Afrikából jelentik

Január 19. Hétfő

Újabb hajnal újabb kihívás. Franciaország méltán híres borvidékén bolyongva próbáljuk megtalálni a feladatban szereplő keresztet, ami a következő feladat irányát hívatott tudatni a versenyzőkkel. A szőlőhegy amin nincsenek jelölt utak, vagy csak a fáradság miatt több mint 3 órára van szükségünk a feladat leküzdéséhez. Hát ha így haladunk csak álom marad Afrika.

Reggel 8h-kor egy autópálya melletti étteremnél állunk meg egy kicsit pihenni, felfrissülni és megbeszélni a továbbiakat. Mindenki kimerült fáradt a most már két napja tartó rohanástól. Osztunk szorzunk az éjfélkor induló kompot (már megint éjfél) el kell érnünk, mert ha nem akkor elveszítjük az eddig megszerzett pontjainkat is. Újra úton. Franciaországon átrohanunk, Spanyolország látnivalóit az autópályáról szemléljük. Nem hagyják ki a nemzeti látnivalók reklámozását sem. Tudjuk a bikaviadalok országában vagyunk. Dél Spanyolország narancsligeteinél is találkozunk megoldásra váró feladattal. Sietnünk kell. A kompjegyet 11-ig kapjuk kézbe Almeria kikötőjében. Az utolsó két feladatot 450 méter választja el egymástól. Vonz a kihívás minket. Már csak egy óránk van hátra 110 kilométer megtételére és a feladat megoldására. Na hajrá és nekirugaszkodunk a tengerpartnak. Amikor siet az ember akkor hibázik. Kétkerék hajtással a felszerelésekkel együtt több mint 2 tonnás autó azonnal elássa magát. Már Európában sikerül elakadnunk. Ezt a blamázst. 4wd és némi kézi segítséggel kiszabadítjuk magunkat. (5 perc veszteség) Ráadásul mindezt a vízimentők tornyának lábánál. Reggel elsőként minket kellet volna menteniük. Rohanás a következő pontra, kidőlt táblán van a jel. Nagygázzal indulunk az autópályán. Csörög a telefon a Herczegh Speciáltransport team most állt meg Almeriától 50 km-re kivenni a kötelező pihenőidejét. (jobban haladnak mint mi)
Döntünk meglepjük őket. Nem egészen fél óra múlva megállunk a kamion mellet. Pont interjút adnak a Danubius rádiónak. Nem is zavarjuk őket, köszönés, néhány szóban érdeklődünk az útjuk iránt, és hajtunk tovább.

Almeria főutcáján felidézzük, hogy egy évvel korábban John Lenon szobrát kerestük itt hajnal háromkor. A portás már zárná a kaput amikor beesünk a kikötőbe, 11.03h rohanás a pénztárhoz. A pénztáros hölgy szúrós tekintete fogad minket. Néhány kedves szó meglágyítja a szívét. Megkapjuk a jegyünket. A Vadlibák csapat akkor esik be az ajtón amikor a vámtiszt velünk ordibál, hogy neki már rég lejárt a munkaideje. Fél 12.kor beparkolunk a hajó gyomrába, ahol már jó néhány Bamakos autó várja a több mint hat órás utat Afrikába. Itt fedezzük fel András Peugeott 504-esét is. Éjfélkor a hajó indulásával egy időben megkezdem az elmaradt napok történetének írását is. A már Bamakot megjárt Veteránok az első bálozóknak tartanak élménybeszámolót. Erre is jó a hosszú hajóút, összehozza a csapatot. Hajnal három is elmúlik mire elcsendesedik a magyar csapat. Sokunknak az indulás óta ez az első éjszakája, hogy 1-2 óránál többet alszik. Mindenki más érzésekkel várja Afrikát.



Január 20. kedd

Verőfényes napsütés helyett szakadó eső hangjára ébredünk Marokkóban. Már kilenc óra is elmúlt mire ha hajó kikötött. Mi panaszkodunk a Magyar bürokráciára, próbálj belépni Marokkóba. A hajon kitöltött papírral elmész az irodába ahol a benti vámtiszt beléptet az országba, majd az kapsz egy papírt az autóhoz amivel a rendőr belépteti az autót. Ezután a kinti rendőr leellenőrzi, hogy a benti tényleg a te autódat léptette be. Ha mindezzel végeztél akkor még egyszer utoljára a kinti vámtiszt leellenőrzi, hogy tényleg téged, a te autóddal léptettek be az országa. A itt kapott papírt a kilépésig meg kell őrizni. Ha útközben elveszted akkor kegyetlenül visszafordítanak a beléptető határhoz és kezdheted előröl az egészet. Tavalyhoz képest sokat fejlődtek, nem egészen két óra múlva már városban kerestük az első feladathoz vezető utat. Az őszi esőzések utáni pusztulással nyomaival már az első kilométerek után találkoztunk. A faluban amelyben a következő feladat gps koordinátáját kellett megtalálnunk, annak ellenére mosolyogva fogadtak minket, hogy a vályogházaknak több mint a 90%-a összedőlt. Az teljes újjáépítésre még éveket kell várni. Ennek ellenére bajban is örülnek az életnek és megélik azt. Innen a Marokoi fennsíkón keresztül indultunk az Atlasz hegység hágója felé, hogy elérjük a mai 750km-es etap végét Merzouga-t. Afrikában bármi, bármikor megtörténhet veled, mindig minden változik és csak az a biztos ami már elmúlt. Így esik meg, hogy a szakadó jégeső miatti kényszerpihenőnket a sarki hamburgeresnél töltjük. Akkor megismert barátainkkal teveburgert eszünk. A „Samooe” ahogyan a tevét nevezik itt az egyik elterjedt élelmiszer.

Kényszerszünetet követően immár jóllakottan folytatjuk utunkat. Észrevétlenül kúszik fel az út 1600 méter magasba. A fennsíkon a gps koordináta alapján megadott tereptárgyakat, feliratokat kell megtalálnunk. Nem mindegyik sikerül, nem feltétlen a mi hibánkból. Az összedőlt hidak, elmosott utak jelzik, itt is a természet az úr. Atlaszhoz közeledve a hőmérséklet lecsökken az eső havazásra vált át. A következő feladathoz egy kisfalut kell megtalálni az út mellett. A falu főterétől 230 fokra, 1.3 km-re található egy híd amit két erőd vigyáz. Az erődben van elrejtve a keresendő betű. A falu bejáratot elvétettük. A főúton megfordulás közben ráhajtottunk a padkára, hiba volt. Tengelyig süllyedtünk az agyagos sárba. Még jó, hogy van nálunk homokvas. Igaz Afrikában melegre és homokra számítottunk, most -5 fokban, havazásban a sárból segít kijönni. Sikerrel járunk. A sárból kiszabadulunk, viszont az elrejtett betűt nem találjuk meg. Örülünk,hogy újra úton vagyunk a célunk felé. Az Atlasz egy új arcát ismertük meg. Amíg tavaly 24 fok verőfényes napsütés várt ránk, most havas táj, szélvihar és jeges utak.

Az Atlaszt elhagyva a havazás is megszűnik, viszont pillanatokon belül ránk köszönt az este. Már csak néhány feladatot kell megoldanunk, reményeink szerint hajnal kettő körül ágyba kerülünk. Az utolsó feladattól két út is vezet az etap végéhez. Mi a rövidebb utat (80 kilométerrel rövidebb) választjuk,igaz ez nem aszfalt,hanem egy jó minőségű földút. Tíz kilométer megtétele után egy kb 25-30 méter széles patak állja utunkat. Hasonló patakon a nap folyamán már többön is átmentünk. Szokás szerint megálltunk, megnéztük, ennek az alja is köves volt tehát nekivágtunk. A feléig sem jutottunk amikor az autó alja felült a meder aljában, tengelyig süllyedtünk a kövek közé. A 20 cm-er mély víz az ajtónk alját nyaldosta. Se előre-se hátra. Éjszaka közepén állsz egy patak közepén elakadva a legközelebbi lakott területtől 100 km-re és az első gondolatod milyen szép csillagos az ég. Lekapcsoltuk a lámpákat és gyönyörködtünk a éjszaka szépségében. Minden nyugodt és csendes. Paradoxon helyzet a bajban is a pozitív dolgokat vesszük észre. Akár reggelig is csodáltuk volna az eget, de egy idő után neki kellett állni kiszabadítani magunkat a szorult helyzetünkből. Lapátolás,csörlőzés következett ami eltartott egy darabig. Élményekkel teli napunk után hajnal 4 körül értünk be a reggeli eligazítás helyszínére. Itt ért véget a 3 napos Szupermaraton, és kezdődik az igazi afrikai kaland.
Folytatjuk...