kősivatag utolsó szakaszán, már elkezdtek építeni egy széles főutat, így a készülő út töltésén végig tudtunk száguldozni a főútig, ahol már egyenesen tudtunk menni a Tata-i szállásunkra. Ezt a napot annak ellenére, hogy voltak negatív élményeim is, pozitív élményként könyvelem el az életemben. A nap végén azért megköszöntem Tibinek, hogy túléltük ezt a napot!!! Ő volt az aznapi sofőr.

A szállás annak ellenére, hogy le volt foglalva természetesen ma sem állt rendelkezésre, de ezt már megszoktuk, mivel eddig sehol nem tartották a foglalt szobát, bár visszaigazolták a foglalást. A utolsó két szobát sikerült megkapnunk nagy szerencsénkre, melyet a Mitax csapat egyik tagja osztott meg velünk. Ezután a kalandos és „rémisztő” nap után kellemesen aludtunk, altatni nem kellett minket.

Krisztián"

5. Nap - 2008. január 16.

Reggel hatkor indultuk el a szállodából, hogy elinduljunk Afrika szíve felé. A mai cél Tinerhir városa volt. Két út közül választhattunk, egy hosszabb, de könnyebb, és egy rövidebb, de nehezebb megoldás szerepelt az itinerben. Habitusunkhoz mérten, a másodikat választottuk. Nem bántuk meg. Gyönyörű tájakon vezetett az út, át az Atlasz hegységen. 3 feladatuk maradt erre a napra, amiket sikeresen meg is oldottuk. A helyzet fokozódik… egyre több az út szélén álló, kéregető gyerek és felnőtt egyaránt. Szörnyű a látvány, ami ezután csak rosszabb lesz…
Már majdnem megérkeztünk a napi célhoz, amikor Balázs konstatálta, hogy eltörhetett a lengéscsillapító konzolja. Gyors anyagbeszerzés után eljöttünk a szállodáig, majd Ő indult is tovább, újabb szerelőt keresni. Mostanáig még nem ért vissza, így kicsit izgulunk, hogy mi is helyzet az autóval.

A szálloda egyszerűen miden várakozást felülmúl. Beszéljenek helyettem majd a képek.
Holnap reggel hatkor indulnunk kell tovább, Tata a holnapi cél.

4. Nap - 2008. január 15.

Éjfél után érkeztünk meg Almeriaba, abba a városba, ahonnan a komp indult. Itt még meg kellett oldanunk egy feladatot, ami igencsak elhúzódott. John Lennon szobrát kellett megtalálni. Meg is találtuk, de mivel erősen hajnalodott, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk szállodába aludni. Az éjszakát John mellett töltöttük.
Reggel korán elindultunk a komphoz. Megvettük a jegyeket, majd várakozás következett. Mivel a kocsi igen magas, így a legutolsók között engedtek fel minket. Fél 10 után el is indultunk Afrika felé. Az kompút kb. 3 és fél óra volt, amit leginkább alvással töltöttünk. Krisztiánnak akadt némi problémája a gyomrával, de a horizont folyamatos bámulása kihúzta őt a bajból J Annak ellenére, hogy mindenki minimum 3 órás várakozásra számított a marokkói határon, nekünk kb. 30 óránkba telt átjutni. Hát igen… J
Nador városa felé tartva megdöbbentő látvány tárult a szemünk elé. Elmondhatatlan mennyiségű szemét, vályogkunyhók, és iszonyat rossz minőségű utak fogadtak. Welcome to Africa! A szállodánk marokkói mértékkel 4 csillagos volt. Nem panaszkodom, volt meleg víz, ágy, mi kellhet még?! A tisztaságot inkább nem firtatnám.
A szállodában nagyon kedvesek voltak az emberek, segítettek a fiúknak egy szerelőt keríteni. Igaz elég messze a szállástól, de legalább volt. Az autón folyamatosan kb. 15 ember dolgozott, rendkívül szakszerűen, miután kézzel, lábbal, rajzokkal sikerült nekik elmagyarázni, hogy mit is kéne megreparálni. Ezek a következők voltak: kipufogó tömítés, motorblokk tömítés, egy laza olajcsere, a CB antenna felkerült a tetőre, és a lengéscsillapítót is helyrerakták. Több helyet bejártuk alkatrészt keresve. Eközben megtapasztalhattuk a nadori taxizás gyönyöreit… A szerelést kb. 7-re be is fejezték, nagyon korrektek voltak, amiért cserébe kaptak egy csomó ajándékot, persze a javítás árán felül. Ezután visszamentünk a szállodába, és a jól megérdemelt pihenés következett.

3. Nap - 2008. január 14. Meyreuil – Almeria…

A reggeli eligazítás után elindultunk a Budapest-Bamako leghosszabb napjára. A hivatalos táborhely 1102 kilométerre van Meyreuiltól, de mi ezt – csak és kizárólag saját magunk szórakoztatására – meghosszabbítottuk Almeriaig. Ebből a dél-spanyolország városból indul a komp, holnap reggel 9-kor Nadorba, Marokkóba.
A mai napi versenyfeladatok némileg hanyagolásra kerültek, leginkább a levezetendő táv miatt. Kettő feladatot sikeresen megoldottunk, majd néhány száz kilométer következett az autópályán. Lényegében ebből áll a nap. Megyünk, megyünk és megyünk.
A táj látvány szempontjából a közelébe sem ér a tegnapinak. Sajnos. Láttunk sok pálmafát, na és a tengert, de megközelítőleg ennyi. A nap gyönyörűen süt, kb. 13-14 °C lehet, kifejezetten kellemes, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy szombaton még majd’ megfagytunk a Kossuth téren. És ennél már csak melegebb lesz J (leszámítva persze az éjszakákat)
Az autó még mindig remekül teljesít, annak ellenére, hogy adódtak problémák. A tetőcsomagtartó elrepedt, amit átmenetileg megszereltek a fiúk, valószínűleg Marokkóban kerül majd sor a meghegesztésére. Ugyanez a helyzet a hátsó lengéscsillapítóval is, szintén javítani kell majd rajta egy kicsit. Remélem, egészen a fiúk hazaérkezéséig ezek lesznek a legnagyobb problémák.
Holnap már Afrikában vagyunk. Indul az igazi kaland!

Képeinket itt találod meg!!!

http://picasaweb.google.com/bezzeghkrisztian

2. Nap - Visszatérek egy kicsit a tegnapi naphoz.

Mivel a foglalásunkat nem „találták” meg a hivatalos szálláson, így más megoldás után kellett néznünk. A közelben több szállodát is megnéztünk, majd a legutolsó, két csillagos megoldás mellett döntöttünk. Sikerült egy kétágyas szobát kapnunk, amiben hárman aludtunk. Kicsit szűkös volt, de megoldottuk.

A reggeli eligazításra természetesen pontosan érkeztünk. Megkaptuk a versenyfeladatokat, majd 7 óra után pár perccel el is indultunk. Az első feladatot simán megoldottuk. Egy szobrot kellett megtalálni, amin egy évszámot kellett keresni. Parádésan megoldottuk eme nehéz feladatot, majd mentünk is tovább a következő feladatra. Az út gyönyörű tájakon vezetett, hiba lett volna kihagyni. A francia Riviéra szépségét leírni szavakkal nem lehet. Lélegzetelállító!
A feladat megoldásához fel kellett menni egy hegy tetejére, ott egy szélzsák megtalálása volt a cél. Ahhoz, hogy azt és az elrejtett ládát megtaláljuk, elég sokat kellett gyalogolni is, de megérte, gyönyörű panorámájú helyre vezettett! Megcsináltuk. Ezt is kipipálhatjuk.
Harmadikra Rougiers nevezetű faluban kellett megtalálnunk a Saint-Jean vár romjait. Keskeny, kanyargós hegyi utakon vezetett az út a várhoz. Elég kemény terepezés következett egészen a várig. Az autó és a mai napi sofőrje ismét bizonyított.
Innen már egyenesen a szállása vezetett az út. 7 előtt beérkeztünk. Leadtuk a feladatlapot majd a jól megérdemelt pihenés következett, ja meg egy kis javítás, mert eltört a csomagtartónk. Reggelig még sok az idő!!!

1. Nap - Reggel 8 után valamikor sikerült elhagynunk a Kossuth teret.

A mai nap lényegében az autó megismerésével telt. Ezt a mai napra kapott versenyfeladatok kissé megnehezítették. Jeges, sáros utak, hegyoldalak között, csúszkálva lehetett csak teljesíteni a feladatokat. Például betűt keresni egy lövészárokban. Na ez az, ami nekünk nem jött össze, pedig küzdöttünk! És éppen ezért, elég sok időt vesztettünk, ami nem szegte kedvünk, töretlnül mentünk előre. Mérlegelvén a feladatok nehézségét, az idő hiányát, és Velence messzeségét úgy dötöttünk, hogy inkább a mai etap végére koncentrálunk. Lassan ott is vagyunk J (majnem időben, most van fél 8 és még van hátra 40 kilometer…)

Az autó tökéletes. Egy saját építésű Toyota Landcriuser. Ez a mai az első hosszabb útja. Büszkék vagyunk rá! Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen remekül teljesít.

Ha az autót megemlítettük, akkor a sofőrről is illik néhény szót ejeni. Reggel óta szinte megállás nélkül vezet, és ugyan meg kellett szokniuk egymást a géppel, mostanra teljes az összhang.
Holnap újra jelentkezünk.

Thuraya Műholdas telefonszámunk

0088216-33342696

A 3.Budapest-Bamako indulói már gyülekeznek a Kossuth téren.

2008. Január 11. 22:10, Budapest-- Az 3. Budapest-Bamako indulóinak többsége már felsorakozott a Kossuth téren. Jelenleg közel száz autó és motor várakozik a holnap reggeli indulásra.

Megérkezett a címvédõ bajnok páros Juraj Ulrich és Daniela Ulrichova, és a Budapestrõl induló külföldi csapatok zöme is itt van már. Begördült a rajthoz Travel Channel K-Team két pilótája Kevin Smith és Kevin Foster is a 25 éves Polski 126-osukkal. Õk ha nem is nagy esélyesek a gyõzelemre, mindenképp a futam kedves színfoltjai lesznek.

A kora esti órákban elkészült a rajtrámpa, és kilenc után befutott Villám Géza is. A jelenlévõ indulók nagy örömére a futam szervezõje bejelentette, hogy a kora esti órákban a nyugat-afrikai Guinea Bissauban letartóztatták a karácsonyi mauritán vérengzés tetteseit.

"Mauritániából kaptam egy hívást a futam ottani képviselõjétõl, aki arról tájékoztatott, hogy a hír hallatára, az ország nagyobb városaiban, az emberek az utcára vonultak és örömükben táncolnak "- mondta a volt rádiós.

"A rajtra minden készen áll." - tette hozzá a futam ötletgazdája. A mali és a magyar himnusz után Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes indítja el a futamot, reggel 8 óra elõtt.

Palik, Szalay nem indul a Budepest-Bamakon

Hoppon maradt szlovák Dakar csapatok lépnek a helyükre

2008. Január 5., Budapest – A Budapest-Bamako rally szervezői még tegnap felajánlották a lefújt Dakar magyar indulóinak, hogy ingyen és bérmentve helyet szorítanak nekik a már betelt Bamako rallyn. A Szalay Dakar Team és a Palik Racing Team a mai nap folyamán jelezte, hogy nem kívánnak élni a felajánlott lehetőséggel.

“Szalay Balázs ma reggel hívott fel és úriember módjára köszönte meg a lehetőséget, majd tájékoztatott, hogy nem szándékoznak Mauritánián áthaladni” - mondta Szabó Gál András, a Budapest-Bamakor rally szervezője. Palikék közvetítőn keresztül jelezték, hogy inkább Budapestet választják a Szahara helyett.

A Bamako szervezőit tegnap délután több szlovák csapat is megkereste, és jelezték, hogy szívesen átigazolnának a magyar futamra. Vladimir Nemajer és Petr Prohazka már csak Palikék döntésére várt. A Dakaron 389-es rajtszámmal induló szlovák csapat még nem döntötte el, hogy Budapestről rajtol, vagy az első három európai etap kihagyása után Almeriában csatlakozik a Budapest-Bamako mezőnyéhez. Részvételükkel a szlovák csapatok dominanciája tovább erősödhet a Bamakon. A tavalyi versenyen az első két helyezett szlovák csapat volt.

“Sajnáljuk, hogy a magyar Dakar csapatok nem élnek a felkínált lehetőséggel és a hazai közönségnek egy tisztelet kört sem írnak le a Szaharában” – mondta L. Laki László, aki idén másodszor indul oldalkocsis Ural motorkerékpárjával a Bamakon.

A Dakar rally eltörlése a Bamako szervezői szerint a francia sivatagi show hanyatlásának a kezdetét jelentheti. “Véleményünk szerint a Dakart alaposan újra kell értékelni, ha fenn kívánnak maradni. A futamnak sosem volt célja a volt francia gyarmatok fölemelése, vagy megsegítése. Egy neokolonialista alapokon nyugvó gazdasági vállalkozás a mai világban nem élhet meg nemzetközi sporteseményként” – tette hozzá a Bamako rendezője.

A Budapest-Bamako résztvevői több százezer euró értékben szállítanak segélyadományt a világ 5. és 6. legszegényebb országába. Adományként egy kutat már ki is ástak a Szaharában. Az egyik csapat egy mentőautót adományoz egy Mali falunak. Orvosi műszereket, gyerekruhákat, komputereket és autókat is ajándékoznak majd Maliban és Mauritániában a futam résztvevői.

Várják a Dakar magyar indulóit a Budapest-Bamako Rallyn

Budapest, 2008. január 04. – A Budapest-Bamako Rally szervezői szívesen látják a ma délben lefújt Dakar Rally magyar indulóit. A biztonsági okokból ma délben lemondott Dakar Lisszabonban tartózkodó indulói január 15-én Almeriában csatlakozhatnak a Budapest-Bamako mezőnyéhez.

„Megdöbbentett a hír és csak együttérzésünkről tudjuk biztosítani a magyar csapatokat”- mondta Szabó Gál András, a magyar szervezésű futam szellemi atyja.

„Eddig három Dakaros csapat keresett meg, hogy indulni szeretnének a Bamakón” – tette hozzá a volt rádiós.

A Budapest-Bamako Rallyra a jelentkezés már októberben lezárult, ezért új csapatok már nem tudnak nevezni. A Dakar magyar legénységeinek viszont a futam szervezői szívesen helyet szorítanak.

A mauritán terrorcselekmények és fenyegetések elsősorban francia állampolgárok ellen irányulnak. A magyar Külügyminisztérium nem adott ki hasonló intést. Göncz Kinga külügyminiszter levélben köszöntötte a Budapest-Bamako indulóit. „Kezdeményezésük a nemzetközi civil együttműködés egyik szép példája” – írta levelében Göncz Kinga a verseny szervezőinek.

Nemzetközi segítséggel támadják a Szaharát a magyar csapatok

Chewbacca jelmezben és Velorex-szel a 2008-as Budapest-Bamakon

Budapest, 2008. január 3. – Lázas munkában vannak a Budapest-Bamako, a Nagy Afrikai Futam szervezôi, hogy jövô hét szombatra mindennel elkészüljenek. Ekkor ugyanis közel 400 résztvevô áll majd rajthoz Budapesten, Londonban, Lisszabonban és Brüsszelben. A 300 fôs magyar kontingens számára a Parlament elôtt dördül majd el a rajtpisztoly január 12-én reggel 8-kor. Az Angliából, Portugáliából és Belgiumból induló csapatok január 15-én a spanyol tengerparton, Almeriánál csatlakoznak a magyar legény- és leányságokhoz.

“Évrôl évre nagyobb a nemzetközi érdeklôdés a futam iránt” – nyilatkozta Villám Géza, ex-rádiós, a futam kitalálója. “A lengyel, cseh és szlovák indulók mellett most egyre több brit, norvég, német, belga és portugál csapat is versenybe száll” – tette hozzá a szervezô.

A Budapest-Bamakon verseny - és túra kategóriában lehet indulni. A versenyzôk tájékozodási feladatokkal és a napi etapok pontos teljesítésével szerezhetnek pontot. A túra kategóriában indulóknak a táv leküzdése a cél. Viszont az összes induló részt vesz a Teréz Anya Jótékonysági díjért vívott küzdelemben. Ezt az idén is az a csapat kapja, amelyik a legkiemelkedôbb jótékonysági munkát végzi a Bamako Rally során.

A Budapest Flotta névre hallgató csapat például egy mentôautóval indul, amelyet a futam után egy mali falunak adnak ajándékba. Az Afrikai Magyar Egyesület és a norvég Polar Bears csapat adományaiból pedig már el is készült az a kút, amely egy piciny szaharai faluban 300 családnak biztosít majd tiszta ivóvizet. “Hihetetlen nagy ajándék ez. A Budapest-Bamakot örökre imáinkba fogjuk foglalni” – mondta a munkák befejeztével El Geddiyában a település elöljárója.

A pontversenyben is kiélezett küzdelemre lehet számítani, hiszen a magyar szervezésû futamon eddig mindig szlovák csapatok végeztek a dobogós helyeken. Északi szomszédaink hegemóniáját szeretné megtörni a DLC Racing Africa csapat. Autójukat a nyolcszoros magyar tereprally bajnok Gál “Baba” István építette. “Fô célunk, hogy a verseny történetében először egy magyar csapat tagjai vehessék át az elsô helyért járó kupát” – nyilatkozta Dobrosi Zsolt a DLC kapitánya.

A jótékony és versengő résztvevôk mellett a Budapest-Bamakora oly jellemző „flúgosok“ is szép számban képviseltetik magukat. Budapestrôl rajtol az az angol duó, akik egy Kis Polskival szeretnék átszelni a nagy sivatagot. A Family Frost For Africa csapata egy zenélô fagyis kocsival indul, de lesz Ikarus csuklós busz, Dacia, Velorex és tehén mintás URAL is. A legbizarabb induló minden bizonnyal az a férfi lesz, aki nem merte a feleségének elmondani, hogy benevezett a Budapest-Bamako idei futamára. Identitása megörzéséért a Star Wars egyik híres figurájának, Chewbacca-nak, öltözve szeretné megtenni a közel 9000 kilométeres távot. “Otthon azt mondtam, hogy szakmai továbbképzésre megyek”- mondta a rejtélyes résztvevô.

A harmadik alkalommal megrendezendő futam mezőnye 2008. január 12-én rajtol a Parlament elôl, és 8896 kilométer megtétele után érkezik a Mali Köztársaság fôvárosába január 27-én.