SPORTime Média Csapat blogja

Február 2. hétfő

A tegnap megbeszélt reggel 7 órai találkozóra csak egy csapat érkezik meg. Velük indulunk vissza az iskolához. A kora reggeli csúcsforgalomban nem is olyan egyszerű átvágni a városon. Majdnem két óra alatt tesszük meg a nem egész 10 km-es utat. Az iskolában már nagyüzem van. Mindenhol gyerekek rohangálnak. Mi Megkeressük az igazgatót. Ez nem egy egyszerű feladat. Hét iskola van egyben, mindegyiknek van külön igazgatója. A hét iskolát egy igazgatótanács vezeti. Velük kell egyeztetni a lepakolásról. Amikor ez megvan már simán megy minden. Diákok jönnek segíteni. Mindjárt válogatják is a felszerelést, úgy hordják be a raktárba. Pakolás után szeretnének megvendégelni minket. Nem fogadjuk el, de szívesen körülnézünk. Alkalmi idegenvezetőnk az angoltanár, visz körbe az iskolákon. Hét iskola van egybeépülve 5000 gyerek jár ide az 5-évestől a 20 évesig. Egy osztályban 60-70 gyerek jár, a legtöbbnek csak palatáblája van amire krétával ír. Füzet, toll csak a nagyobbaknál látható. Matekórán a hatványozást, Földrajzórán az amerikai kontinenst tanulják a gyerekek. A kicsiknél énekórába kapcsolódhatunk be. Örömmel veszik, hogy ott vagyunk, pedig nem tudják jövetelünk okát. Szünetben a gyerekek érdeklődve nézegetik a róluk készült fényképeket. Mégis csak jó helyre kerültek az ajándékok. Az iskolalátogatás után irány rámpát keresni. A hazafelé szánt autókat már tegnap fel kellett volna pakolni a kamionra. A toyota szalon udvarára nem tudunk beállni, túl magas a kamion. A pályaudvaron sóderkupac miatt nem lehet a rámpát használni. Végre találunk egy romos állapotban lévőt a külvárosban. A tulajdonos közli velünk 70 euroért mehet fel rajta a három autó. Piacgazdaság van, nincs több rámpa nem enged az árból, fizetünk. A rakodás órákig tart, nem férnek el az autók, motorok egymás mögött. Autókat cserélünk meg, pótkerekek, csörlők kerülnek az autók alá, motorok az autók mellé. Végre minden fent van a kamionon. Irány a szállás. A szálloda előtt Tündiék kérnek segítséget, nem tudják a motorjaikat hazavinni, mert aki vállalta az lerobbant. Oldalról paszírozzuk fel a 2 motort a még meglévő szűk helyre. Végleg lezárjuk a kamiont, már nem fér fel több jármű. Elhatározzuk maradunk még egy napot pihenni, csak utána indulunk haza. Az estét újra az utcai büfénél töltjük. Csirke,- kecske-sültet eszünk, beszélgetünk az árusokkal. A Bamako közeli szállásért havi 15000cfa-t fizetnek, az utazás havonta kb 3-4000cfa. A kaja a saját elmondásuk szerint nekik nem drága, mindenkinek megvan hol eszik és mit ad ezért cserébe. Mindenki üzletel, az otthonmaradtak kézzel készítik az eladásra szánt szuveníreket. Ebből kell megélniük. Baba a tőlünk kapott 10db pólót még aznap este elosztogatta a környezetében élőknek. A sapkát és a nagyobb hátizsákot tartotta meg magának. (A nagyobb hátizsáknak köszönhetően nőtt az üzletének a mérete.) Asztaltársaságunk portugál, spanyol utazókkal bővül. Sztorizgatásainkat hajnalba fejezzük be, elvégre kicsit pihenni is kell.