9. Nap - 2008. január 20. Dakhla - Nouadhibou

Egyre nehezebben indulnak a napok. Mindenki egyre fáradtabb, és a gépek is nehezebben tűrik már a megpróbáltatásokat. Ez a reggel is egy kempingben ért minket, de nem lehet okunk panaszra, mert legalább fürödni tudtunk rendesen.

A mai nap legfontosabb eseménye a Marokkóból való kilépés és a Mauritániába történő belépés. Felkészültünk arra, hogy nem lesz egyszerű, de ami várt ránk, az minden várakozást felülmúlt. A marokkói kilépés során 4 különböző helyen kellett megjelenni. A határőrök, katonák és „hivatalnokok” mindenhol eléggé marconák voltak. Valószínű soha nem kellett eddig egyszerre 200-300 emberrel, útlevéllel foglalkozniuk… Miután már azt hittük, hogy utunkat az aknamező felé vehetjük, még egy helyen megállítottak, ahol újfent különböző papírokat kértek. Ez is megvolt, hát irány a senkiföldje. Nem túl hosszú a szakasz, nekem mégis óráknak telt mire átjutottunk rajta. A friss nyomokat követve haladtunk. Az út két oldalán mindenhol autóroncsok. Nem volt valami felemelő látvány… Kisvártatva megpillantottuk a mauritán határt. Aztán maradt is ez az állapot úgy 3 órán keresztül. Mert a határőrök, katonák, és társaik bizony nekiálltak imádkozni, teázni, pihenni egy kicsit. Mi pedig ott várakoztunk a tűző napon. A színünk egyre jobb . 3-kor úgy döntöttek, dolgoznak egy kicsit, és elkezdődött az újabb 2 órás procedúra. Az útleveleket, biztosítási papírokat egy rendkívül bizalomgerjesztő úriember szedte össze, majd elment velük. Kicsit aggódtam csak.. Aztán mindenkit egy bódéhoz hívtak, és egyenként visszaosztották a már pecséttel ellátott útleveleinket. Persze nem ilyen egyszerűen, mert abban a roppant jól felszerelt irodában egy adag útlevél – természetesen, amiben a mieink voltak – lekerült a földre és kicsit elfeledkeztek róla… Amikor ezt az akadályt is sikerrel vettük, átküldtek egy másik bódéba, ahol a kocsival kapcsolatos ügyintézés jött. A határt sikeresen elhagytuk, úgy fél 6 körül. Itt szeretnék köszönetet mondani Dr. Jutasi Balázsnak, aki francia nyelvtudásával és hihetetlen higgadtságával és tapasztalatával nagyon sokat segített a határátlépéseknél. (Kenya után ez szinte szórakozás lehetett neki )

Most már Mauritániában vagyunk. Innen rögtön a napi táborhelyre mentünk, bízva abban, hogy az itiner a valóságot fedi, és zuhany és hideg innivaló vár minket. Ismét nem kellett csalódnunk… nemhogy hideg üdítő, de még egy hely sem volt a parton, ahova el lehetett volna menni nyugodtan pisilni… Ezen már fenn sem akadunk különösebben. Leginkább azért nem, mert a hely gyönyörű volt. Közvetlenül az óceánparton töltöttük az estét, hihetetlen sziklaformációk alatt. Annak ellenére, hogy az óceán iszonyat hideg volt, többen – köztük Krisztián is – úgy döntött, hogy megmártózik egy kicsit a habokban. Állítólag kellemes volt. Én nem mertem bevállalni…

Este a fiúk még bementek Noadhibouba, kenyeret, innivalót venni, és pénzt váltani. Visszaértek, vacsiztunk, majd irány a sátor. Már szinte igénylem, hogy horkoljanak körülöttem, hogy nyugodtan tudjak aludni , de ennek is megvan a maga szépsége.

Holnap Nouamghar a cél, ahol este a Budapest-Bamako hivatalos „beach party”-ja vár ránk.